(Józsa Márta/klubradio.hu Tudják-e, hogy miben halt meg a Buddenbrook-nagypapa? Természetesen Thomas Mann 1901-ben megjelent regényére célzok, mely döntően járult hozzá ahhoz, hogy az akkor már világhírű német író 1929-ben irodalmi Nobel-díjat is kapott. A Lübeckben játszódó történet – alcíme: Egy család hanyatlása – végső soron egy kulturális dekadenciatörténet.
A nagypapa által alapított kereskedőházban levő potenciált nem sikerült az utódoknak fejleszteniük. Képtelenek voltak az alapító halála után erőt és invenciót mutatni, a kialakulófélben levő modern kapitalizmus mozgását felismerően és jól használóan működtetni. Persze azután, hogy meghalt a pátriárka, no és miben, kérdeztem. A helyes válasz: karosszékben.
Amiből most idéztem, az egy egyetemi irodalomtörténeti szigorlat belépő tesztkérdés-sorozata volt egyetemista koromban, pontosabban annak egyik kérdése, a következő feladat pedig az volt, hogy hívják Homérosz kutyáját, most rögtön elárulom, ne is keressék: Argosznak…
Ehhez hasonló kérdéssorokkal döntötték el akkoriban, hogy ki alkalmas bölcsésznek – nem volt szó még romkocsmában való merengésről – aki nem tudta a karosszéket, mehetett a levesbe. Az azonban pillanatnyi gondot sem okozott, ha valaki egy sort sem ismert a kortárs szépirodalomból egyetemista lévén – mondjuk Esterházy, Nádas, Hajnóczy, azaz a Péterek voltak azok, akiket akkoriban lázasan
olvastunk, meg Petri és így tovább – de őket maximum megemlítette tananyagon kívül egy-egy lelkes, és már akkoriban is méltatlanul alulfizetett tanársegéd, vagy megtűrt óraadó.
Persze, mondhatjuk, hogy mi is felnőttünk valahogy, és meg is tanultuk a szakmát, már ha akartuk, aki meg nem, annak sem esett különösebb baja, magam is találkoztam már magyartanárral, aki legföljebb annyiról értesült az elmúlt ötven, vagy hetven év literatúrájából, hogy létezett Szabó Magda. Na, jó, Illyés Gyula is…nem lenne hosszú a sor. Felteszem, hogy közöttük, az akkor a teljes Zrínyiászt viszont fejből elszavaló volt eminens évfolyamtársaim közül keresendők azok a kultúra- és oktatáspolitikai szakemberek, akik megalkották az új érettségi kritériumrendszert…
…melynek betűje s szelleme szerint az idén a matúrafeladatok között már nem lesz érvelés, gyakorlati szövegalkotás, viszont bejön egy irodalmi feladatlap, ahol írókra, műcímekre, kötelezően megtanult memoriterekre, kötelező olvasmányokra is rákérdezhetnek.
Most végez ugyanis az a generáció, amelyik már kizárólag a Nemzeti Alaptantervnek nevezett kurzusideológia szerint érettségizik. A felnőttkorba lépő 112 731 fiatal egyike sem választhatta már a társadalomismeret vagy művészettörténet tárgyakat, ellenben szabadon adhat számot belügyi rendészeti, netán honvédelmi meg bibliaismeretből, akár Hit-gyülekezeti vagy baptista hittanból is.
Gondolom csereszabatos tudások ezek, és mindenképpen hozzájárulnak annak a generációnak a koherens világképhez, amelyik már a NER második évében lépett az első elemibe. Abban az évben, amikor ők az ábécével meg az egyszereggyel küzdöttek, történt egy s más. A Transparency International az évi, tehát 2012-i jelentésében például ez szerepelt:
Magyarországon a korrupció minőségileg új szintre lépett: megjelent a hazánk fejlettségi szintjén általában már nem elforduló probléma, az ún. state capture, a foglyul ejtett állam jelensége. Az állam – vagy a kormány – foglyul ejtéséről akkor beszélhetünk, ha egy adott terület működtetéséért felelős szereplők, törvényhozók, illetve állami tisztviselők nem a közjó, hanem bizonyos magánérdekek logikája szerint alakítják a kompetenciájukba tartozó terület szabályozását, így az egyébként formálisan szabályos és legális döntések egyértelműen bizonyos üzleti csoportok érdekeit szolgálják.
Feltételezem, hogy az idei közismereti érettségi tárgyak közül szintén választható állampolgári ismeretek tételsorában mindez nem szerepel. Mármint a Transparency jelentése. Hogy arról ne is beszéljünk, ami az azóta eltelt nyolc általános és négy középiskolás évadban ezekkel a fiatalokkal, és persze szüleikkel, nagyszüleikkel történt. A magyar társadalommal. Amibe – mondjanak erről bármit is a kurzuslovagok – beletartoznak azok a százezrek is, akiknek a gyerekei nem szembesülhetnek az oktatási rendszer szakmaiatlan anakronizmusával. Azért, mert a gyerekeik francia, osztrák vagy brit iskolákban adnak számot az érettségin kortárs és használható ismeretekről. Ők vannak persze kevesen, jellemzően a kurzus kegyeltjeinek a gyerekei, akik aztán el is tűnnek innen a nyugati egyetemekre.
És itt vannak azok a tömegek is, amik végképp nem páholyból nézték végig az elmúlt tizenkét évet, hogy oktatási ciklusban fogalmazzak. Akiket már az oviban kiközösítettek, akik számára tizenhat éves korban véget ért az iskola, akik még kőműves-tanoncok sem lehetnek, mert, mondjuk, a szüleik nem tudják megvenni a buszbérletet, mert sem busz, sem pénz, hogy eljussanak a suliba. Ők a munkaerő-piacról tűntek el, örökre talán. Őket biztosan nem háborítja fel a mostani érettségi szisztéma.
Mondhatnók: ők mindezt karosszékből szemlélik, ha volna karosszék. – Meg lakás, ahova betegyék.