Megszállottak szárnyain – Bolya Imre: Karizma

Ha csak két szót kapnék e könyv jellemzésére, ezt írnám: maximális műgond. Ha többet: a könyvnek talán egyetlen négyzetcentimétere sincs, amely nélkülözné a tördelési, illusztrátori, nyomdászi mesterség rendkívül igényes kontrollját, amelyen ne sütne át ismert előadók lelkes közlésvágya, legfőképpen pedig a könyvet szerzőként jegyző tréner és karizmakutató Bolya Imre szenvedélyessége. (A nyitó képen a szerző; forrás: igenyesferfi.hu)

Katolikus paptól a világbajnok bűvészig, színésztől az egyetemi tanárig, stand up-os humoristától az újságíróig – széles és sokszínű körből válogatta ki az általa legkarizmatikusabbnak tartott 13 magyar előadót, akikről terjedelmes portréinterjút írt. De mindegyik interjú előtt külön írásban indokolja a választását (Miért éppen…?), mindegyik után külön írásban (Mit tanulhatunk…) összegezi a szerinte legfontosabbakat, és még egy külön írásban (Gyakorlati tanácsok a karizmád fejlesztéséhez) pontokba foglalja azt, amit tanácsadásban kíván rögzíteni. Ez: tizenháromszor! Természetesen ezzel foglalkozik a könyv bevezetése és befejezése, sőt az olvasóval áhított kapcsolattartás módozatait tartalmazó, és egyben kulturált reklámként közreadott, Hogyan tovább? című zárófejezet is.

Ennek, ugyebár, meglehetősen tankönyv íze van. Mégsem az! És ez – nézetem szerint – Bolya Imre folytatólagos öninterjújának köszönhető. Anélkül, persze, hogy kérdéseket tenne fel önmagának, az interjúkat megelőző-felvezető írásaiban nem csupán arról beszél, hogy milyen megfontolások, személyes benyomások nyomán kérte fel az interjúra éppen azt, akit felkért, hanem a személyes élettörténettől a fogalom magyarázatig, igen sok témát érintve publikálja a saját ízlését, gondolkodásmódját, hivatástudatát, értékrendjét. Ez az a „szellemi malter”, amelynek köszönhetően valamiféle szilárd fallá állnak össze az interjú-építőkövek. Ezek a könyv legjobban megírt részei.

Az interjúk akkor a legizgalmasabbak, amikor valamennyire rímelnek egymásra, amikor a kérdezettek különféle élettapasztalatokkal, személyes indítékkal, valóságismerettel és vágyakkal közelítik meg ugyanazt a témát. Ezt szolgálhatná, de nem mindig szolgálja, hogy némely kérdést (adj három tanácsot kezdőknek, mi a te X-faktorod, írj három üzenetet egy A/4-es lapra stb.) többeknek is feltesz, mert olykor a válasz közhelyekben merül ki. Amint sokszor és máshol is, az erény és hátrány ugyanabban a tettben lelhető fel. Nagyon valószínű, hogy a szöveganyagot valamilyen tartalomrögzítő kütyüvel vették fel. Ennek nagy előnye, hogy egy-az-egyben szöveghű, tehát írásba áttéve is az élőbeszéd hatását kelti, de – és ez a veszélye – annak minden nyelvi slamposságával, pontatlanságával, átgondolatlanságával, közhelyes gondolati üresjáratával, fecsegő ismétlődéseivel együtt. Szigorú(bb) és szakszerű(bb), okosan tömörítő szándékú olvasószerkesztéssel az interjúk főbb tartalmi elemei lankadatlanabb olvasói figyelmet kelthettek, illetve garantálhattak volna. Bizonyára ezt érzékelve is születtek meg a már említett összefoglaló jellegű „utózöngék”, amelyek a nyíltan vállalt sulykolással nem mindenki számára fokozhatták az olvasói élmény örömét.

Márpedig öröm van bőven. Például az, hogy bár a karizma meghatározását – nagyon helyesen! – sokféleképpen kísérlik meg, néhány dologban látványos, sőt lenyűgöző az azonosság. Abban, hogy mire való és mire nem a lámpaláz, hogy az élet permanens anyaggyűjtés, hogy nagyon-nagyon sokat kell gyakorolni, tanulni, kudarcot tűrni és – ahogy valaki fogalmazta – „habzsolni” az olvasást. Jó volt olvasni, hogy az előadói hivatást a hatalom–lehetőség–felelősség hármasságánan is megfogalmazták, hogy mindnyájan megszállottjai a munkájuknak, hogy remek elemzését adták siker és eredmény, személyiségfejlődés és jellemalakulás, jin és jang, képzés és oktatás, hatás és mondanivaló, adatismeret és tudás hasonlóságának, különbözőségének, illetve összefüggéseinek.

Három valóban karizmatikus előadót emelek ki a könyvből. Böjte Csaba ferencrendi szerzetest, aki történetmeséléseibe rejti az „üzenetet”: a történet általában az ő személyes kíváncsiságával vagy dilemmájával indul, majd „nélküle” folyik tovább, a végén aztán valahogyan ismét bekerül a történetbe, de már a Jóistennel együtt. Nem tudtam, hogy a stand up-os Kovács András Péter korábban egyetemi tanársegéd is volt, de azért hálás voltam, hogy az altesti működések és a módosult tudatállapotok emlegetése vagy ábrázolása nélküli, színvonalas humort produkál, sőt ízléses érzelemközvetítéshez is ért. Nagy sikere, hogy noha természetesen mindig meg akarja nevettetni a közönségét, mégis, a csillapíthatatlan kacagás olykor a végén könnyezésbe fordul…

Számomra a könyv legkiemelkedőbb darabja a dr. Aczél Petra egyetemi tanárral készített interjú: az elméletileg legmegalapozottabb, a legsokoldalúbban gyakorlott, a hivatásról és társadalmi felelősségéről legelmélyültebben gondolkodó és mégis mindenkinél szerényebb tudóstól idézek néhány mondatot: „Az én ügyem újra érvényt adni annak, hogy a szó maga az ember. Hogy a kommunikáció nem felület, hanem a társas életünk megvalósulása. Hogy sokkal jobban kellene figyelnünk a hiteles, igaz, emberi és ajándékozó kommunikációra. Mert mi magunk vagyunk azok, amit mondunk.”

Sok éves előadói, tréneri tevékenységem közepette és serénynek mondható olvasói életem ellenére sem jutott el hozzám eddig ez a könyv, ez az én hibám. De csak felerészben. Talán a forgalmazása, reklámja nem eléggé erőteljes, illetve nem eléggé széles körű. Pedig nemcsak hivatásos előadóknak nyújthat rengeteg ismeretet, ösztönzést, erőt, kedvet, hanem azoknak is, akik „csak” esküvőn, temetésen, osztálytalálkozón, munkahelyi értekezleteken kérnek és kapnak szót. Mindenkinek, akik mások előtt kénytelenek, akarnak vagy szeretnének tartalmasan és hatásosan beszélni. És, persze, magyarul.

Bolya Imre: Karizma / 12+1 inspiráló előadó / 12+1 tanulható stratégia. Charisma & More Kft., Budapest, 2018. ISBN 978 615 003 8032