Kit szerettél, Ádám? – T. Pataki László-ősbemutató

Müller Zsófia.Röviden a szerzőről, miutána Magyar IrodalmiLexikonban nem esik róla szó. T. Pataki László(Pataki László Andor, 1934–2009)a MagyarKultúra Lovagja, a Salgótarján-emlékérem birtokosa, Madách-díjas újságíró, író-rendező volt. Vidéki, elsősorban Nógrád megyei lapokban publikált és ő alapította meg amai ZentheFerencSzínház egyik előzményét, a Vertich Színpadstúdiót is. Megjelent művei: Úton járó (1986, Nógrád megyéről); Palóc(földi) kalauz (könyv) – Nógrád települései; Tárcaírások, Nógrád megye értékeiről; Személyes történelem (33 nógrádi mélyinterjú). Egyéb témákkal is foglalkozott, pl. Víztörténet címmel írt az Ipoly-ártéri gazdálkodásról, „Czifra” idők nyomában címmel jelentek meg esszéi, Békák és bolondok címmel politikai szatirikus kisregényt írt, melynek színpadi változatát Losoncon a Kármán József Színház mutatta be 2002-ben. Legfőbb kutatási területe Madách Imre és családja.

Noha most Kit szerettél, Ádám? címmel láthattunk egy drámát a neve alatt, ilyen színművet ő sosem írt, ellenben Írások a Madách családról (2006) alcímű kötetének, és benne az egyik írásnak ez a címe.

Akkor hát mi ez a darab, hogyan jött létre? Az említett kötetben két monodráma is megjelent: a Lidércláng a feleséget, Madáchné Fráter Erzsébetet idézi meg a nagyváradi ispotályban, a Lelkigyakorlat pedig az anya, Madáchné Majthényi Anna szemszögéből láttatja a családi dolgokat. T. Pataki László szereti jogi, pszichológiai és egyéb szempontok szerint szinte perirati módon védeni kinek-kinek az álláspontját; ebből született az említett két önálló monodráma.

Horváth Eszter ésSándor Zoltándramaturgok – feltételezem,Máté Krisztiánés Susán Ferenc rendezőkkel egyeztetve – a két monodrámát „egymás felé fordították” és bizonyos értelemben ütköztették a bennük elhangzó érveket, valamint filmes jellegű mozgókép-intermezzókat is beleillesztve létrehoztak egy teljesen új művet, jobb szó híján: egy kettős monodrámát. Ezek után lehet rátérni a látottakra.

Az érkező közönséget Pallós Nelli díszlete fogadja. Első ránézésre olyan, mintha valami kissé szürrealista raktárban lennénk, össze-vissza, élükre dobált, aranyló képkeretek között, az egyik oldalon egy Dalí módjára elfolyó kerekű kocsival, a másikon egy ócska kórházi ággyal, középen alul akár kandalló is lehetne, fölötte furcsa, kétrészes vászon (?) egyrészt, mintha valami nádkompozíciót látnánk, de lehet akár pillangó szárnyán az erezetféle, annak fölötte valami háromszöges grafika halványan kivehető kézirattal.

Amikor az előadás megkezdődik, idegesítő sztroboszkópos villanásokkal és sikítozó hangokkal azt látjuk, hogy Majthényi Anna (P. Kerner Edit) egy vastag kötélcsomóval veri Fráter Erzsébetet Müller Zsófia), aki menekülni próbál. Aztán immár színpadi fényben előbb Majthényi Anna mondja el a maga monodráma-részletét (addig Fráter Erzsébet az ágyon összegörnyedve szenved), majd Fráter Erzsébet monodráma-részletét halljuk, közben Majthényi Anna Bibliát olvas, és így tovább, felváltva. Egymással nem beszélnek, de az egymáshoz való viszonyuk jól kijön a két „vallomásból”.

Közben egy hangtól azt is megtudjuk, hogy Erzsike 45 éves korában eskórban (epilepsziában) halt meg, továbbá a szereplőváltások között a középső nagy képrészen, valamint három helyen, más-más módon elhelyezett képernyőkön látunk furcsa felhőket és ködöket gomolyogni. Aztán egy szárnyas kisfiú kel útra, fut a pusztaságban mondhatni a világ végéig, vagy az űr széléig, időnként egy tükör előtt pózol, amelynek a másik oldalán egy szárnyas férfi teszi ugyanezt, idővel a férfi tükörképének másik felén egy szárnyas öregembert látunk, akinek már hulladoznak a szárnytollai, de azért ő is fut a pusztaságban. Eközben vagy zene szól, vagy Csernák János hangján feltételezhetőleg Madách szövegeket, gondolatokat hallunk, de nem Az ember tragédiájából, mert azt felismertem volna. (Legalább is az Arany János javította szöveget.) Fráter Erzsébetnek van jelenete, amely alatt valami elakadt öreg óraszerkezetet látunk a képernyőkön és halljuk a kattogását, fogaskerekei között pedig mintha egy férfialak őrlődnék, elakasztva a szabályos működést és bedarálva az embert, de ez nem látszik tisztán. No, ezek között az elemek között kell(ene) rendet tennie a nézőnek, legalább fejben.

P. Kenner Edit.Köztudott, hogy Madáchnak rossz véleménye volt a nőkről, amibe érzésem szerint mind az édesanyja, mind a felesége benne van. A két nő ugyanis nagyon nem kedvelte egymást. Majthényi Anna nem tudta megbocsátani Fráter Erzsébet alacsonyabb származását, az ő római katolicizmusával szemben annak református kötődéseit, meg egyáltalán, hogy a fia miért ezt a nőt vette el, mikor lett volna több inkább hozzáillő. Aztán véleménye szerint Fráter Erzsébet kifogásolható életmódja miatt bemocskolta a Madáchok jó hírét, ezért, az anyós, mihelyt tehette még a gyerekeitől is elzárta az anyát. Lehet magyarázni, hogy az ő vállát nyomta a családi gazdaság, amelyhez fia a legkevésbé sem értett, de még a pénzkeresethez sem, tehát ez az asszony próbálta fenntartani a valóságot meg a látszatot is, de azért egyértelmű, hogy Majthényi Anna zsarnokoskodó anya és anyós, „mater familiaris” lehetett. Az irodalomtörténet Fráter Erzsébetet kissé léha életmódú, kikapós nőnek állítja be, ezzel szemben T. Pataki László csak egy elhanyagolt, a család dolgaiból mellőzött feleséget lát benne, akit még a pletykák is ok és bizonyíték nélkül kezdtek ki. Persze, nem zörög a haraszt… (Hogy a két nő között Madách hogyan őrlődött, azt csak sejtjük, mert a férfi, aki Kossuth titkárának rejtegetése miatt még börtönt és megaláztatást is szenvedett, egyébiránt tutyi-mutyi gazda és férj lehetett.

A darabban is említett eskór más néven epilepszia nem tudom, hogy olyan betegség-e, amiben meg lehet halni, mindenesetre Müller Zsófia egy bolondok házába zárt kényszermozgásos, eszelős nőt állít elénk, semmiképp sem egy epilepsziást. Ez a nő hol tisztán emlékezik a dolgokra, hol meg a földön meg az ágy alatt csúszkálva, az ágyon ugrálva kifejezetten eszelősként viselkedik, miközben időnként fejfájásra, agyát szorító érzésre panaszkodik, ilyenkor az ellenoldalon az anyós hisztérikus nevetéssel reagál a mondottakra, de csak ezt, semmi más elhangzottat.

Megtudjuk Fráter Erzsébet „bűneit”, hogy bár azzal ment el a bálba, akit anyósa nevezett meg kísérőjéül, mégis csak a férje nélkül ment el! Meg hogy egyszer a férj távollétében egy családi barát egyszer meglátogatta az asszonyt, és még ott is aludt, igaz, külön helyen. Majthényi Anna ridegségét jellemzi, hogy az előtte megalázkodó menyének sem képes megbocsátani, sőt amennyire csak lehet, megforgatja lelkében a tőrt.

Színészt, nézőt egyaránt megpróbáló produkció. Nehéz és sűrű szöveg, megfejtésre váró, zavarba ejtő képi bejátszások, sokkoló szituációk, kitörések. Próbálok rájönni, hogy jó-e ez a darab, vagy sem, de bizonytalan vagyok. Kicsit úgy vagyok vele, mint sok évtizeden át a színháztörténet a Tragédiával, mondván, hogy könyvdráma, nem színpadra való. Én ezt érzem inkább olvasni, semmint előadni való anyagnak: kicsit a tudós írta, nem egy igazi költő. Vagy tévednék, s csak a már-már kegyetlen színházi stílus zavar?

P. Kerner Edit – a szerző özvegye – nagyszerűen formálja ezt a bigott, idős asszonyt, aki bár szinte mindent a fia „védelmében” tesz, szeretni aligha lehet, mert nincs benne sem megbocsátás, sem kompromisszumkészség. És a szép Müller Zsófia is leginkább szánalmunkat, együttérzésünket vívja ki, de azért érezni benne, hogy már első pillanattól kevéssé érdekelte, hogy megszerettesse magát. A maga módján mindkét nő áldozat és okozó is, nem is beszélve a férjről, akinek talán jobban kellett volna a párja mellé állni.

Kit szeretsz, Ádám? kérdezi a cím, s azt hiszem, mindkét nőt rosszul szerette miközben talán magát próbálta volna szeretni, azt is kevés realitásérzékkel.

Próbálok rájönni arra is, miért kellett ehhez az előadáshoz kér rendező: Máté Krisztián és Susán Ferenc? Először úgy gondoltam: egyikük készítette a szürrealista filmes részt, másikuk a színpadi dolgokat, de látom, hogy a mozgóképeket Szalkai Péter rendezte. Akkor talán egyikük az egyik szereplő, másikuk a másik játékát, értelmezését? Nem tudok rájönni.

Salgótarjánban, Nógrád megyében biztosan más akusztikája van ennek a szerzőnek és ennek a színműnek. De én, tősgyökeres budapestiként nem tudtam átmelegedni tőle, nem érzem, hogy egy nagy szerző igazán jó darabját látnám, inkább csak egy jó szándékú, de fárasztó, lokális produkciót kicsit túlbonyolítva.

A budapesti őrbemutatót követően az előadás január 26–27–28–29-én Salgótarjánban, az anyaszínházban lesz látható, aztán bizonyára máshová is elviszik. De azt nem merném megjósolni, hogy más színészekkel és más rendezésben sok színház tűzné majd műsorára.

 

This entry was posted in Egyéb kategória. Bookmark the permalink.