Történelmének legviszontagságosabb korszakát éli mostanában az 1948-ban alapított Izrael Állam. A létrejötte óta eltelt több mint hetvenöt évben – rövidebb-hosszabb békés periódusoktól eltekintve – egymást követték a térségben az erőszakos cselekmények, háborúk. (A nyitó kép forrása: Der Spiegel.)

Tavaly október elején a Gázai-övezetet irányító Hamász támadást indított izraeli kibucok és egy szabadtéri fesztivál részvevői ellen. Sokukat megölték vagy megsebesítették, kétszáznál is több embert ejtettek túszul. Nem sokkal ezután Izrael hozzálátott a megtorláshoz.

A budapesti Sajtóházban rendezett minapi beszélgetésben Székely Róbert, az izraelinfo.com újságírója azt taglalta, hogy lehetséges-e politikai megoldást találni a válságra.

Benjámín Netanjáhú miniszterelnököt 2022-ben újraválasztották, s bár népszerűsége különféle okok miatt alaposan megcsappant, jelenleg – a honvédő „katonai műveletek” miatt – a lakosság széleskörű támogatását élvezi. Kormányát ugyanakkor a nemzetközi közösség jó része – a sok ezer civil halott miatt – népirtással vádolja, és a Hamásszal, illetve a libanoni Hezbollahhal szemben alkalmazott ellentámadást kegyetlennek, mértékét aránytalannak tartja.

Májusban a Nemzetközi Büntetőbíróság bejelentette, hogy elfogatóparancsot kér Netanjáhú és kormánya ellen, mert háborús bűncselekményekkel vádolja. Amerika és Nyugat-Európa nagyvárosaiban újabban – az Izraelt támogató rendezvények mellett – gyakran tartanak palesztinbarát tüntetéseket is, miközben szaporodnak az antiszemita kilengések.

Amint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában tartott sajtóbeszélgetésben is elhangzott, az arab–izraeli konfliktus rendkívül összetett, nem szólva arról, hogy a zsidó államon belüli megosztottság is mélyülni látszik. A térség muszlim többsége Izrael felszámolására törekszik – élén Iránnal, amely főként proxy haderőkkel vesz részt az összecsapásokban. Bár nemrég maga Teherán is rakéták és drónok ezreit indította útjára izraeli célpontok ellen.

Nyilvánvalóan illúziónak bizonyult a zsidók részéről az a korábbi elképzelés, hogy területekért cserébe megteremthető a béke. Hiszen bár Izrael kivonult a Gázai-övezetből, ám ezt követően a palesztinok azonnal hozzáláttak a fegyveres felkészüléshez, az alagút-rendszer kiépítéséhez. Mindezt úgy alakították ki, hogy a hadiszállások, katonai egységek jó része fölött iskola vagy kórház legyen. Tehát: ha majd Izrael részéről ezen létesítményeket támadás éri, népirtással lehessen megvádolni a zsidó államot.

Az is vita tárgyát képezi, vajon az 1967 óta stratégiai indokokkal megszállt területeken ki szítja az ellentéteket a telepesek és az arabok között? Létezik-e tényleg fennhéjázás a palesztinokkal szemben, vagy kifejezetten rasszizmus, ami már-már pogromokba torkollana. Arról is sokat cikkeznek az izraeli sajtóban, hogy kaphatnak-e mentességet a katonai szolgálat alól az ultraortodox zsidók, és további belső feszültségek forrása, hogy a Netanjáhú-rezsim élesen támadja a független sajtót és az ügyészséget. Sőt maga a kormányfő is „perben áll” az igazságszolgáltatással, hiszen állítólag különféle korrupciós ügyekben érintett.

Székely Róbert szerint az is talányos: miért éppen tavaly októberben tört ki az újabb palesztin-izraeli konfliktus? Ki mozgatta a háttérből a szálakat? Vagy a Hámasz vezetősége egyedül, saját hatáskörben hozta meg a döntést?

Kétségtelen, hogy az arab világban sokak „szemét szúrta”, hogy ígéretesen alakult az úgynevezett Ábrahám-szerződésekkel megalapozott békefolyamat. Vagyis egyes muszlim országok kezdtek hajlani arra, hogy rendezzék kapcsolatukat Izraellel. Felvetődött az is, hogy ideje lenne elmélyülten foglalkozni a palesztin kérdéssel, azaz elő kellene venni a kétállamiság problémáját. Nem alaptalan az a találgatás sem, hogy voltaképpen a siíták érdekeltek abban – elsősorban Iránban, a többségi szunnita iszlám befolyás erősödésétől tartva –, hogy fennmaradjon a közel-keleti káosz.

Röviden és tömören: sokasodnak a kérdőjelek, és Izrael békés jövője ma bizonytalanabb, mint ennek előtte bármikor. Egyelőre az alig tízmilliós közel-keleti ország jól teljesít minden fronton – legalábbis a katonai jelentések szerint. A légvédelem, a csaknem tökéletes vaskupola hatástalanítja a rakétákat, drónokat. A Hezbollah meghátrálásra kényszerül és a Hámásznak is fogynak a tartalékai. Csakhogy a divatba jött nyugat-európai palesztinbarát tüntetések is megteszik a hatásukat. Izrael fegyverbeszállítói közül nem egy azt kezdi most mérlegelni: nem fékezné-e az öldöklést, ha a zsidó állam kevesebb lőszert kapna? Ez viszont fölbátoríthatná Iránt, s köztudomású, hogy a perzsa állam előbb-utóbb atomfegyverrel is rendelkezni fog.

Ami a legbiztosabb: a Közel-Kelet sohasem volt olyan messze a békétől, mint napjainkban.