Andrej Aleksandro egy hete hirtelen eltűnt az összes online-fórumról. Először nem gyanakodtunk, hisz’ a Covid-járvány idején otthonról dolgozunk, eléggé el vagyunk szigetelve egymástól. Nyugtalankodtunk viszont, és keresni kezdtük. Nem jött válasz, így a barátnőjénél érdeklődtünk, de őt sem tudtuk elérni. A BelaPAN, a legrégebbi és ma az egyetlen független belorusz hírügynökség, ahol dolgozott Andrej, eltűnt személyről tett feljelentést a rendőrségen. Egy nap után közölték: bebörtönözték a barátnőjével együtt… (Újságíró elhurcolása Belaruszban; kép: www.md.de)
A két belorusz újságíró meghurcoltatásának történetét Maryia Szadovszkaja tudjuk; ő ugyancsak belorusz újságíró, aki egykoron a helyi rádiónál dolgozott, de Lukasenkóék elhallgattatták.
– Mivel indokolták Andrej börtönbezárását?
– Azzal, hogy ő fizette be egyik barátja büntetését. A barátját a Lukasenko elleni tüntetéseken való szervezkedés miatt bírságolták meg, s Andrejt megkérte, segítsen kifizetni. Törvényeinkben nincs megtiltva, hogy az államnak befizetendő büntetés összegét ne kaphatná meg az illető bárkitől, segítségként. Abszurd váddal illették Andrejt. De ami ennél is borzasztóbb: Andrej letartóztatását használták ürügyként arra, hogy a BelaPan szerkesztőségére lecsapjanak. Váratlanul megjelent a rendőrség és házkutatásba kezdett. Órákra leállították a munkát, kikapcsoltatták a komputereket, elvették a telefonokat, 10 merevlemezt elkoboztak, számos laptopot magukkal vittek, amelyek közül néhány nem is a BelaPan tulajdona volt. Amíg kutattak az Andrej elleni és ki tudja még, a tüntetésekkel összefüggésbe hozható egyéb bizonyítékok után, addig senki se ki, se be. Az egyik kolléganő rosszul lett, és 40 percig a mentőt sem tudták kihívni a bennrekedtek.
– Mit találtak? Mire gyanakodtak?
– Azt nem tudjuk, de azt igen, hogy a BelaPan gyakorlatilag az egyetlen hírforrás, amelyik rendszeresen beszámol a kormány elleni tüntetésekről, videókat és fotókat készít, náluk minden dokumentálva van. És ők dokumentálják azokat a rendőri erőszakos cselekményeket is, amelyek bizonyítékul szolgálnak a hatalom törvénytelen intézkedéseiről. A BelaPan szerződésben áll számos külföldi ügynökséggel is, például a Reutersszel, anyagait rendszeresen felhasználják, a BBC monitorozza.
Kérdésemre Maryia Szadovszkaja elmondja, hogy több ezren dolgoznak ennek a magán-hírügynökségnek, beleszámítva a külföldi tudósítókat is. Ennek az irodának az ellehetetlenítésére tettek ezúttal is kísérletet a hatóságok.
A BelaPan az egyetlen, amelyik mostanáig meg tudta őrizni függetlenségét, és nem darálta be a kormány. Azt hiszem, neked nem kell elmagyarázni a helyzetet, kontextusba tudod helyezni a történteket Magyarországon is?!
(De mennyire! Beszélgetésünkkor kiderült: ő is rádiónál dolgozott, de megfosztották a rádiót a frekvenciájától, ezért 2006-ban átköltözött Lengyelországba, hogy dolgozhasson. S ma már nemcsak újságíró, de az újságírók jogvédelmével is foglalkozik, sőt leginkább azzal.)
– Mi lett a rendőrségi rajtaütés vége?
– Elég nyilvánvaló volt, olyan bizonyítékokat keresnek, amelyek az ügynökség bezáráshoz kellett volna, de ez nem sikerült nekik.
– Hány újságírót tartóztattak le?
– Kilenc újságírót vetettek börtönbe az utóbbi időben, hat másik ellen is vádat emeltek, de ők még szabadlábon védekezhetnek. A kilencből négy a Belorusz Sajtó Klubjának a tagjai, őket adóelkerüléssel vádolták meg, pontosabban azzal, hogy külföldről kaptak pénzügyi támogatást, amit nem jelentettek be. Hangsúlyozom: ezek a kollégák országosan ismertek, évtizedek óta dolgoznak a szakmában.
– Igor Losik egy hónap óta éhségsztrájkot folytat. Miért?
– Jó fél éve zárták börtönbe a népszerű belarusz bloggert, aki a Szabad Európa és a Szabadság Rádió belorusz közösségi média tanácsadója. A cenzúra elleni tiltakozásként is létrejött Telegram belorusz irodájában még a választások előtt tartott hatósági ellenőrzést a rendőrség. Ez is rajtaütésszerű támadás volt. Igort bebörtönözték, sokan külföldre menekültek, van, aki kitart.
– Milyen állapotban van egyáltalán Igor?
– Jó egy hónapja vízen él. Rokonai és a demokrata aktivistáink is arra kérték, hagyja abba, de azt mondta, neki a sajtószabadság ügye fontos, s ha másképp nem tud eredményt elérni, akkor folytatja az éhségsztrájkot.
Tél van, mínusz 25 fok. Nem tudnak órákon át tüntetni az emberek. A hatóságok kijátszására, mikro-tüntetéseket szerveznek, néhány ezren egy-egy épületnél tüntetnek, majd továbbmennek, másutt másik száz jelenik… Ezek a gerilla- vagy partizánakciók egy darabig még folytatódnak, már csak a vírus miatt is. A határok is zárva vannak.
– Miben reménykednek?
– Leginkább az EBESZ-ben, hogy megkezdi a hivatalos tárgyalást a kormánnyal és Oroszországgal, s ebben a németek is partnerek lesznek.
A Nasa Niva újságírójának, Natalia Ljubnyevszkajának balesetéről már a Riporterek Határok Nélkül párizsi irodájából kapunk tájékoztatást. Jeanne Cavelier a volt szovjet térség médiáját monitorozza és tart napi kapcsolatot a belorusz újságírókkal:
Natalja Ljubnyevszkaja filmet készített augusztusban a tüntető tömegről. S még csak azzal sem vádolhatják meg, hogy részt vett volna benne, mert akkor lőtték meg gumilövedékkel a térdét, amikor a tömegtől elkülönülve forgatott. A lövés 10 méteren belüli dördült el, és három hónapon át kórházban volt, mire lábra tudott állni – néhány műtét után. Teljesen világos, hogy az újságírókra vadászott a rendőrség, hisz’ ki tudna a világnak számot adni arról, hogy mi történik, ha az újságírók nem tennék a dolgukat. Az újságírókat is úgy kezelik, mint a tüntetőket, ütik-verik őket, erőszakkal megvádolva eljárást indítanak ellenük.
Cavelier elmondja: a belorusz független újságírók szövetségével tartják a kapcsolatot, és zömében az ő információik alapján készítenek panaszt, fellebbezést és jelentést, alapvetően az ENSZ-nek. De nem csak neki.
– Tizenöt esetet terjesztettünk fel a belorusz hatóságoknak, és egyéb nemzetközi szervezeteknek is, többek között az Európa Tanácsnak, az Európai Uniónak is. Mert úgy gondoljuk, hogy a tisztességtelen választások következtében előállt autokrata rendszernek mennie kell. Szervezetünk, mint nem kormányzati, tehát civil szervezet, a médiaszabadságért harcolva igyekszik folyamatos nyomás alatt tartani Lukasenkót és a helyi hatóságokat.
Jeanne is dolgozik Andrej Alekszandro esetén, illetve annak a négy másik bebörtönzött újságírónak az ügyén, akit a sajtóklubból vittek el. Teljesen alaptalanok a hatósági vádak, amelyekben a tüntetések finanszírozásával vádolják az újságírókat. Beszélgetésünk előtt pár perccel érkezett hozzá a hír, hogy az egyik legismertebb belorusz hírportáltól vonták meg a működési engedélyt. Majd meglepetésemre maga említi meg, hogy a Klubrádiót is méltatlan támadás érte a magyar médiahatóság részéről. Ő is ismeri a körülményeket.
A Riporterek Határok Nélkül szervezet régiónkkal foglalkozó vezetőjét, Pavol Szalait is felhívtam, ugyanis a belorusz médiahelyzetből kiindulva, valahogy mindig Magyarországnál lyukadtunk ki. A függetlenségéért küzdő belorusz sajtót rendre a magyar helyzettel is összehasonlították.
Nagyon sok probléma van a Visegrádi 4-ek sajtóhelyzetével, ami még mindig jobb, mint Beloruszban, ahol újságírók százai ellen indítottak eljárást, sokukkal szemben súlyos erőszakot alkalmaztak, nem véletlenül került a mi szervezetünk sajtószabadság indexe alapján a 153. helyre a vizsgált 180 ország közül.
– A V4-ekről mit tudhatunk meg?
– Jelentős különbségek vannak a Visegrádi Négyek között is. A legjobb helyen közülük a ranglista 33. helyén Szlovákia áll, míg Magyarország a legrosszabb helyen, a 89-en. Ami – meg kell jegyezzem, az Európai Unió országai közül is a legrosszabb mutató.
– Pedig önöknél újságírókat is meggyilkoltak? Minek alapján állították össze ezt sajtószabadság indexet?
– A gyilkosság is kritérium természetesen, de megnéztük például a törvényi és az infrastrukturális környezetet. Magyarországon minden mutató – az elsőt leszámítva – a legrosszabb volt. Kevés a független média, az utolsók között jön szóba az egyetlen, közszolgálati funkciókat ellátó Klubrádió, és persze az Index is, ami eredeti felállásában megszűnt létezni. Szlovákiában azonban sokkal nagyobb a sajtószabadság és színesebb médiapaletta. A világ számos országában ölnek meg újságírókat, említhetem Franciaországot is, de a média intézményi rendszere összehasonlíthatatlanul szabadabb, mint Magyarországon.
– Megtudtam, hogy ön volt az, aki a Riporterek Határok Nélkül szervezet nevében írt az Európai Uniónak egy figyelemfelkeltő levelet a Klubrádiót eddig ért és fenyegető lépésekről. Ezúttal is köszönjük.
– Igen súlyos megpróbáltatásokon megy keresztül a magyar média Orbán Viktor kormányzása idején. A közszoglálati média épp úgy, mint független. Amiből már kevés maradt, ezért mindent el kell követnünk, hogy megmentsük őket. Nekünk úgy tűnik föl, hogy a frekvencia-használati engedély meghosszabbításának törvényi indoklása nem állja meg a helyét. Az Európai Bizottságnak írt levelünkben átlátható pályáztatást követeltünk, és azt, hogy a bizottság követelje meg a magyar médiatanács egypárti tagságának a megszüntetését. Mivel a médiatanács pártpolitikai érdekeknek megfelelően hoz döntéseket, és így azok nem függetlenek. A Bizottság tagjaival egyébként rendszeresen találkozunk is, és biztosíthatom önöket arról, hogy a Klubrádió az egyik legfontosabb ügy most a média területén. Csak reméljük, hogy az alapszerződésben írtaknak megfelelően cselekszik az unió. A sajtószabadság minden uniós, ekként minden magyar állampolgárt is megillető jog.
– Végül árulja el, ha jól sejtem, magyar nevének eredetét!
– Valóban, a vezetéknevem a nagyapám után magyar. Amire büszke is vagyok. Magyarország legalább olyan fontos a számomra, mint Szlovákia. Ugyanakkor a nyelvet már, sajnos, nem beszélem. De igyekszem követni az eseményeket.