Magyarországnál az idén 70-en próbáltak menedéket kérni

A német külügyminiszter azt mondta, hogy Európa igen veszélyes vizekre evezett volna januártól, ha a két héttel ezelőtti csúcson ragaszkodik a jogállamiság ügyében elfoglalt álláspontjához, mert ez esetben a magyar–lengyel vétó miatt nem jött volna létre a megállapodás a koronaalapról, miközben gyorsan segíteni kell a járvány által súlyosan érintett embereknek és cégeknek – írja a Deutsche Welle.  

Keményen meg kellett küzdeni tehát az egyezségért, és sikerült a demokratikus normák megtartásához kötni az EU-támogatásokat. Heiko Maas külügyminiszter szerint hiába ágált Budapest és Varsó, a szabályozás nem puhult fel. Ezek után egyedül az a kérdés, miként ítéli meg a feltételrendszert az Európai Bíróság, már ha valamelyik fél kikéri a véleményét.

Attól ugyanakkor nem fél a miniszter, hogy más országok is követik a brit példát, sőt, úgy véli, hogy a Brexit hatására szinte mindenütt nőtt a tagság támogatottsága. Viszont le kell vonni a tanulságokat. Arra már most is van mód, hogy a megerősített együttműködésben közös szabályozást vezessen be az országok egy csoportja, anélkül, hogy a többiek csatlakoznának hozzájuk. De még ennél is fontosabb, hogy nemzeti politika nem állíthatja folyamatosan pellengérre Brüsszelt, amikor valami félresikeredik. Azonkívül érthetőbben el kell magyarázni, hogy milyen döntések születnek az EU-ban, hiszen azokba nagyon is beleszólnak a tagállamok.

Merkel után más lesz az EU, de ezzel együtt vegyes a német elnökség mérlege, noha a kancellár tekintélyének köszönhetően fontos egyezmények születtek, pl. Magyar és Lengyelországgal a jogállami vitában – állapítja meg a Die Welt. Az viszont már most látszik, hogy a jövő ősszel hatalmas űr marad utána, így a közösség számára nehezebb lesz majd konszenzusra jutni, sőt lehet, hogy az eddiginél korlátozottabb lesz a cselekvőképessége is.

A vákuum, amit csak tetéz a Brexit, alighanem odavezet, hogy Macron az olaszokkal és a spanyolokkal együtt növelni igyekszik a közösségi kiadásokat, az unió kezességvállalása mellett. Azaz a német adófizetők számára máris hiányozni fog a kormányfő.

Viszont ő sem tudta minden célját elérni az eltelt hat hónapban:

1. Elmarad a migrációs politika reformja, Brüsszel nem készült fel egy új menekültválságra. Németország ugyanakkor továbbra is vonzza az illegális bevándorlókat

2. A koronacsomag sikere végett Berlin feladta ellenállását, így most már lehetséges a közösségi hitelfelvétel. Ez azonban további eladósodásra ösztönzi az olaszokat és a többieket

3. Az EU nem hallotta meg a fehérorosz ellenzék segélykiáltásait, pedig nem szabadna magára hagynia ezeket az erőket a diktátor Lukasenkóval szemben.

Ellentmondásos azonban az egész unió helyzete is, pedig a kezdeti káosz után a járvány rávilágított, hogy mi mindent lehet összefogással elérni – a kisállami gondolkodásmóddal szemben. Az ugyanakkor aggasztó, hogy továbbra is regresszív az agrárpolitika, miközben kutatásra-fejlesztésre és a külső határok védelmére sokkal kevesebb jut. Ezért előbb-utóbb megérkezik a számla. Egyidejűleg egyre nő az adóssághegy: az euró ingatag alapokra épül.

Ugyanakkor igen fontos, hogy az utolsó 9 hónapban Merkel letegye az új transz-atlanti kötelék alapkövét. Európa jövője Amerikától függ, ezért megfelelő ajánlatokkal kellene jelentkeznie Washingtonnál. De a földrésznek sokkal határozottabban részt kellene vállalnia a világpolitikában is, így elsősorban a Közel-Keleten. Ehhez azonban végre meg kellene változnia.

Nem volt könnyű a búcsúzó, sok halott, kétségbeesés és bizonytalanság övezte, mégis vannak reménysugarak – írja a Project Syndicate-ben az Európai Külkapcsolati Tanács nevű elemző intézet elnöke. A brit Mark Leonard nem csupán azt sorolja ide, hogy hamarosan felelős vezetés kerül az USA élére, hanem, hogy új lendület tapasztalható a legsúlyosabb bajok orvoslására.

1. Trump veresége, mert nagy könnyebbség úgy felébredni reggelente, hogy az embernek nem görcsöl a gyomra amiatt, hogy az éjjel mit üzent twitteren a világ legbefolyásosabb embere. Az Egyesült Államok rövidesen ismét megbízható kezekben lesz. De hogy Biden kiszámíthatóbb és felelősebb, mint elődje, az kihatással lesz a demokráciára az egész világon. Orbán és Kaczynski, a két európai Trump, már most elárvult.

A populista pártok sokkal kevésbé hirdethetik majd, hogy ők képviselik a történelem hullámát. Boris Johnson már rá is állt az új széljárásra, azonnal elbocsátotta populista guruját, Cummings-t.

2. Már úton vannak a járvány elleni vakcinák, így fokozatosan vissza lehet térni a normális állapotokhoz. Ráadásul ahogyan kifejlesztették ezeket az ellenszereket, az általában is megerősíti a nemzetközi együttműködés szükségességét. Nagyon jó, hogy az emberek látták: ez a globális válságok kezelésének igazi útja, nem a nemzeti különállás.

3. Bátorító hírek érkeznek a klímaváltozás elleni küzdelem frontjáról, ami azért jó, mert az éghajlat felmelegedése még súlyosabb következményekkel járhat, mint a Covid-19. És most, hogy már a kormányok megmutatták: szükség esetén hatalmas összegeket képesek áldozni a gondok elhárítására, fokozódik a rájuk nehezedő nyomás, hogy ne sajnálják a pénzt a tiszta energia előállításához szükséges technológiák kifejlesztésére sem.

4. A tömegek ismét bíznak a kormányokban. Kiderült, milyen nagy szükség van az újraelosztásra, egyben pedig a hatalom gazdái jobban odafigyelnek a közjóra.

5. A járvány elvezetett az egész globális rendszer felülvizsgálatához. Több vezető hatalom is keresi annak a módját, hogy összehangolja az olcsó áruk, fejlett technológiák és más kereskedelmi előnyök iránti igényt a hazai ügyek fokozottabb ellenőrzésével, azaz meg akarja fékezni a hiper-globalizációt.

Európán belül különösen szívet melengető, hogy a nagyobb ellenőrzés iránti törekvésekben nem hagynak helyet a nacionalizmusnak. A korona-segélyprogram azt bizonyítja, hogy a szolidaritás érdekében még Németország is hajlandó feladni saját vörös vonalait. Természetesen még korai győzelmet hirdetni a jelenlegi csatákban. Bidennek nehéz dolga lesz a megosztott Amerikában. A vakcina szétosztása óriási logisztikai feladat az egész világon. A nagyhatalmak még kisiklathatják a klímaterveket. A visszaesés és az új adósságválság veszélye súlyosbíthatja az egyenlőtlenséget és beharangozhatja a visszatérést a mérgezőbb politikához.

A koronajárvány hatására az idén egyharmadával visszaesett Európában a menedékkérők száma. Az Eurostat adatai szerint a múlt hónap végéig 370 745-en jelentkeztek a tagállamok hatóságainál; egy évvel ezelőtt az az adat még 675 535 volt – írja a Der Tagesspiegel.

A fő célpont továbbra is Németország, oda a kérelmezők 24%-a szeretne eljutni, a spanyolokhoz 23%, a franciákhoz pedig 19%. Magyarországon ugyanakkor mindössze 70-en próbálkoztak.

A számok az év elején még emelkedtek, de azután drasztikusan csökkentek, ahogy beütött a Covid-19. Németországban a beadványok elbírálásának időtartama a tavalyi 6,1 hónapról 8,3 hónapra nőtt, amit a belügyi tárca a ragállyal indokol.