Koronavírus: egyre több a beteg Bécsben

Október második felére várják az őszi koronavírus-hullám tetőzését Bécsben, ahol néhány hete nemcsak a fertőzöttek, de az elvégzett pcr-tesztek száma is egyre emelkedik. Ausztriában egyébként a bécsiek tesztelnek a legtöbbet, a városi vezetők és munkatársaik visszatérnének a kötelező maszkviseléshez. (A nyitó képhez: Michael Ludwig Bécs polgármestere egész Ausztriára kiterjesztené a bécsi járványügyi intézkedéseket © PID / C. Jobst)

Az osztrák fővárosban máris 35 ezer körül van az aktív koronavírus-fertőzöttek száma, miközben naponta mintegy kétezer új fertőzöttet regisztrálnak. Mivel egyre többen küzdenek megfázásos tünetekkel, megnőtt az elvégzett pcr-tesztek száma is. Október első hetében a bécsiek hetede – 262 ezer ember – tesztelte magát legalább egyszer koronavírus-fertőzésre. Ez a szám augusztus közepén még 180 ezer körül volt. A tesztelők kétötöde a havi öt ingyenes (!) pcr-tesztjéből használt fel egyet, ötödük pedig azért tesztelt, mert az egészségügyben vagy ápolási munkakörben dolgozik. 

„A pandémia még nem ért véget, a számok alapján az őszi hullám közepén vagyunk” – értékelte Michael Ludwig bécsi polgármester a helyzetet. Az őszi hullám csúcsát október második felére várják, ez várhatóan nagyjából a tavaszi és a nyári hullám közötti szinten lesz. Bécsben télre újabb – más variáns okozta – járványhullámot várnak, ami nagy valószínűséggel egybeesik majd az aktuális influenza-járvánnyal. Éppen ezért a bécsi városvezetés és a járványügyi szakemberek azt szeretnék, ha 2022. október 23. után egész Ausztriában a bécsi járványügyi intézkedéseket vezetnék be.

Ez azt jelentené, hogy a tömegközlekedési eszközökön és gyógyszertárakban mindenhol kötelező lenne az FFP2-es maszk viselése, akárcsak az egészségügyi intézmények és idősotthonok látogatásakor. Utóbbiakba 48 óránál nem régebbi negatív pcr-teszt is szükséges. Ezenkívül Bécsben egy kórházi beteg naponta csak három látogatót fogadhat.

Ennél is szigorúbb szabályok érvényesek a bécsi iskolákban. A városi iskolákban, óvodákban és bölcsődékben senki sem járhat munkába, akinek pozitív a tesztje – még akkor sem, ha egyébként tünetmentes. Otthon kell maradniuk a fertőzött alsós diákoknak is – akár tünetmentesek, akár nem –, mivel tőlük még nem várható el, hogy egész nap FFP2-es maszkban legyenek. A tünetmentes, de pozitívnak tesztelt felsősök és középiskolások látogathatják az órákat, de zárt térben folyamatosan FFP2-es maszkot kell viselniük.

Ha az őszi hullám elhúzódik, Bécs azt sem tartja kizártnak, hogy további szigorításokra lesz szükség és például újra FFP2-es maszkot kell majd viselniük a vásárlóknak a boltokban, illetve bővíteni kell azoknak a körét, akiknek nem csak havi 5 ingyenes pcr-teszt jár. Ilyenek lennének például a kereskedelemben dolgozók. A körülmények súlyosbodása esetén visszavezetnék a kötelező karantént is.