Litvániát is megfenyegette Oroszország: Moszkva szerint jogilag kifogásolható a különválása

Politikai akarat kérdése az orosz energiafüggőség felszámolása – jelentette ki a Klubrádiónak adott interjújában a litván nagykövet, Vytautas Pinkus. Elmondta: náluk is veszélyhelyzet van, de tudható, hogy a kormány a háborús helyzetre való tekintettel konkrétan milyen intézkedéseket hozhat. Beszélgetés közben a diplomata és az újságíró latolgatta a harcok kimenetelét is. (A nyitó képhez: Vilnius, a litván főváros; foto: https://puzzlefactory.pl)

Beszélgetésünk előtt pár órával nyújtottak be egy törvényjavaslatot a dumában, az orosz parlament alsóházában, ami kimondja Litvánia függetlenné válásának az érvénytelenségét. Mit szól ehhez a litván nagykövet?

– Litvánia reakciója erre nagyon egyszerűen: no comment –mondja a Budapestre akkreditált misszióvezető, Vytautas Pinkus. – Ráadásul ezt Putyin pártjának, az Egységes Oroszországnak egyik képviselője jelentette be. Ez tehát a félelemkeltés eszköze. Azt gondolom, nem kell komolyan vennünk.

Három évtizeddel az ország függetlensége után azt kijelenteni, hogy nem volt jogilag megalapozott a különválás?

A három balti állam még a Szovjetunió összeomlása előtt lépett ki a szovjet államok közösségéből. Jelcin elnök aláírása is bizonyítja a két állam közti megállapodást a függetlenségről. A törvényjavaslat tehát fenyegetés, amire nem tudok mást mondani, mint azt, hogy értelme sincs kommentálni.

Nem tartanak attól, hogy ez a háború kiterjesztésének az előjele? Hisz’ mindig ezzel fenyegetőzik a Kreml!

Ez egy olyan fenyegetés, amelyik nem feltétlenül Litvániának szól. Közülünk bárkire vonatkozhat. Erre csak az lehet a válasz, hogy bebizonyítjuk, erősebbek vagyunk Oroszországnál, és együttes ellenállást tanúsítunk. Mi már megtanultuk a leckét Grúzia után és a Krím annektálásakor. A háború brutalitása mindannyiunkat váratlanul ért. Pontosabban az, hogy miként fordulhat elő ilyen a 21. században. Sőt, azt tapasztaljuk, egyre brutálisabb, és egyre több a civilek ellen elkövetett háborús bűn. Hogy mi vezetett idáig? Azt a hibát követtük el mindannyian, hogy alulbecsültük az oroszok fenyegetését.

Ugyanakkor önök mindent elkövetnek azért, hogy egyrészt segítsenek Ukrajnának. Például az elsők között vannak, akik nem importálnak többé orosz olajat.

Az energiabiztonság kérdése nálunk gyakorlatilag a 90-es évektől fontos és megoldandó feladat. Természetesen nem az volt a célunk, hogy teljesen kiiktassuk az orosz energiahordozót a rendszerünkből. Folyamatosan állunk át az alternatív energiaforrások felhasználására. 2014-ben megépítettük a magunk LNG-terminálját. Megjegyzem: az általunk feldolgozott olaj négyötöde a múlt évig Oroszországból érkezett. Azóta viszont felkutattuk a lehetőségeket, és most már több helyről szerezzük be az olajat.  A háború azonban gyökeresen megváltoztatta a hozzáállásunkat, mert nem akarunk fizetni Oroszországnak, amiből az agresszív harcát finanszírozza Ukrajnával szemben. Ez a litván kormány egyértelmű politikai döntése volt. De meg kell mondjam: még magáncégek is, például az Orlen-Lietuva is, úgy döntöttek a háború kitörése után, hogy nemet mondanak az orosz olajra.

Mi a helyzet a gázellátásukkal? Ebben a tekintetben is nyomban bejelentették: függetlenednek.

A gázipari üzemek állami tulajdonban vannak, és nemcsak mi, hanem a lettek és az észtek is – tehát mi hárman – úgy döntöttünk, hogy áprilisban felfüggesztjük a teljes gázimportot. Az tény, hogy Litvániából Kalinyingrádig még szállítunk gázt, de az csak annak a térségnek az ellátását szolgálja, mert a kalinyingrádi enklávéban egyelőre nincs más megoldás. Abból a gázból viszont mi nem veszünk ki semmit. A villamosenergia-ügy viszont ennél jóval bonyolultabb, mert technikailag még össze vagyunk kötve az egykori szovjet hálózattal. Ez ügyben is számos lépést tettünk, hogy a jövőben már az európai uniós rendszerekkel legyünk véglegesen összekapcsolva.

Tehát, ha jól veszem ki a szavaiból, akkor először azt a politikai döntést kell meghozni, hogy honnan szerezzük be az energiát. Akkor a magyar kormány indoklása, ami szerint nem oldható meg, csak nagyon hosszú átmenettel (Budapest öt-hat évet kért – a szerk.), nem feltétlenül állja meg a helyét.

– Az átállás valóban nem oldható meg egyik napról a másikra. De az igaz, hogy erről politikai döntést kell hozni. Hozzátenném: a társadalom hozzáállásán is sok múlik. Hisz’ a lakosságnak kell többletet fizetni az átállás idején. De azt biztosan állíthatom, hogy amint kilép az ember a piacra, ahol szabad a verseny, az átmeneti állapot is megszűnik, és a lakossági terhek is csökkennek.

Emellett önök fegyvert is szállítanak Ukrajnának, amit Magyarország megtagadott.  

Ebben a kérdésben nagyon határozott álláspontot képviselünk. Teljes mértékben meg tudjuk érteni az ukránok álláspontját. És úgy gondolom, hogy ők most nemcsak a saját szabadságukért harcolnak, hanem mindannyiunk szabadságáért – egész Európa szabadságáért is. A háborút csak úgy tudjuk megállítani, ha segítünk győzni Ukrajnának. Nekünk elég korlátozott a katonai és védelmi kapacitásunk, de még a háború előtt, február 1-jén elmentünk Ukrajnába, hogy megbeszéljük a kollégáinkkal, hogy mire van szükségük, miben tudunk segíteni, ha…; felmértük a helyzetet.

Látva ugyebár az orosz csapatok felsorakozását a Donbasz térségben az ukrán határon túl…

Igen. És célzottan rákérdeztünk a segítségre. Ha más országok is hasonlóképpen segítenek, márpedig segítenek, akkor közelebb kerülünk a győzelemhez.

Magyarország ebben éppenséggel nem segít, mert még átszállítani sem engedi a fegyvereket. S ez nemcsak Ukrajnának rossz, de az ekörül kialakult viták az európai egységet is bomlasztották.

Huszonheten vagyunk egy közösségben, külön érdekekkel, problémákkal, és valóban nehéz kialakítani az egyöntetű álláspontot. Nagyon kemény harcok voltak, de talán ez az ára a demokráciának. Végül is megoldottuk nagy nehezen a hatodik szankciós csomag elfogadását és az orosz olajembargót.

De itt van már a hetedik szankciós csomag, és a külügyminisztérium jelezte, ha az orosz olajimportban nem engedtek, a gázban sem fognak.

Igen, mert az orosz gáztól való függőségünk még nagyobb, mint az olajtól. Viszont egyszerűen ki kell tűzni a célt, hogy mit akarunk elérni a jövőben, és akkor menni fog. Akarunk energiafüggetlenséget az oroszoktól? Ha igen, akkor meg is lehet oldani.

Olaf Scholz német kancellár a napokban járt önöknél. Miért ment oda és mire jutottak?

Természetesen a legmagasabb szinten fogadták, és természetesen védelmi kérdéseket tárgyaltunk meg. A NATO keleti szárnyának megerősítése volt a cél. Egyelőre egy zászlóalj állomásozik nálunk, de a cél egy dandár felállítása, tehát a mostani mintegy ezer katona megháromszorozására, akár megötszörözésére. És a légvédelmi rendszerünk NATO-s megerősítése is napirenden volt. Emellett itt vannak rotációban az amerikaiak is, szintén zászlóaljnyi, mintegy 1500 katona. Négy évvel ezelőtt egyébként az összes parlamenti párt megállapodott abban, hogy a katonai kiadásaink nem lehetnek 2% alatt, sőt, kitűztük, hogy 2030-ra elérjük a GDP 2,5%-át. Nos, a háború úgy hozta, hogy már az idén teljesítettük ezt az arányt.

Gratulálok. Önöknél is kihirdették a háborús veszélyhelyzetet.

Igen, először az elnök, amit a kormány és a parlament is támogatott, és így június végéig meg lett hosszabbítva. Hathónaponként meg lehet hosszabbítani és feltehetően meg is tesszük. Ijesztően hat ugyan maga a kifejezés, de nagyon tömören fel van sorolva a jogi eszközök listája, amivel a kormány gyorsan és hatékony tud intézkedni. Mindössze egy oldalnyi ez a szöveg és tételszerűen rögzítve, milyen esetekben alkalmazhatóak ezek az eszközök. Például az állami tartalék felhasználásának a módja, hogy mennyit lehet átcsoportosítani a menekültekre.

Hány menekültet segítenek?

Hatvanezret, köztük 20 ezer a gyerek, akinek oktatását meg kell oldani – azonnal. Tehát most kell rá a pénz is.

Nálunk a veszélyhelyzet eddig valahogy másképp működött. De most hagyjuk is!

Ezek az intézkedések fel vannak sorolva tételesen, és teljesen nyilvánosak, és intézkedni csak a törvény előírásainak megfelelően lehet. Így szüntettük be például az orosz rádiós, tévés, valamint internetes propagandát; tilos az Ukrajna elleni orosz szervezkedés és az erre vonatkozó gyülekezési jog gyakorlása.

Deziformációs hadjárattal ezek szerint önöknek is van dolguk?!

Én ezt másképp fogalmaznám meg. A litvánok elég ellenállók már az orosz propagandával szemben. Az én nemzedékem nagyon jól emlékszik arra, hogy amit a tévében látunk, az nem egyezik a valósággal. Ez két külön világ. Volt és az ma is, mert a határ mentén azért ezek az adások foghatók, és épp ezért tiltottuk be őket. Az úgymond nyugati média nemcsak bemutatja a helyzetet több oldalról, de a véleményeket is több oldalról ismerteti. Az orosz műsorszórók csak egyoldalúan adnak hírt. És gyakran hazudnak, közük sincs a realitáshoz.

Ön hogyan látja most a háború állását? Vagy inkább úgy kérdezném, milyen vége lehet ennek a konfliktusnak?

Az egyetlen módja, hogy vége legyen, ha az oroszok maguk is ráébrednek: nem tudják legyőzni Ukrajnát. Nos, akkor le lehet ülni a tárgyalóasztalhoz. És jöjjön a diplomácia! És akkor fokozatosan vissza lehet őket szorítani az elfoglalt térségekből.

Donbasszban viszont egyre több területet kebeleznek be az oroszok, már megint ott vannak Harkivban és az Azov-tengeri átjáró biztosítva… Épp most látszik úgy, erőre kaptak, és az ukránoknál is egyre több az áldozat.

Én továbbra is optimista vagyok. Az ukránoktól eddig is sok áldozatot követelt ez a háború. És az oroszok katonai fölénye megkérdőjelezhetetlen. Sok múlik azon, hogy továbbra is elegendő fegyvert kapnak-e az ukránok a Nyugattól, és idejében kapják-e. Az ukránok kitartóak, ezért bizakodni lehet az optimista kimenetelben. Képesek lesznek kiszorítani az oroszokat legalább azokról a területekről, amiket az utóbbi napokban foglaltak el.

Akkor ön sem ért egyet Kissinger volt amerikai külügyminiszterrel, hogy vissza kell térni a háború előtti területi megosztásra.

– Ha odaadjuk a Krímet, akkor utána következik Ukrajna, s ha azt is, akkor jöhet bármelyik ország. Mert az oroszok új és újabb követelésekkel állnak elő. Hisz’ most is kihirdették, hogy mit akarnak. Hol lesz akkor ennek a vége? Jobban kellene figyelnünk arra, amit mondanak, és elhinni, amit akarnak –jelentette ki Litvánia Budapestre akkreditált nagykövete, Vytautas Pinkus.