(Írta: Debreczeni-Droppán Béla – Magyar Nemzeti Múzeum, Központi Adattár) A Mindenki Karácsonyfáját az idén is az ország számos pontján felállították. A településnevek sora már magában bőven kitöltené ezt az írást, amelyben egy kicsit azt szeretnénk bemutatni, hogy hogyan is kezdődött hazánkban ez a hagyomány, és miként kötődött a Magyar Nemzeti Múzeumhoz a kezdetekben.
Ma már köztudott, hogy a karácsonyfa-állítás hagyománya a Német-Római Birodalom nyugati tartományaiból származik. Előzményei már a 16–17. században kimutathatók, majd a 18. században más, északabbra és keletebbre eső német területeken is terjedni kezdett e karácsonyi szokás, amely a 19. század húszas éveiben aztán hazánkban is megjelent. Nem is akárki volt az, aki először karácsonyfát állított hazánkban: Brunswick Teréz grófnő (1775–1861), az első magyarországi óvodák megalapítója, aki 1828-ban az általa létrehozott budai kisdedóvó intézetben okozott nagy örömet vele a gyermekeknek.
Ismeretlen művész: Karácsonyfa a salzburgi árvaházban, 1853-ban (akvarell; forrás: Lukács 2015. 78.)
Az 1840–50-es években már egyre több arisztokrata és polgári lakásban jelent meg a karácsonyfa, majd az 1860-as évektől szociális jelleggel megtörténtek az első közösségi karácsonyfa-állítások is. Ezek ekkor még zárt térben történtek, a helyi közigazgatás reprezentatív tereiben vagy árvaházakban. E feldíszített fenyőfákat legtöbbször szegény gyermekek karácsonyfájának vagy árvák karácsonyfájának nevezték. Előbbire példát 1862-ből hozhatunk, amikor a somogyi megyeháza nagytermében, Kaposvárott tartottak karácsonyi ünnepséget a szegény és árva gyermekeknek (Sürgöny. 1865. dec. 31., 299. sz. 1.). Utóbbi kapcsán egy 150 évvel ezelőtti karácsonyig megyünk vissza, amikor is az Ellenőr. c. lap arról írt, hogy az árvaházakban már felállították a szegények karácsonyfáját. A Magyar Gazdaasszonyok leány-árvaházában ezúttal 46 növendék számára lapult ajándék a díszes fa alatt. A karácsonyi ünnepet az egylet elnökasszonya, özvegy Damjanich Jánosné köszöntője nyitotta meg. (Ellenőr. 1870. dec. 26. 102. sz., 2.) Többnyire nőegyletek állították ezeket a karácsonyfákat és számos esetben szerveztek e célból adománygyűjtő rendezvényeket az adventi időszakban. Az 1880-90-es években ez már számos városban szokássá vált. 1889-ben Sepsiszentgyörgyön nem is egyet tartottak: december elején egy ún. fillérestélyt tartottak, majd december 14-én egy újabb karitatív összejövetelt is (Magyar Polgár. 1889. 1889. dec. 3. 280. sz. (3.), Székely Nemzet. 1889. dec. 15. 194. sz., 2.) Érdekességképpen még megjegyezzük, hogy Gödöllőn évekig Erzsébet királyné állíttatott a szegényeknek karácsonyfát. 1877-ben pl. a híres cukrászt, Kugler Henriket bízta meg a karácsonyfa feldíszítésével (A Hon. 1877. dec. 20., 334. sz. Reggeli kiad. (2.)).
És akkor Sisi után Kevinnel folytatnám (sic!), mert ugye nincs karácsony…! Majd’ mindenki emlékszik a Reszkessetek betörők 2. részének azon jelenetére, amikor Kevin ott áll New Yorkban elveszetten, a Rockefeller Centernél hagyományosan felállított karácsonyfával szemben és azt kéri, hogy bárcsak újra láthatná a családját vagy legalább még egyszer a mamáját. Ezt követően rögtön meg is történik a karácsonyi csoda. – A jelenet azért is fontos, mert a Mindenki Karácsonyfáját a 19. század végén először New Yorkban állították fel. Még az első világháború előtt, 1912-ben ugyancsak itt, a Madison Squar-en egy villanyégőkkel felszerelt karácsonyfát csodálhattak meg a metropolisban élők. Nem véletlen, hogy ez is egy német bevándorlóhoz, Herreshof asszony nevéhez fűződik. Majd’ száz évvel később, 2007-ben, a Rockefeller Center nyolctonnás, 25,6 méteres karácsonyfáján már 30 ezer energiatakarékos égő világított. Amerikából indult tehát a mozgalom, hogy egy település központi terén − később több pontján is − állítsanak egy közösségi karácsonyfát. Európa nagyvárosaiba az első világháború idején és az azt követő években jelentek meg e karácsonyfák (Lukács László: Mindenki karácsonyfája. In: Hitel. 32. évf. 2019. december 12. sz. 3-4.)
Magyarországra az 1920-as évek derekán érkezett meg ez az alapvetően szociális jellegű közösségi kezdeményezés. Érdekes, hogy bár a karácsonyfa-állítás e formája már terjedni kezdett Európában, a mintát, az ötletet mégis közvetlenül Amerikából hozta Magyarországra a nevezetes katolikus politikus, Slachta Margit (1884-1971). A magyar alapítású női szerzetesrend, a Szociális Testvérek Társaságának főnöknője 1927-ben kanadai, illetve amerikai körútjáról hazatérve kezdeményezte a Mindenki Karácsonyfája szokás meghonosítását. Miután e szakrális színezetű és egyben szociális jellegű akcióterv zöld utat kapott a belügyminisztertől, megalakult a Mindenki Karácsonyfái Bizottság (irodája: Budapest, XIV. ker., Thököly út 69.). Elkezdődött az adományok − tartós élelmiszerek és használt ruhák, játékok stb. − gyűjtése és a karácsonyfák helyének kijelölése. Az első Mindenki Karácsonyfája a Ferenciek terén álló templom előtti kis térre került, melyet a fővárosban még másik 14 fa követett. Ezek felállítását ún. „faanyák” szervezték meg. A Magyar Nemzeti Múzeum épülete, illetve a Múzeumkert az első évben még nem szerepelt a helyszínek között. Mégis elképzelhető, hogy az épületen belül állítottak karácsonyfát, hiszen az Országos Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállítást rendezett a múzeum dísztermében, mely az ünnep napjain, 25-én és 26-án is látogatható volt 9 és ½ 2 között (Uj Nemzedék. 1927. dec. 24. 292. sz. 3., Nemzeti Ujság. 1927. dec. 25. 16.).
Slachta Margit rendtársai, a Szociális Testvérek Társasága nővérei között, 1930-as évek (MNM történeti Fényképtár)
A következő évben már az ország több pontján, sőt az elszakított területek néhány magyarok lakta városában is állítottak közösségi karácsonyfát. Ezeken a helyeken is elsősorban a szociális nővérek álltak e mozgalom, akció élén (ld. pl. Pécsett: Dunántúl. 1928. nov. 7. 252. sz. 3.; Kolozsváron öt helyen is: Keleti Ujság. 1928. dec. 29. 294. sz. 3.), akik kapcsolataikon keresztül az Egyesült Államokban és Kanadában is kampányt, gyűjtést kezdeményeztek számos városban, az észak-amerikai magyar közösségekben. Ennek köszönhetően a fővárosban több köztérre ezekből az adományokból került karácsonyfa és alá ajándék, pl. a Lóverseny-térre a Los Angeles-i magyaroktól. Ebben az évben, 1928-ban már 23 helyen állították fel Budapesten és környékén a Mindenki karácsonyfáját. A helyszínek között ettől fogva szerepelt mindig a Nemzeti Múzeum, ahol a faállítást a Telefon Hírmondó és Rádió Rt. szponzorálta (Magyarság. 1928. dec. 23. 291. sz. 14. A program szerint ez alkalommal a MÁV Viszhang Dalkör énekelt. A következő években is ők gondoskodtak elsősorban az ünnepi hangulat megteremtéséről.).
Mindenki Karácsonyfája a Szabadság téren (Pesti Hírlap Képes Melléklet, 1928. dec. 28.)
1929-ben újra felállították a Múzeumkertben a karácsonyfát, pontosabban szólva a múzeumlépcső legfelsőbb lépcsőfokain, a főkapuval szemben helyezték el. A fa alatt lévő nagy táblára kezdetben csak azt írták fel, hogy MINDENKI KARÁCSONYFÁJA, később, az 1930-as évektől már az adományozó neve is felkerült rá: M. TÁVIRATI IRODA RT./ M. TELEFON HÍRMONDÓ ÉS RÁDIÓ ADOMÁNYA (ld. az egykori fényképeket). Maga a Rádió nagyon sokat tett, hogy népszerűsítse ezt a közösségi érdekű ünnepi esemény(sor)t. Már e harmadik évben, december 3-án elhangzott Slachta Margit rádióelőadása „a megható és poétikus ünnepségről” (Rádióelőadás a „Mindenki karácsonyfáiról”. In: Nemzeti Ujság. 1929. dec. 1. 10.) Egy évvel később ezt írták a múzeumi karácsonyfáról: „A Muzeum oszlopos frontja előtt, mely egykor tanuja volt a nagy idők nagy eseményeinek Tündérország karácsonyfája hívta a paloták árnyékában meghúzódó sok-sok szemérmes szegényt, akik valaha a saját karácsonyfájuk mellett ünnepeltek.” (H. B.: Az utca karácsonya. In: Nemzeti Ujság. 1930. dec. 25. 14.) 1931-ben a múzeumihoz közel, a Kálvin téren, a református templom előtt is felállítottak egy Mindenki Karácsonyfáját (ld. a képét is: Képes Pesti Hírlap. 1931. dec. 29. 242. sz. 1.9.) A következő évtől aztán a korábbi 20-25 helyszínnél még több városrészbe eljutott Budapesten, mert a szervezők két mozgó, tehergépkocsira szerelt karácsonyfát is útjára indítottak.
A Mindenki Karácsonyfája a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőzetén, 1929-ben és 1935-ben (Pesti Hírlap Képes Melléklet, 1929. dec. 28.; MNM Történelmi Fényképtár)
A Magyar Nemzeti Múzeum 1934-től tulajdonképpen a Mindenki Karácsonyfája akció központi helyszínévé vált azzal, hogy a Rádió elkezdte közvetíteni a múzeum előtti karácsonyfa-ünnepséget (Nemzeti Sport. 1934. dec. 6. 6.). Ez a rádióhallgatás terjedése miatt egyre több emberhez, családhoz jutott el, és társította e közösségi faállítást a Nemzeti Múzeummal és persze az állíttató Rádióval. Első alkalommal, 1934. december 24-én 16 órától jelentkezett a Rádió a Nemzeti Múzeum előtti karácsonyfától (ld. pl. Budapesti. Hírlap. 1934. dec. 23. 290. sz. 17.). Ekkor és a következő években is a riporter Budinszky Sándor (1901-1975) volt, akit a magyar nyelvű riporteri stílus megteremtőjeként aposztrofálnak (személyéről ITT olvashattunk többet). Az újságok rádióműsoraiból az is kiderül, hogy a Rendőrzenekar játszott ettől kezdve minden évben a múzeum épületénél tartott ünnepségen. 1937-ben azt is olvashatjuk a sajtóban, hogy a Magyar Távirati Iroda és Rádió Rt. minden évben 1200 pengőt ad a Mindenki Karácsonyfái Bizottságának, hogy felállíthassák „a pazar díszítésű és tündéri fényben úszó óriás karácsonyfát”. Emellett az angyalföldi mozgó karácsonyfa költségeihez is hozzájárultak. (Nemzeti Ujság. 1937. dec. 18. 287. sz. 7.) 1938-ban nemcsak a Mindenki Karácsonyfája teremtett ünnepi hangulatot a Nemzeti Múzeumnál, hanem néhány méterre tőle, a múzeumpalota előcsarnokában december 23-án megnyitott nápolyi Betlehem kiállítás is. A mintegy száz alakkal megalkotott 18. századi Betlehemet Guardasione nápolyi festőművész állította fel és külföldön először nálunk került bemutatásra. Ezen kívül még fiatal magyar művészek Betlehemeit is kiállították. (8 Órai Ujság. 1938. dec. 24. 288. sz. 10.).
A múzeumnál tartott karácsonyi ünnepeket közvetítette a Rádió, ugyanakkor az újságokban általában csak távirati rövidségű leírásokat találhatunk róluk. Egy-két bővebb leírás akad csak, pl. az 1940-es karácsonyról, amiről a Magyarság c. lap többek közt így számolt be: „A Rádió fája ezen a szentestén 4 órakor borult fényárba s miközben a Múzeum-körút ünnepi forgalmának zaja egyre fokozódott, a hétméteres fenyőóriás körül egyre többen gyülekeztek a környékbeli szegénygyerekek, felnőttek, akik példás rendben sorakoztak a hóval borított kertben és lépcsősoron. Ezalatt az árkádok mögötti főbejáratnál már kiosztásra vártak a szeretetcsomagok: nagy kosarakban illatoztak a friss sütemények, kenyerek tömegei. Az adományokat egyesületek, de főképpen magánosok hordták össze, az ünnepség alatt is egyre érkeztek ujabb szállítmányok, – küldőjük ismeretlen. A rendőrzenekar karácsonyi énekeket játszott, majd Jandik József, a Regnum Marianum házfőnöke beszélt a szeretet ünnepéről.” A beszámolóból még azt is megtudhatjuk, hogy közel ezer csomag talált gazdára. (Magyarság. 1940. dec. 28. 289. sz. 5.)
Az 1930-as években folyamatosan lanyhult a karácsonyfa-állítási kedv, és jól érzékelhető, hogy a világháborús években még tovább csökkent a közösségi karácsonyfák száma országszerte és a fővárosban is. 1941-ben pl. tizenegy álló és két vándor-karácsonyfa jelenítette meg a Mindenki Karácsonyfája programot Budapesten, amelyről ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy ekkorra már egy szép hagyománnyá vált. Jellegében annyi változáson ment keresztül, hogy valamelyest vesztett szakrális jellegéből, profanizálódott (Erről bővebben: Kovács Ákos 2008. 61.). A II. világháború szakította meg e hagyományt, hiszen 1944-ben Magyarország már frontországgá vált, s a harcok a fővárost teljes erővel éppen karácsony ünnepén érték el. 1945-ben újból állítottak Mindenki Karácsonyfáját Debrecenben és a fővárosban, egyetlen helyen. Ez a hely azonban nem a Nemzeti Múzeum volt, hanem a Ferenciek tere, ahol annak idején, 1927-ben az első fát állították, s ahol az Amerikai Katonai Missziónak köszönhetően valósulhatott meg ez alkalommal az ünnep (Magyar Nemzet. 1945. dec. 25. 194. sz. 2.). A következő évben azonban már állt a hagyományos közös, nagy karácsonyfa – ahogy a ’30-as évektől nem egyszer nevezték: a Rádiófa –, de már nem a megszokott helyén, hanem kimondottan a Múzeumkertben (Szabadság 1946. dec. 25. 293. sz. 14.). Ezt követően viszont megszakadt ez a hagyomány a Nemzeti Múzeumnál, majd évtizedekre az egész országban is.
A rendszerváltozás után kezdett újra meghonosodni e szokás, de a múzeumépület elé már csak egy alkalommal került karácsonyfa: 1990-ben. (A lépcső tetején, az oszlopok között 4 éve mindig állít a múzeum karácsonyfát.) Persze ez már nem teljesen ugyanazt jelentette és nem is használta a szervező rá ezt a megnevezést. Ugyanis a Fővárosi Önkormányzat állította fel több napon át tartó ruha- és ételosztással egybekötve a Főváros karácsonyfáját. A karácsonyi ünnepnapokon délutánonként a karácsonyfa körül zenés előadásokra is sor került. Az adományosztás azonban nem túl ünnepire, inkább kaotikusra, sőt botrányosra sikerült, a korabeli híradások és a fényképek egyértelműen ezt bizonyítják. A legbeszédesebb talán a Reform c. hetilap beszámolójának címe: „Jótékonyság vagy az alvilág karneválja?” (Reform. 1991. febr. 22. 12.) A karácsony ünnepi hangulata az utóbbi években ismét megjelenik az épület nagy főoszlopai között, hiszen a múzeum mindig felállít ott két karácsonyfát.
Az utolsó közösségi faállítás a Múzeumkertben, 1990-ben (MNM Központi Adattár, Múzeumtörténeti Fényképgyűjtemény)
De, hogy ez a karácsonyi írás ne egy ilyen történettel fejeződjék be, hanem inkább egy szép gondolattal, idézünk Trefán Leonárd (1875-1945) ferences atyának, az erdélyi sajtó egyik megszervezőjének a kolozsvári Keleti Ujságban megjelent Mindenki karácsonyfája c. ünnepi írásából: „Amerika termelte ki magából a mindenki karácsonyfája gondolatát. Mikor a szeretet melege kilép a családi kör és otthon meghittségéből, zugó népáradatu világvárosok körutjaira, fényes térségeire, ez a szeretet keresi az embert, akinek talán nincs meleg otthona és annyi lélekmelege, hogy a hétköznapok ridegségéből kiemelkedni tudna. A mindenki karácsonyfáját körülállják a szegények, hajléktalanok és otthontalanok. A mindenki karácsonyfája mindenkié, mert a szeretet is önzés, mihelyt nem a mindenkié.”
(A témában bővebben: Lukács László: Szép Karácsony szép zöld fája. Székesfehérvár, 2015.; Lukács László: Mindenki karácsonyfája. Kovács Ákos: Magyar karácsony. In: Hitel. 2008/12. sz. 59-64.)