Megszüntették a munkaviszonyát a Magyarságkutató Intézetben annak a két régésznek, aki „A pozsonyi csata” című filmet szakmai-történelmi alapon bírálni merészelte. Vagyis egy úgynevezett „tudományos intézetből” (röhögnöm kell) kivágnak két szakembert, aki régészként eltérő véleményen van attól, amit a politika által odapakolt, ex-kabinetfőnök, műszaki és üzemeltetési osztály vezetője, társasházkezelő-főigazgató kíván hallani, s amire az egészségügyet, s a pandémiától sújtott helyzetet teljes egészében a délibábos és ősdilettáns ősmagyar-kutatásra cserélő EMMI-miniszter leadta a megrendelését.
„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” (Special thanks to Orbán Viktor.)
Talán még akad, aki emlékszik arra, amikor nem sokkal a Fidesz hatalomra kerülését követően egy bizonyos Földrajzinév-bizottság a kormány akaratával ellentétes döntést hozott, nyelvi és egyéb megfontolások alapján nem támogatva a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér elnevezést. A bizottság szakmai véleményét megtorolták, s több tagját azonnali hatállyal kirúgták a munkahelyéről.
Aztán jött a mi ügyünk, a „filozófus-per”-ként elhíresült gazemberfutam, ahol a kormány és cselédsajtója néhány aktív feljelentővel az oldalán megindította a rohamot azok ellen a filozófusok ellen, akiket nem Fidesz-apologétaként tartottak számon. (A feljelentésre használt útszéli, rongy alakokat annál inkább!) Elbocsátások, bírósági eljárások, s a végén kiderült, hogy a Magyar Nemzet, a Hír-tv és a többi moslék „sajtótermék” hazudott, a feljelentők úgyszintén, a pereket sorra megnyertük, az elbocsátottakat visszavették, de azt a kb. két évet senkinek sem kívánom, legfeljebb a karaktergyilkosság kivitelezőinek: feljelentésre megvásárolt és máig jól tartott „kollégáknak”, a mocskos, hazug és velejéig romlott kormánypárti bérsajtónak és a legfőbb hadúrnak, aki közvetlenül maga adta ki a kilövési engedélyt.
Nem tudok minden esetet most kapásból felsorolni: országból elűzött egyetem (CEU), szétvert és meggyalázott MTA, eltiport intézetek (1956-os Intézet), politikai-hatalmi úton megszüntetett egyetemi szakok, egyetemi autonómia leradírozása, a Színművészeti Egyetem fizetett nímandokkal történő galád beszántása, elkötelezett és agyontámogatott kormánypárti intézetek létrehozása, egynémely, a hatalomnak kedves felekezeti egyetem agyontámogatása, más, a hatalomnak nem kedves felekezeti egyetem kivéreztetése és ellehetetlenítése és még hosszan sorolhatnám, vég nélkül.
És most idézhetném azokat a szerzőket (Occamtől, Erasmustól és Benjamin Constanttól Thomas Jeffersonon és Thomas Paine-en át John Stuart Millig, Isaiah Berlinig és John Rawlsig stb., stb.), akik egyértelműsítették, hogy a szabadság körülményei teszik lehetővé az igazság megtalálását, s aligha véletlenül vált a modernitás egyik leglényegesebb pillérévé a tudományos és a művészeti élet szabadságának a joga.
Förtelmes és undorító a türannikus Orbán-rendszer, de hogy mennyire kártékony, azt igazából csak évek-évtizedek múlva fogja megtudni ez az ország, mondjuk akkor, amikor egy eljövendő pandémiára a megfelelő vakcinát egy külföldre telepedett magyar „asszonyság” vagy „uraság” fogja valahol az USA-ban, Németországban, Svájcban vagy Skandináviában előállítani.
És ezek jártatják a szájukat nemzetről, hazáról! Sírni és röhögni való egyszerre.
Amúgy pedig szégyelljék magukat mindazok, akik ezt követően nem álltak föl a Magyarságkutató Intézetben, s maradtak egy förtelmes korszak cselédtudósai és viszolyogtató szimbólumai!