Mulattatni tudni kell, avagy a németek már a spájzban vannak!

Soha ennyi Kossuth-díjast együtt és soha ekkora hőséget… Makk Károly, Hegedűs D. Géza, Bodrogi Gyula, Harkányi Endre, Gálvölgyi János, a magyar kabaré és sanzonvilág színe-java gyűlt össze a budai Remíz kertjében a 85 éves író könyvpremierje alkalmából.

Kalmár Tibor nem első könyves szerző, ellenben annál inkább polihisztor. Rendezett vagy 200 televíziós műsort, amelyet most rendre ismétel az M3, amit – ahogyan a Remízben tartott könyvpremieren elhangzott – lassan Kalmár-csatornának hívnak.

Szinte mindent írt, szilveszteri kabarét, revüt, koncertet, filmet, tévéjátékot, zenés műsort, ezernyi anekdota, vicc és bonmot fűződik a nevéhez, volt főszerkesztő, minden műfajban rendezett, a SZÚR-tól a Forradalmi Ifjúsági Napokig, az ország valamennyi szegletében. Játszott is, színpadon és filmen, de leginkább a történelemmel játszott, úgy ahogyan a legnagyobbak, Örkény István vagy Királyhegyi Pali tették. (A Pál valahogy nem stimmelt soha Királyhegyihez.)

Mulattattam és mulattam – ahogy a könyv címe is sugallja, és tényleg, az örök mosoly jóformán sosem tűnik el az arcáról. Ő az, aki eggyé vált egy műfajjal. Az a fajta színházi ember, aki köré asztaltársaságok gyűltek a Fészekben. Aki színészek százait rendezte, minden énekest és zenekart kívülről „tudott” és tud, és aki a könyvében pontosan felsorolja e szakma (kívülálló számára) névtelen nagyjait, a koreográfusoktól, a díszlet- és jelmeztervezőkig és a felvételvezetőkig.

A könyv keserédes látlelete Magyarország 20. századi történelmének, a holokauszttól az ötvenes évek abszurd őrületéig. Kalmár Tibor élete olyan fordulatokban gazdag, amelyeket még Örkény is túlzásnak ítélt volna. Hányan mondhatják el magukról, hogy a háborútól besokallt, bekéredzkedő német tisztet bújtattak Kalmárék a spájzukban (igen, a németek már a spájzban vannak!), miközben a családjuk állandó halálfélelemben élt?

A volt szovjet ösztöndíjas Kalmár Tibor disszidálási kísérletének leírása önmagában felér egy abszurd vígjátékkal; valóban mulattató, ahogyan a külföldi vendégszereplések bevásárló túráiról szól. Ebből látszik, hogy mennyire korfüggő, min nevetünk…

Kalmár Tibor gyermekszínészként kezdte Lakner bácsi színházában, és szerepelt a Valahol Európában című filmben, amire azért büszke, mert Somlay Artúr egyszer jól pofon vágta… Hogy miképpen folytatta, nos erről szól a kötet.

A könyv a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg, és hogy mennyire mulattató, arra bizonyíték, hogy a kiadó jelen lévő elnök-vezérigazgatója, Kocsis András Sándor arcáról sem tűnt el egy percre sem a mosoly…