Amíg el nem látogattam a minap Nagykőrösre, jóformán csak Arany János, a költő, valamint a hajdani konzervgyár villant be róla az emlékezetembe. Holott ez a 24 ezres település virágokban, ízléses polgárházakban és legendákban is gazdag. Meg arról is talán, hogy itt a meggyet möggynek mondják…
A környék mindig éléskamrája volt a fővárosnak – a terményeket, az állatokat a nagykőrösi/Nagykőrösi úton szállították az éhes Budapestnek. Aztán míg „A négy ökör lassacskán ballagott…” a kisgyerekek megtanulták az idősebbektől a legendákat, a meséket. (A képen: Pálfája.)
A török korabeli Basafa története például így hangzik: egy nyári délután a budai basa a kíséretével Körös felé tartott. Hirtelen vihar támadt, és a basa egy juhász kunyhójában nyert menedéket. A juhásznak igen szép leánya volt. Miközben juhtúróval és kenyérrel kínálta az utazókat, a basa egyik katonája, egy aga szemet vetett a lányra. Az öreg juhász, aki a bojtárnak szánta a lányát, igencsak megijedt. Ám másnap a basa és katonái elmentek, és a lányt otthagyták.
Egyik nap azonban újra megjelent az aga. Az öreg juhász ekkor ördögi tervet eszelt ki, hogy a lányát maga mellett tartsa. Mankót faragott, és feldobta egy hatalmas tölgyfára. Mikor az aga a fához közeledett, a juhász lefeküdt a földre, és nyomoréknak színlelte magát. Elpanaszolta, hogy gonosz emberek feldobták a botját a fára – ugyan, le tudná-e szedni a katona? Az aga a juhász segítségére sietett, ám amikor elkezdett felmászni a fára, a juhász kirántotta az aga kardját, levágta a fejét, majd a tölgyfánál elásta.
Nem happy enddel záródó történet, ám az a fa, melyről a történetben szó esik, létezett, a nagykőrösi Nagyerdőben állt, míg egy erdész ki nem vágatta, mert szemet vetett a területre melyen állt. Szerencsére a fa nem tűnt el nyomtalanul, Orisek Ferenc szobrász készített belőle szobrot, amely a közeli Csemő főterén található.
Jómódú gazdálkodók és iparosok – köztük tímárok – szorgoskodtak errefelé és mutatós polgárházaikat szerencsére nem tette a föld színével egyenlővé a II. világháború.
Tudja-e, kedves olvasó, hogy a 14. század végétől kezdve az addig „bőrkikészítő” és „lábbeli-varró” kettős jelentésű tímár szónak az évszázadok múlásával párhuzamosan gyengült a lábbeli-varró jellege, és később inkább a bőrkikészítő jelentése erősödött meg?
Mindenesetre errefelé jó néhány tímár tevékenykedett, és végezte nem éppen könnyű, és rózsaillatúnak aligha nevezhető munkáját. A tímárházak egy része (jobb oldali kép) még ma is fellelhető a városban – tudtam meg ebéd közben az egyik szépen rendbe hozott, régi épület tágas udvarán.
Nagykőrösön jellegzetes húsos fogás a kapros gulyás, a babos vaddisznópörkölt, és a májpástétom. A hatalmas konzervgyár eltűnt – nem biztos, hogy ennek örülni kell persze, de annak igen, hogy kisipari zöldség-gyümölcsszörpök és zöldségkrémek készülnek itt egy családi kisvállalkozásban. Desszertként Turi Tibor pékmester és tanítványai finom möggyes süteményeit kóstolgattam.
A ragyogó tavaszi napsütésben láthatóan jólesően nyújtóztak ki a frissen kiültetett palánták, amelyek nemcsak a fő teret színesítik. A város nem először versenyez a legvirágosabb település címéért, amelyet kategóriájában tavaly el is nyert. Ezért hazánkat az idén Ausztriában, az Entente Florale Europe versenyen Nagykőrös képviselheti.
De nemcsak a környezetszépítésben jeleskednek évek óta, a városfejlesztés egyéb területein is példamutató eredményeket érnek el. A 650 esztendős múltjára visszatekintő város az utóbbi években tovább szépült. A Hősök tere egészen más képet mutat, mint eddig. Új járda, szökőkutak, képzőművészeti alkotások, városkapuk, kulturált parkolók és illemhelyek fogadják a helyieket és a városba látogatókat. Automatikus öntözőrendszert, a gyerekeknek pedig játszószigetet alakítottak ki, a gyepszőnyeg, valamint a több mint 16 ezer évelőnövény és egynyári palánta pedig még zöldebbé, még vonzóbbá teszi a belvárost.
Most márciusban adták át a 21. századi technikát és stílust képviselő, csaknem ezer négyzetméteres fedett piacot (bal oldali kép), miközben lehetőségük van a helyi termelőknek a régi típusú, ám megújult szabadtéri piacon is értékesíteni portékájukat.
A városban sok hektárnyi zöldfelület és park fogadja a látogatót, a Cifrakert, a Pálfája létesítményeiben lehet pihenni, természeti túrákon megismerkedni a térség ősfáival, akár születésnapokat, esküvőket tartani vagy éppen megpihenni a kirándulás után.
Bár a 24 ezer lelkes városban sok a látnivaló, viszonylag kevés a szálláshely, ami estére-éjszakára itt marasztalná a turistát. Amint azt a város vezetőjétől, dr. Czira Szabolcs polgármestertől hallhattuk, céljuk a rehabilitációs ellátás jelenlegi infrastruktúrájának kibővítése. Ennek része egy új ingatlan építése, benne ergoterápiás és balneoterápiás egységekkel. Az 1000 négyzetméteres épület lehetőséget teremt a fogyatékkal élők átképzésére is.
A turisztikai beruházás egyik fontos eleme a 100 személyes gyógyszálló, valamint a kemping–termálfürdő–rendelőintézet komplexum. A létesítmény lehetőséget kínál a rehabilitációra, a gyógyításra, javítja a fogyatékkal élők visszatérését a munkába.
A helyi lakosok megbecsülésének egyik jele, hogy a helyben születetteket ünnepélyes külsőségek között kőrösi polgárnak fogadják minden év szeptemberében. Évente kétszáznál több kisgyermekről van szó; a kezdeményezésnek szerepe lehet a népesség megtartásában is.
Arany Jánost, a 19. század költőóriását természetesen magáénak érzi a város, holott mindössze kilenc évet töltött Nagykőrösön. Csakhogy éppen ott írta legszebb balladáit, amelyek különösen értékes kincsei a magyar irodalomnak. Az Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjtemény (a képen) őrzi és gondozza a költő kézzel írott feljegyzéseit, használati tárgyait, festményeit, iskolai visszaemlékezéseit, melyek megidézik az alakját.
A klasszicista épület egykoron huszárkaszárnya volt, majd sok viszontagság után a múzeum otthonává nemesedett. A tavaly ezermillió forintból felújított, energiatakarékos épületben digitális eszközök segítségével ismerkedhet a közönség az értékes gyűjteménnyel és Arany János műveivel. Az interaktív játékokban a költő műveit tanuló diákok, felnőttek egyaránt kipróbálhatják a tudásukat. (A bal oldali képen Arany János szobra.)
A digitalizáció nem csupán a múzeumban fontos, beszüremkedik a vendéglátásba is: a büfében számozott, digitális rendelőasztalokon érintéssel lehet bejelölni a kívánt kávét, szendvicset, vagy üdítőt, a rendelés megjelenik a pultos képernyőjén.
Az Arany-út többi állomása könnyen látogatható egy térkép segítségével: a költő lakóháza, emlékfája, emlékpadja és a nevét viselő intézmények felkeresése kellemes délutáni sétát kínál.
A város környéke számos természeti élménnyel kecsegtet, főleg, ha lovas kocsira ülünk, és ha szerencsénk van, akkor Vincze Tibor erdőmérnök kalauzol el a Natura 2000 hálózatba tartozó Duna–Ipoly Nemzeti Parkba.
A százezer hektáros, lápréteggel borított, pusztai homokos, gyepes talajon jól érzi magát a védett szibériai nőszirom, a tarlós szegfű és a tavaly „az év vadvirága” címet elnyert kék kornistárnics. És persze eleve otthonukká választották a piros lábú cankók, a búbos bankák, a parti fecskék és más költöző madarak is.