Ha nem lenne ellenkező hatása a „kötelező” jelzőnek, akkor minden iskolás számára a kötelezően megnézendő filmek közé kellene felvenni A hőlégballon című német történelmi krimit. Sajnos a „közszolgálati“ jelző szintén megkopott, pedig az idősebbek számára egy televíziós bemutató volna hasonlóképpen jogos, így azonban marad a hagyományos megoldás: mindenki váltson jegyet a mozikba!
Miért e lelkesedés? Azért, mert Michael Bully Herbig filmje olyan kétórás időutazás a közeli múltunkba, amely egyrészt tökéletesen adja vissza a rendszerváltozást közvetlenül megelőző szocialista időszak világát (legalább is annak keletnémet változatát), másrészt sok olyan kérdést felvet, amely ma is időszerű (menekültek és kerítések, a rendszer kiszolgálása és annak elutasítása, barátság és szerelem, bátorság és páni félelem stb.), harmadrészt pedig a fentiektől függetlenül is gyönyörűen fényképezett, elejétől a végéig izgalmas alkotás.
A korszak felidézése egészen elképesztően jól sikerült az alkotóknak: szinte az orrunkban érezzük a Trabantok, Wartburgok, Jawa motorok és IFA-teherautók kipufogógázainak savanykás bűzét, gondolatainkban felidézzük saját úttörő- és kisdobos-emlékeinket, miközben örülhetünk annak, hogy nálunk az 1970-es évek végén már ismeretlen volt a boltok előtti sorbanállás, és a fekete Volgák is csak hébe-hóba mentek el valakiért, a légkör pedig kevésbé volt feszült, mint német „testvéreinknél“, ahol a stázi (Staatspolizei – államrendőrség) által gerjesztett hangulatban egymás megfigyelése és feljelentgetése a mindennapok része volt.
A film cselekménye egy valós történeten alapul. Két türingiai család a határ közelében éli meg a rezsim lélekölő hétköznapjait, amely elől gyermekeikkel együtt léghajón próbál elmenekülni, ami az első, elvetélt próbálkozás után állandó hajsza az idővel, mivel a titkosszolgálat minden eszközt bevetve próbál a nyomukra lelni, miközben a szökés előkészítésében kulcsszerepet vállaló nagy fiú és a szomszédban lakó stázi-nyomozó lánya között az első szerelem romantikája ébredezik.
A rendezés és az operatőri munka egészen kimagasló, és a forgatókönyvíró is dicséretet érdemel, habár a film vége egy kissé sablonosra sikeredett, ami valószínűleg főként a valós történethez való hűség miatt alakult így. Nagyszerű alakítások sorát láthatjuk, a színészek egytől egyig egészen kivételesen hitelesek, de talán éppen ebből fakad a film egyetlen negatívuma is: a színészválogatás „túlságosan jól” sikerült, mivel a pozitív szerepeket mind gyönyörű, illetve jóképű színészek alakítják, míg a negatívakat előnytelen külsejű kollégáik, de még így sem túlságosan sablonos, fekete-fehér jellemábrázolásokat látunk a vásznon, hanem hús-vér figurákat.
Akik pedig azt gondolják, hogy egy ilyen, negyven évvel ezelőtti történet kevés mai tanulsággal szolgál, azok borzalmasan nagyot tévednek. Most, amikor Európában választások előtt állunk, és a kontinens amúgy is egyfajta válaszút előtt áll, cseppet sem felesleges felidézni azt, hogy milyen volt valójában egy egypárti rendszer elnyomása alatt élni, milyen volt egy kerítésekkel és eszmékkel darabokra szakított földrész lakójának lenni, milyen volt egy gondolatrendőrség hálóját kerülgetve embernek maradni.
Aki beül a moziba, az egész biztosan másképp látja majd a múltat, de talán a jelent és a jövőt is, mint ahogyan e film megtekintése előtt tette, miközben remekül szórakozik.
És mi többet is várhatnánk el egy filmalkotástól?
A hőlégballon című film április 25-től a mozikban.