Tízezrek választották/választják időtöltésül a barangolást, nézelődést, vásárlást, találkozást kedvenc szerzőikkel még a csaknem 40 fokos kánikulában is a 90.. ünnepi könyvhét pavilonjai között. A csütörtökön kezdődött és hétfőig tartó könyvünnep változatlanul népszerű (sőt, egyre népszerűbb) a fővárosiak és környékbeliek között. Mi több, nem budapesti ismerőseimmel, barátaimmal, évfolyamtársaimmal is volt szerencsém találkozni a Március 15-e tértől a Vigadó térig húzódó könyves promenádon, ahol száznál több pavilon, napernyős asztalkák és székek várják a betű, a szép szó, nemes gondolat – szerencsénkre – ma még népes közönségét. A beharangozó szerint 168 kiállító 300 könyvújdonsággal jelent meg a könyvhéten, és a napernyős asztalkáknál kereken 1000 (!) dedikálásra is sor kerül. (Nyitó képünkön: az örökifjú Leslie L. Lawrence, azaz Lőrincz L. László éppen ma 80 esztendős.)
Ez utóbbi (ugyancsak hagyományos) esemény népszerűségéről többszörösen is meggyőződhettem: százak (!), hosszú sorokban, türelmesen vártak szenvedélyes olvasók, hogy kedvenc, kedves, tisztelt, nagyra becsült írójukkal találkozván, a szerző személyre szólóan ajánlja friss művét a nyájas olvasónak.
A könyves korzóról jól látszik a Buda örökszép panorámája.
Itt van mindjárt az első, Leslie L. Lawrence, azaz Lőrincz L. László, aki – micsoda kedves egybeesés! – a gyönyörűséges Zselic szülötte éppen ma 80 esztendős, (Szilvásszentmárton, *1939. június 15.). Könyveinek eladott példányszámát tekintve a legsikeresebb magyar író; életrajzi adataiból tudható: nyelvész, műfordító, orientalista és persze tudományos-fantasztikus könyvek évtizedek óta hihetetlenül termékeny szerzője. Hatvanháromig számoltam az LLL dedikálására várók sorában állókat szombaton délután háromnegyed háromkor.
Rengetegen várnak türelmesen, hogy Leslie L. Lawrence, azaz Lőrincz L. László dedikálja nekik a legújabb regényét.
Azt viszont nem tudtam hirtelenjében kideríteni, miért üldögél a forgatag kellős közepén a hírekből ismert hölgy és úr (jobb oldali képI), vajon milyen szellemi terméket kíván népszerűsíteni? Mindazonáltal – amíg jó néhány percig közelükben szemlélődtem – senki rájuk sem hederített, holott illett volna, elvégre politikai celebekről van szó.
Ő viszont, Bozóki András (LLL-nél éppen 20 évvel fiatalabb), az egykor politikai celeb (2005–06-ban a nemzeti kulturális örökség minisztere), politológus, szociológus, egyetemi tanár, a politikatudomány kandidátusa, emellett egykori kolléga is, elvégre a Magyar Narancs című lap egyik alapító szerkesztője, a Magyar Hírlap (amikor az még újság volt) és a Figyelő cikkírója is. Bozóki a jó néhány tucat könyve és tanulmánya után ezen a kora délutánon a legfrissebb művét – „Gördülő rendszerváltás / Az értelmiség politikai szerepe Magyarországon” – dedikálja.
Bár minden összehasonlítás sántít, most mégis megkockáztatok egyet. Bán Mórról (sokan ekként is ismerik: Kim Lancehagen, Gran Goa), eredeti nevén Bán Jánosról, a sokszoros scifi-díjas tanár–író–újságíróról van szó, aki megjelent kötetei alapján előbb-utóbb Lőrincz László nyomdokába léphet.
Ez alkalommal a kiemelkedően népszerű Hunyadi-regényfolyamának legfrissebb darabját hozta el a könyvünnepre a Gold Book Kiadó – a szerzővel együtt, akit persze nyomban fölfedeztek a rajongói, és ajánlásra kértek:
Almási Miklós (86) akadémikust a Fekete Sas Kiadó kérte fel dedikálásra a frissen megjelent „Ami bennünk van / Lélek a digitális kor viharában” című műve alkalmából. A kétszeres József Attila-díjas és Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró, egyetemi tanár a drámaelmélet és a filozófiai esztétika tudósa; újabban a modern gazdaságfejlődés hermeneutikája foglalkoztatja.
A kép a szombati dedikálás megkezdése előtti percekben készült a 90. ünnepi könyvhét alkalmával.
Ha „Jadviga párnája”, akkor Závada Pál (64). A „Kulákprés” című szociográfiájával a nyolcvanas évek közepén hatalmas föltűnést keltett, akkor 32 éves szerző (ezt a művét emlékezetem szerint még kétszer átdolgozta) a Jadviga-filmmel lett igen széles körben ismert.
Érdekesség, hogy a Kossuth- és Márai-díjas írónak most nem a közeli múltban megjelent könyve ajánlásáért állnak sorba a Závada-rajongók és -tisztelők, hanem az „Egy piaci nap” című regényét hozták magukkal. Az utóbbi évek egyik legfontosabb kortárs irodalmi alkotásának színpadi változatát legutóbb a pesti Radnóti Színházban láthattuk.
Dedikálási szünet lévén nyugodtan sikerült megtekinteni a magyar egynyelvű szótárkiadás és a hazai nyelvészeti szakkönyvkiadás piacvezetőjének, a minden túlzás nélkül leírható: a magyar nyelv ápolásában úttörő munkát végző Tinta Könyvkiadónak az újdonságait.
Képünkön a kiemelkedően gazdag Tinta-kínálat egy része.
A magyar közművelődés és írásos-képes értékeinek nagy őrzője az idén 30 esztendős digitális tudomány- és adattár, az ország vezető tartalomszolgáltatója, a budapesti Arcanum Kft. „Mindenevőről” van szó: a maga nemében egyedülálló kezdeményezéssel Biszak Sándor alapította vállalkozás munkatársai az évtizedek során mostanra jó 22 millió (!) könyv-, újság-, folyóirat, lexikon-, térképoldalt digitalizáltak (szkenneltek), hogy – mielőtt elporladnának, megsemmisülnének – megőrződjenek a jövő évtizedek, századok reménybeli olvasói, kutatói számára.
A sajtó munkatársai különösen sokat köszönhetnek Biszak Sándoréknak, akik olyan hihetetlen szívóssággal (és tetemes anyagi ráfordítással) nem pusztán a régmúlt írásos, nyomtatott, rajzolt szellemi értékeit igyekeznek hatalmas adattáruk révén kutathatóvá, olvashatóvá tenni, hanem a politikai-gazdasági rendszerváltás következtében gazdátlanná vált napi- és hetilapok, folyóiratok évfolyamait is.
A vállalkozás vezetője – írjuk le, büszke vagyok rá, hogy évtizedek óta baráti kapcsolatot ápolhatok vele, és a küldetésüket most már az apjukhoz hasonló szenvedéllyel művelő gyerekeivel is! – ezt a szombat délutánt is kihasználta a tevékenységük ismertetésére, a közeli múltban beszerzett „kincseik” bemutatására, és arra, hogy nem lankadó fáradhatatlansággal kutatnak elveszettnek vélt sajtótermékek után.
Hosszú évek múltán sikerült föllelniük az 1960-es évek derekán alapított „Magyar Hírlap” számos évfolyamát, amit nyomban digitalizáltak és közzé is tettek – a tartalmak jó részét ingyenesen, más részét fizetség ellenében (elvégre valamiből meg kell élni) – a honlapjukon, amelynek mottóját Biszak Sándor ekként fogalmazta meg:
„A kultúránk akkor fejlődhet, ha a múltunkat, közös tudásunkat és identitásunkat hordozó emlékeinkből minél többet tudunk eljuttatni a lehető legtöbb emberhez; s mindezt úgy, hogy a befogadókban a továbbgondolkozás igényét is elősegítjük.ˮ
Amellett, hogy Arcanumék szeretnék teljessé tenni a Magyar Hírlapot, igyekeznek megszerezni a megyei lapok évfolyamait is. Régóta keresik a többi között ország egyetlen és méltatlan módon kimúlt „komoly bulvár” napilapjának, a Mai Napnak, a Képes Európa hetilap már rég föllelhetetlennek tetsző, digitalizálható példányait. Meggyőződésük szerint hatalmas szolgálatot tehetnének a magyar irodalom, a kultúra, a művészetek és persze politika – kezdettől a legrangosabbnak tartott – hetilapja, az ÉS, azaz Élet és Irodalom adatbázisba illesztésével. Az első alkalommal 1957. március 15-én utcára került irodalmi-közéleti hetilap elődje, az 1923-ban az egykori Aurora folytatásaként, Szabó Dezső főszerkesztésében megjelent Élet és Irodalom – az Akadémia Könyvtárának jóvoltából – digitálisan tanulmányozható az Arcanumnál.
Ezek után már „csak” arra lenne szükség, hogy a mai ÉS szerkesztősége – azután, hogy az Arcanum munkatársai már digitalizálták ezt a remek hetilapot – engedélyt adjon az adatbázis kezelőjének a publikálásra.
Kedves Kollégám, Kovács Zoltán, kérlek, fontoljátok meg a kérést! Digitálisan Ti is könnyebben boldogulnátok 62 esztendő lapszámainak a tanulmányozásával…