(Megjelent: Magyar Narancs, ma megjelent 32. évfolyam 25. számában) „Nyilvánvaló, hogy a gazdaság újraindításához, még a saját lábán megálló Audi-gyár újraindításához is kell kormányzati segítség” – ezt Orbán Viktor mondta hétfőn az Audi győri gyáregységében, ahol Palkovics László miniszterrel az oldalán a jelenlétével tisztelte meg a három műszakos termelés újbóli beindítását. (Kép: Győrplusz)
A miniszterelnök arról is biztosított mindenkit, hogy „az Audi nevű sikersztori folytatódik”, mégpedig a nemcsak a korona- vírus-járványt, hanem a járvány miatti gazdasági válságot is legyűrő Magyarország sikersztorijának részeként. Az Orbán-kormányok eddig sem fukarkodtak a németországi központú autógyár dotálásával: a 24.hu összesítése szerint 2010 óta hatszor nyújtottak „kormányzati segítséget” az Audinak – közvetve a világ második számú autógyártó konglomerátumának, a márkát tulajdonló Volkswagen csoportnak és az állami támogatások összege az egyetlen 2010 előttivel (2008-ban történt) együtt eléri a 36 000 millió forintot. Mindeközben az Audi 2010 óta Magyarországon 5700 millió euró profitot termelt, s abból 5300 milliót osztalékként ki is vett a német anyacég, összegez a portál – vagyis mai árfolyamon számolva 2 000 000, illetve 1 800 000 millió forintról van szó. Vagy ha így látványosabb, 2 billió (a kettes után 12 darab nullát kell írni), illetve 1,8 billió magyar forintról.
Mivel a karantén, de még az orbáni rendkívüli jogrend sem ment az agyunkra, nem azon fogunk szörnyülködni, hogyan fosztják ki a multik hazánkat, és azt a ziccert sem használjuk ki, hogy Orbán Viktor és köre multiellenes kirohanásait citáljuk ide a közel- és félmúltból. Annyit viszont a fentiek alapján is leszögezhetünk a leghalványabb demagógia nélkül, hogy a magyar kormányzati támogatásnak aligha lehetnek pusztán gazdasági vagy foglalkoztatáspolitikai okai, hiszen a gyárnak nyújtott és nyújtandó költségvetési források eltörpülnek az Audi számai mellett, még egy a maihoz hasonló átmeneti válságperiódus idején is.
Az Audi (a BMW, a Mercedes, az Opel) azonban nemcsak Magyarországon tényező, működésük a német gazdaság teljesítményét is jelentős mértékben befolyásolja: a német gazdaság teljesítményétől pedig a német választók hangulata, azaz a német politika megítélése függ. A gazdaság és a politika bonyolult mintázatú szívességbankjában a közlekedés ugyan sosem torony iránti, mégsem feltétlenül kell megveszekedett összeesküvéselmélet-hívőnek lenni ahhoz, hogy lássuk: Orbán mindent megtesz a magyarországi német autógyárak jóindulatáért (részben HUF-okkal, részben a nekik kedvező jogszabályi környezet megteremtésével), de nem pusztán azok gazdasági potenciálja miatt. Hanem főként azért, mert ily módon ezek a saját hazájukban komoly lobbierejű vállalatok adott esetben felszólalhatnak Orbán érdekében (pontosabban a saját kedvező magyarországi helyzetük fenntartása érdekében) a német nagypolitikában, amely aztán, ha szükséges, a megfelelő uniós fórumokon szól a mi fiunkért (elsősorban is gesztust téve ezzel a saját nagyvállalatainak).
A hónap elején az Európai Néppárt elnöke, a mára Orbán politikai ellenfelévé lett lengyel Donald Tusk szélnek eresztette a háromtagú „bölcsek tanácsát”, amely a Fidesz kizárása vagy marasztalása ügyében nem tudott egyértelmű állásfoglalást tenni. Minden maradt a régiben, Orbánék a körön belül maradtak kívül, s egyre kevésbé fenyegeti őket legnagyobb rémálmuk, az uniós támogatások folyósításának jogállami kritériumokhoz kötése is. Abban, hogy a saját pártcsaládját és annak egyes vezető politikusait korábban elképzelhetetlen módon és hangnemben támadó Fidesz az egészet megúszta tagsága tavalyi felfüggesztésének meghosszabbításával, nehéz nem meglátni a CDU keze nyomát. A vonatkozó kormánypárti német nyilatkozatok közös nevezője általában az, hogy Magyarországnak jobban kell figyelnie a jogállami normák érvényesülésére, amúgy pedig a gazdasági együttműködés példaértékű.
Orbán Viktor az övéi közül senkit, még esetleges belső kritikusait és ellenlábasait sem hagyja az út szélén, sőt utóbbiakat nemegyszer úgy vonja ki az első vonalból, hogy látványosan túljutalmazza őket – főleg, ha azok még a hasznára is lehetnek (Áder János nyugdíjas állását említhetjük példaként). A lényeget tekintve a miniszterelnök ugyanezt műveli nagyban is. Lehet, hogy az Audi termelte euró-ezermilliókhoz képest a magyar költségvetési támogatás pimf összeg, de maga a szándék a fontos: annak a jelzése, hogy „amíg én vagyok itt, addig jó nektek is”.
S aligha esik nehezére annak a néhány rongyos milliárdnak a kiutalása – hisz’ a közösből megy.