A múlt héten az első alkalommal történt meg, hogy a világon többen interneteztek androidos telefonokról, mint windowsos számítógépekről. A kártékony kódokat készítő bűnözők ezért nagyobb sebességre kapcsoltak: naponta átlagosan kilencezer új vírust készítenek.
A bochumi német G DATA cég, amelynek programozói éppen harminc évvel ezelőtt készítették el a világ (vélhetően) első antivírus-szoftverét, tavaly 3,2 millió új androidos kártevőt vett nyilvántartásba, 40 százalékkal többet, mint esztendővel azelőtt. Az új vírusok megjelenésének üteme szédületes: 2011-ben csupán négyezer kártékony kódot fedeztek fel a biztonsági cégek, 2013-ra már jó egymilliót.
A növekedés hátterében az Android népszerűsége áll. Tavaly novemberben már átléptek egy bűvös határt az internetezők: többen böngésztek mobileszközökről, mint asztali számítógépekről. Az idén márciusra azonban az Android önmagában is átvette a világ vezető internetes operációs rendszerének címét: az internetezők 37,93 százaléka böngészik a Google platformján, a Windows 37,91 százalékkal a második helyre szorult vissza.
Jelenleg naponta kilencezer új androidos kártevő jelenik meg, aminek kapcsán a G DATA arra figyelmeztet, hogy érdemes az androidos telefonokra vírusvédelmet telepíteni, a vállalatok esetében pedig vírusvédelmet is tartalmazó mobileszköz-kezelő szoftvert használni.