Nyilvánvaló, hogy sürgősen véget kell vetni az ilyen féktelen erőszaknak, és meg kell védeni az embereket. Az állampolgárok élethez és szabadsághoz való jogának tiszteletben tartása minden kormány feladata, megvalósításukért azonban nem lehet bármilyen eszközt igénybe venni. A legfontosabb, hogy a kormányok nem tehetnek eleget kötelezettségeiknek úgy, hogy éppen azokat a jogokat tiporják lábbal, amelyeket megvédeni igyekeznek.
A múlt két évben azonban alapvető gondolkodásmód-váltás következett be Európa-szerte: az egészen addig mérvadó nézet helyett, amely szerint a kormányok kötelessége olyan biztonságos környezetet teremteni, ahol a polgárok élvezhetik jogaikat, egyre inkább az a felfogás válik uralkodóvá, hogy biztonságuk megteremtése végett a kormányoknak korlátozniuk kell az emberek jogait. Mindez alattomosan újrarajzolja a határokat az állami hatáskörök és az egyének jogai között.
Az egyes EU-tagállamok és regionális testületek megannyi, terrorizmus elleni intézkedés előkészítésével, elfogadásával és végrehajtásával válaszoltak a támadásokra, amelyekkel aláásták a jogállamiság elvét, növelték a végrehajtói hatalmat, megnyirbálták a bírósági kontrollt, korlátozták a szólásszabadságot és a polgárokat tömeges megfigyelésnek vetették alá. A második világháború után nagy körültekintéssel felépített jogvédelem építményét tégláról téglára elkezdték lebontani.
A jelentés célja, hogy bemutassa az Európában jelenleg uralkodó nemzetbiztonsági helyzetet és áttekintést adjon arról, hova jutott Európa „biztonságossá tétele” 2014 óta. A jelentés olyan világról számol be, ahol a félelem, az elidegenedés és az előítélet kezdi átvenni az EU sarokköveinek számító méltányosság, egyenlőség és a diszkriminációmentesség helyét.
A jelentés nyolc témát boncolgat:
- szükségállapot idején (különleges jogrendben) alkalmazható törvények
- a törvényesség elve
- a magánélethez való jog és a tömeges megfigyelés ügye
- a szólásszabadság
- jog a szabadsághoz
- jog a szabad mozgáshoz
- megfosztás az állampolgárságtól
- a visszaküldés tilalmának elve (amelynek értelmében senkit nem lehet olyan helyre visszaküldeni, ahol kínzás vagy rossz bánásmód áldozata lehet)
A jelentésben az emberi jogok megsértésére, valamint az emberi jogokkal kapcsolatos aggodalmakra vonatkozó példákat 14 EU-tagállamból, illetve az ENSZ, az Európa Tanács és a különféle uniós testületek terrorizmus elleni kezdeményezéseiből vettük. A jelentés a következő országokra tér ki: Ausztria, Belgium, Bulgária, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Ír-, Lengyelország, Luxemburg, Magyar-, Német-, Spanyolország és Szlovákia.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2178. számú határozata — amelyet rendkívül rövid idő alatt fogadtak el 2014 szeptemberében — arra kötelezte az államokat, hogy fogadjanak el olyan törvényeket, amelyekkel felléphetnek a „külföldi terrorista harcosok” fenyegetéseivel szemben. Az európai államok többsége azóta számos terrorizmus elleni intézkedésre tett javaslatot vagy fogadott el. Ahelyett, hogy ezek az intézkedések megerősítenék az európai emberi jogi rendszert, módszeresen leépítik azt, és veszélybe sodorják a nehezen kivívott jogokat.
A terrorizmus elleni kezdeményezések lényegi közös jellemzői:
- felgyorsított eljárások, amikor a törvényeket gyorsított eljárások során hozzák meg, anélkül, hogy érdemben konzultálnának a parlamenti képviselőkkel, szakértőkkel vagy a civil társadalommal;
- eltérések az emberi jogi kötelezettségvállalások jogi vagy gyakorlati vonatkozásaiban, amelyek gyakran károsan hatnak az emberek életére;
- a hatalom megszilárdulása a végrehajtó hatalom, annak hatóságai, valamint a biztonsági és a hírszerző apparátusok kezében, amely gyakran azzal jár, hogy a bírói hatalomnak mérsékelt vagy semmilyen szerep nem jut az intézkedések jóváhagyásában vagy azok hatékony ellenőrzésében;
- kevéssé hatékony vagy nem létező független felügyeleti mechanizmusok, amelyeknek az lenne a feladata, hogy ellenőrizzék a terrorizmus elleni intézkedések és műveletek végrehajtását, azonosítsák a visszaéléseket és felelősségre vonják a jogsértésekért felelős személyeket;
- a terrorizmus pontatlan vagy túl tágan értelmezett meghatározása a törvényekben, amely sérti a törvényesség elvét és visszaélésekhez vezet;
- a bizonyítási eljárás közben a megalapozott gyanú hagyományos bűnügyi sztenderdjéből puszta gyanú lett, néhány államban pedig semmiféle követelményt nem támasztanak a gyanúsításhoz;
- halvány vagy olykor semmilyen kapcsolat nincs a bűncselekménye előkészítése vagy az arra való felbujtás és a tényleges bűncselekmény között;
- a büntetőjogi szankciók helyett közigazgatási hatósági intézkedésekkel korlátozzák az emberek szabad mozgáshoz és egyesüléshez való jogát, amelyek egyébként biztosítékként szolgálhatnának a kérdéses személyeknek visszaélésekkel szemben;
- a véleménynyilvánítás számos olyan formáját büntetendővé tették, amelyek távol állnak az uszítás fogalmától, és így veszélybe került a törvényes tüntetés, a szólásszabadság és a művészi szabadság;
- kevesebb lehetőség áll rendelkezésre a terrorizmus elleni intézkedések és műveletek igazságszolgáltatás előtti megtámadására, mivel az államok általában nem fedik fel a titkos információgyűjtés során szerzett bizonyítékokat az intézkedéssel érintett személyek vagy ügyvédeik előtt;
- az államok nemzetbiztonsági aggályokra és „terrorfenyegetettségre” hivatkozva önkényesen vesznek célba migránsokat, menekülteket, emberi jogi aktivistákat, a politikai ellenzék tagjait, újságírókat, kisebbségi csoportokat és olyan személyeket, akik törvényes keretek között gyakorolják a szólásszabadsághoz valamint az egyesüléshez és gyülekezéshez való jogaikat, és
- a különleges bánásmódot igénylő csoportok – beleértve a nőket és a gyerekeket – szükségleteinek és jogi védelmének figyelmen kívül hagyása.
A terrorizmus elleni intézkedések újabb hulláma sérti továbbá az EU egyik alapvető elvét, a diszkrimináció tilalmát is. Az intézkedések nem egyszer elméletben és a gyakorlatban egyaránt diszkriminatívak, illetve aránytalanul negatív hatást gyakorolnak főleg a muszlimokra és a külföldi állampolgárokra, valamint a muszlimnak illetve külföldinek vélt személyekre.
Számos férfi, nő és gyermek esett verbális vagy fizikai erőszak áldozatául a terrorizmus elleni küzdelem közben. Előfordult, hogy leszállítottak utasokat egy repülőgépről azért, mert „terroristának látszottak”. Franciaországban megtiltották néhány nőnek a strandon, hogy a teljes testüket eltakaró fürdőruhát viseljenek. Menekült gyerekeket tartóztattak le Görögországban, mivel játék pisztolyokkal játszottak.
A jelentés, amely rengeteg olyan esetről számol be, ahol az érintettek hátrányos megkülönböztetésben részesültek, arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az államok és képviselőik részéről tapasztalható megkülönböztetett eljárásokat egyre gyakrabban tüntetik fel nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva elfogadhatóaknak. Ezek azonban nem elfogadhatók.
Az egyik legaggasztóbb, Európa-szerte tapasztalható fejlemény az államok azon munkálkodása, hogy minél könnyebben elrendelhessék és fenntarthassák a szükségállapotot terror vagy más erőszakos támadások veszélye esetén. Bár a rendkívüli intézkedések elvileg átmenetiek, némely államban már a büntetőjog általános részét képezik. Egyre több rendkívüli jogkör válik a nemzeti jog állandó részévé.
Tekintettel a kiéleződött európai politikai helyzetre, a választóknak fenntartásokkal kell kezelniük a felettük uralkodó hatalmakat és óvatosnak kell lenniük, hogy mennyire engedik át az irányítást a kormányoknak. Az egyre nagyobb számban megjelenő nacionalista, szélsőjobboldali pártok, a menekültellenes hangulat, a muszlimokat és közösségeiket érintő sztereotipizálás és diszkrimináció, a szólásszabadság és más véleménynyilvánítási formák elleni intolerancia – mindezek azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy a rendkívüli hatáskörök olyan személyeket vesznek célba, akik egyáltalán nem jelentenek nemzetbiztonsági veszélyt és nincs közük a terrorcselekményekhez. Valójában ez már most is előfordul Európában.
A szükségállapot-intézkedések végrehajtásához és kiterjesztéséhez szükséges küszöb jóval alacsonyabb lett, és fennáll a veszélye annak, hogy a következő években tovább csökken. Jóllehet a nemzetközi emberi jogi szabályok világosan kimondják, hogy a rendkívüli intézkedések csak valóban rendkívüli körülmények között alkalmazhatóak – vagyis „háború vagy a nemzet létét fenyegető más rendkívüli állapot esetén” –, mégis kezdi bevenni magát az emberek fejébe az a nyugtalanító gondolat, hogy Európa egy véget nem érő vészhelyzettel néz szembe.
Sok olyan ország van Európában – főleg olyanok, amelyeknek elhanyagolható tapasztalata van a terrorizmussal –, ahol a radikális kormányok különféle politikai meggyőződésből kifolyólag kísértést érezhetnek, és fokozottan képesek lehetnek arra, hogy az első terrorista támadás után szükségállapotot hirdessenek ki. Ezeknek a kormányoknak lehetőségük lesz egy sor olyan intézkedést bevetni, amely valószínűleg nem csak azokra fog hatni, akiknek valóban közük volt a terrorcselekményekhez. Ez már bekövetkezett Franciaországban, ahol a hatáskörök kiterjesztése – az egyik fő politikai párt jóvoltából – a párizsi támadásokat követő bizonytalan időszakban jelentősen hozzájárult ahhoz az általánossá váló nézethez, hogy a terrorcselekmények általános veszélye ténylegesen a nemzet létét fenyegeti.
A nemzet létét – a társadalmi kohéziót, a demokratikus intézmények működését, az emberi jogok tiszteletét és a jogállamiságot – veszélyeztető fenyegetés nem erőszakos bűnözök elszigetelt cselekedeteiből ered, bármennyire is szeretnék azok elpusztítani a fenti intézményeket és aláásni ezeket az elveket, hanem azon kormányokból és társadalmakból, amelyek készek arra, hogy a terrorizmus elleni harc során feladják az értékrendjüket.
Az Amnesty International felszólítja az összes államot, beleértve az EU tagállamait is, hogy újítsák meg elköteleződésüket a jogalkotásban és a jogalkalmazásban egyaránt, hogy eleget tegyenek a nemzetközi emberi jogi kötelezettségeiknek a terrorizmus elleni harcban. Véget kell vetni az egyenletes visszafejlődésnek jogvédelemben.
A teljes jelentés – Dangerously Disproportionate: The ever-expanding security state in Europe – címmel itt olvasható angolul és franciául; tessék kattintani!