Nem mennek az oroszországi képviselők a finnugor világkongresszusra. A moszkvai Kreml kijelentette: „nincs is szükség erre, ráadásul ez a beavatkozás eszköze”. Nézzük csak, mi is tulajdonképpen a finnugorság! Kik alkotják, van-e jövőjük a kis és még kisebb finnugor népeknek? A témakört alaposan ismerő kiváló újságíró kollégánkat, M. LENGYEL LÁSZLÓT kérte föl az Infovilág Szerkesztősége mindennek a megvilágítására. Íme:
Ha minden, Oroszországban élő finnugor ajkú (a pontosság kedvéért: finnugor származású) embert számítunk, a harmadik legnagyobb „nemzeti” kisebbséget kapjuk. Ezek az emberek egyrészt kompaktan, róluk elnevezett belső „köztársaságokban” (a föderáció tagjaiban) vagy autonóm területeken élnek. Karjalai finnek, finnek, komik (és köztük permjákok), udmurtok, marik, mordvinok (valójában moksák és erzák), manysik és hantik. Már csak a nyelvtudomány és a néprajz tart számon néhány lívet, izsórt, vepszét és vótot.
Az államot alapított nagy létszámú finnugor népek, a magyarok, finnek és észtek kívül vannak Oroszország határain. A magyar nyelv finnugor mivoltáról komoly tudós nem vitatkozik. Az obi ugor nyelvekhez tartozik, legközelebbi rokona a hanti és a manysi. Kitérő ugyan, de el lehet morfondírozni azon, hogy még a jószándékú tudósok is használják a régi orosz cári elnevezést (vogul, osztják). A többieknél a zürjén, cseremisz, votják népnevet – jóllehet ezeket az érintettek idegennek, sértőnek tartják. A teljesen semleges négert vagy cigányt egyesek kiűznék a magyar nyelvhasználatból, míg a rokonok esetében nem ennyire figyelmesek. Vagy például a sámán szó teljesen kiszorította a magyaros táltost.
Azon el lehet vitatkozni, hogy az ősmagyarság genetikailag finnugor-e. Van elmélet sztyeppei eredetről, tehát a mából nézve tatár, baskir, akár hun rokonságról, északra szorulásról, nyelvváltásról. Számomra nagyon figyelemre méltó a néhai tatár Halikov akadémikus meglátása arról, hogy egyetlen finnugor nép sem szerveződött törzsszövetségbe, nem voltak vezérei (kánjai, kaganjai, gyulái), nem voltak harcosok, nem is szerveződtek ennek megfelelően harci egységekbe.
Kivéve a magyart.
Ez a nép így szerkezetében, társadalmában, életmódjában sokkal közelebb áll a tatárokhoz, baskirokhoz, hunokhoz és más türk népekhez, mint a finnugorokhoz, de ennek mondandónk szempontjából most alig van jelentősége.
A Moszkvai Nagyhercegség megerősödésével, az északi területek elfoglalásával, a határoknak a Balti- és a Jeges-tenger irányába történő kitolásával az európai finnugorok jórésze már a XV. századra orosz uralom alá került. Igazából békén hagyták őket, nyelvüket, kultúrájukat nem háborították, egyedül a komiknál volt valamelyes erőszakos vallási térítés.
A Kreml és a finnugorok kapcsolata IV. (Rettegett) Iván, az első cár titulust használó monarcha uralkodásának utolsó éveiben, 1581-ben intézményesült valamelyest. Az Urálban működő, vállalkozásaikat és gazdagságukat hatalmasra növelő Sztroganov fivérek, orosz szóhasználattal kupecek, vagyis nagykereskedők, felvásárlók felkérték a volgai kozákokat, hogy egyrészt védjék meg a területeiket, szállított áruikat és azok útvonalait a betörő szibériai tatároktól. Kucsum (Kücsüm) kán portyázó hordáitól. A hadak élére Jermak Tyimofejevics atamán állt. Vállalkozó katona volt bőven, hiszen a Lengyel-Litván Államszövetség, a Rzeczpospolita elleni háború békekötéssel véget ért. A már bomlott elméjű, öreg cár formálisan szívesen támogatta a vállalkozást, hiszen Kucsum alávetette ugyan magát neki, de a megfizetendő adókkal évek óta adós maradt.
Mindent a Sztroganovok pénzeltek Jermak viszont nagyra tört, úgy gondolta, ha már elindul, miért ne foglalja el, térképezze fel és csatolja a birodalomhoz az Urálon túli Szibériát. Hogy biztonságban mozoghasson és élhessen a tajgán, komi segédcsapatokat fogadott föl. Nos, az ő vászonzsákjaiban volt az asszonyok által az útra készített, télen keményre fagyasztott pelnyany. A pel fület, a nyany lisztet, tésztát, gabonát jelent komi nyelven. Az oroszok nemzeti, ráadásul uráli, szibériai eredetű ételének tartott pelmenyi tehát finnugor származású. (Emlékeznek, hogy a Sztroganov-bélszínt – befszroganoff – is volna okunk belekeverni a történetbe?)
A Kreml és a finnugor népek konfliktusa a XIX. század második felében, végén éleződött ki. Megint csak a komiknál. Hatalmas szénkészleteket fedeztek fel itt. Más a XX. század második felének nagy története a szibériai (elsősorban a Hanti-Manysi Autonóm Területen talált) hatalmas gáz- és kőolajvagyon kiaknázása. Az őslakosok csak útban voltak. Akadályozták az iparosodást, a meginduló urbanizációt. Útban voltak a csővezetékeknek a rénszarvas-csordáikkal, szánon tárolt vallási kellékeikkel (az Aranya Asszony!) és a bárhol felállítható bőrsátraikkal. Nagyjából úgy bántak velük, mint a Vadnyugatot meghódító amerikaiak az indiánokkal. Alkoholizmus, egyenlőtlen cserék, az önellátás helyett élelmiszer-alapanyagok és késztermékek bevitele az életmódjukba.
A külső finnugor államok odafigyeltek ezekre a folyamatokra. Leginkább a finnek. A szovjet tömbből való kiszakadás után a magyarok, majd önállóságuk elnyerése nyomán az észtek is.
A Finnugor Világkongresszus célja e tekinteben nem más, mint az oroszországi finnugor nyelvek és folklór megőrzése. Ez viszont útjában van az orosz gazdasági törekvéseknek. A vadkapitalizmus irányítóinak nagyon sok eszközük van akaratuk érvényesítésére.
A politikai kockázattal sokáig nem törődött a Kreml, sőt, támogatta, bátorította a finnugor fraternizálást. Mára, az egyre paranoiásabb putyini rendszer úgy mérte fel, hogy a finnugor kultúra ápolása ürügyet szolgáltathat a semleges, EU-tag, de az oroszok irányában történelmileg ugyancsak gyanakvó Finnországnak, a Szovjetunióból kiszakadt, ma EU- és NATO-tag Észtországnak, és a szintén a nyugati szövetségi rendszerhez tartozó Magyarországnak. Persze, ha éppen olyan a politikai vezetés, hogy a finnugor kérdést felhasználva sok kellemetlen lépést tegyenek az ország ellen, elsősorban nemzetközi színtéren.
Belül egyelőre nincs mitől tartaniuk. A finnugor „köztársaságok” élén helyi származású, de a Kremlhez minden vonatkozásban hű vezetők állnak. Viszont, ha úgy adódik, ha van egy belső vagy külső lökés, ők is öntudatra ébredhetnek. És a tatárokkal, a baskírokkal, az Észak-Kaukázus sokféle népével az etno-nacionalizmus meg az iszlám vallás kevert talaján nagyon kellemetlenek tudnának lenni, destabilizálhatnák az orosz államot. Ma erről, ismétlem, nincs szó, mindenki kellően meg van félemlítve vagy vásárolva.
Amiről igenis szó van, az a nem is annyira bujtatott oroszosítás, az iskolák, az intézmények orosszá tétele, az oroszok irányította gazdaságba való betagosítás, függés kialakítása. Ma az a tendencia, hogy ha ez így marad, Karélián kívül talán nem marad nyelvét, kultúráját ismerő és használó finnugor Oroszországban egy-két emberöltő múlva. Ha volna az eltűnő népeknek és nyelveknek Vörös Könyvük, nagyon megvastagodnék.