Kepenyes Pál – Acapulco (Mexikó)

Nemrég ismét szegényebb lett a szobrászművészet egy külföldön élő és alkotó magyarral: 95 esztendős korában elhunyt a Pal Kepenyesként világhírre szert tett Kepenyes Pál (1926–2021).

A Békés megyei Kondoroson, tehetős parasztcsaládban született fiú már kis kamasz korában agyagból gyúrt figurákat, tanárai javasolták is, hogy a képzőművészetben keresse boldogulását. A rommá lőtt fővárosban kezdte meg tanulmányait 1945-ben, a Budapesti Iparművészeti Iskola díszítőszobrász-szakán, majd Ferenczy Béni tanítványaként, a Képzőművészeti Főiskolán folytatta. Képzését azonban nem tudta befejezni, mert 1949-ben osztályidegennek nyilvánították, így el kellett hagynia az intézményt.

A következő évben egy koncepciós perben, fegyverrejtegetésért tíz év börtönbüntetést szabtak ki rá: előbb Szegeden, majd Tatabányán, azután pedig egy várpalotai bányában dolgoztatták, ahonnan végül Márianosztrára került, ahonnan hamarabb szabadult.

Ötvenhat januárjában már azt írta a Népművelés az ’55 decemberében nyílt rendes évi reprezentatív képzőművészeti kiállításról, hogy „Egy-két kvalitásos fej, kisplasztika, érem méltán keltett feltűnést és nyert díjat…Kepenyes Pál szoborportréi dicsérendőt teljesítettek az emberábrázolás területén.”

A forradalom napjaiban, 1956 októberében a pesti Kálvin téren és a Rákóczi úton fogott fegyvert, a szovjet beavatkozás után, november 21-én kijutott Ausztriába, ahonnan egy gyűjtőtábor, illetve egy ingyenes elhelyezést nyújtó bécsi szálloda után szállt fel egy menekültekkel teli, Párizs felé tartó különvonatra.

Két évet töltött a francia fővárosban, ahol a L’Ecole Superieur de Beaux Arts-on folytatta tanulmányait. Egy Feltámadás-szobra eladásából szerzett bevételével – és egy mexikói leányt követve – jutott el Mexikóvárosig, majd később Acapulcóig. Ott egy saját maga építette és tervezte, a Csendes-óceánra néző otthonában formázta meg fémből és különféle nemes anyagokból készült ékszereit, illetve az expresszionizmus és a szürrealizmus nyomát magán viselő, különböző méretű szobrait. Alapvetően bronzzal, rézzel, vassal, arannyal, ezüsttel és drágakövekkel dolgozott.

A világ legrangosabb kiállítótermeiben, Londonban és Berlinben, majd a New York-i világkiállítás mexikói pavilonjában is bemutatott alkotásaiért sorban álltak a tengerentúli felső tízezer tagjai, a legismertebb színészek, üzletemberek, politikusok, vagy épp művészek: Elizabeth Taylor, Jacqueline Kennedy, Madonna, Arnold Schwarzenegger, Richard Nixon és Onassis is vásárolt belőlük. Akkor már itthon sem volt tiltólistán, a művészettörténeti folyóiratok beszámoltak a kiállításairól.

A szobrászat Picassójaként emlegetett, számos hollywoodi film megszületésében is részt vállaló Kepenyes Pál Mexikóban az elsők közt kapta meg az ottani Becsületrendet, Magyarország tavaly Kossuth-díjjal ismerte el munkásságát.

Fotók: instagram.com, www.amhirlap.com / Köszönöm N. Kósa Judit és Hegedűs Attila segítségét.