Természetesnek vesszük a liberalizmust, mert abba születtünk bele – véli Stephen Holmes, amerikai jogász professzor. Holott az emberiség történetében az csak egy kis pont. A liberalizmus az illiberalizmus ellenében született meg. Tehát ha ezek történetét hasonlítjuk össze, sokkal nagyobb tudásunk és múltunk van illiberalizmusból, mint az ellentétéről.
Erről volt szó egy különösen értékes tanulmánykötetet bemutató nemzetközi konferencián, amelyen a többi között részt vett Michael Ignatieff a CEU egykori rektora, Shalini Randeria, a CEU jelenlegi rektora és Bruszt László, a budapesti Demokrácia Intézet igazgatója.
Az illiberalalizmus nem csupán mélyen beépült, de még meg is tűrik a demokrácia nevében a liberális alkotmányossági rendszerben. Felveti a gazdasági liberalizmus és a neoliberalizmus közti feszültség kérdését is, amikor kialakulásáról van szó – nyitotta ki a vitát a CEU rektora, Shalini Randeria a budapesti Demokrácia Intézet által szervezett azon a nemzetközi online-konferencián, amelyen a brit multinacionális kiadó, a Routledge kézikönyvét elemezték az illiberalizmusról. Hatvan tanulmány értelmezi az illiberalizmust mai, aktuális és szerfölött komplex megközelítésben, nemcsak politikai és alkotmányossági, kulturális, jogi és mentális aspektusból is, illetve: ahogy az illiberalizmus tartalma a kezdetektől változott. A rektor arról az abszurditásról beszélt legfőképp, hogy a liberalizmus olyannyira tolerálja az illiberalizmust, hogy ezzel jogalapot is ad létének. És létezik baloldalon épp úgy, mint a jobboldali politikai gondolkodásban.
„Mi az illiberalizmus áldozatai voltunk – fogalmazott Michael Ignatieff (jobb oldali kép), a CEU volt rektora, aki az Orbán-kormány illiberalizmusa okán az egyetem életének legnehezebb időszakában vezette az intézményt, és aki megélte az akadémiai szabadságtól való megfosztás következményeit, és aki kénytelen volt elszenvedni azt is, hogy a magyar kormány intézkedései miatt az egyetem kényszerköltözködésre ítéltetett, idestova két éve Bécs a székhelye.
– Nemcsak sikeresen menedzseltük a Bécsbe költözést és az egyetem megmentését, de még azt is meg tudtuk oldani, hogy az egyetem egy része Budapesten maradhasson minden kormányzati retorzió ellenére. Sikerült egy olyan globális vitát is nyitnunk az illiberalizmus támadása közben, ami a jövőre nézve is meghatározó szerepet kap az ilyen típusú tanulmányok írásakor. Az illiberlizmus mostanság olyan sokdimenziós jelenséggé vált, amit egyre jobban magunk is megtapasztalunk. Kiss János egy évvel ezelőtti előadásából megfontolandónak tartom viszont azt, hogy nem demokrácia az, amelyik illiberális. Mert mire is terjedt ki Magyarországon? Liberális a kormányzás formája, stílusa, mentalitása és ismeretelmélete. A demokrácia fenyegetésének új arcát fedte fel a 21. század. A demokrácia jegyében követeli magának a helyet, és beilleszkedik – tekintve, mondjuk a választási rendszerét, ami viszont látszólag liberális. Az önkényt liberális köntösbe öltöztették.
Stephen Holmes, a New York University jogi tanszékének professzora, számos könyv szerzője a tanulmány társszerkesztője. Csakhogy egyet említsünk a legérdekesebb részek közül: Mi az emberi jogok ára? – Hogyan függ a liberalizmus az adóktól? Holmes professzor, aki az 1980-as évektől kezdve követi az illiberalizmus történetét, ezt a könyvet Cass Sunsteinnel együtt írta. Eddig csak beszéltek róla általában, de soha nem fenyegette a politikai rendszereket…
– Most azonban igen: politikai fenyegetés az illiberalizmus – szögezi le Stephen Holmes (jobb oldali képen). – Mert népszerűségét pártoknak, mi több kormányoknak köszönheti, akik megtámadták az igazságügyi rendszert, a médiát és az oktatást. Sorolhatnánk még, hiszen ismerjük, mivel jár ez a gyakorlatban. Autokrata vezetési gyakorlatba, xenofóbiába, migrációellenességbe torkollott, a kulturális sokszínűség helyett nemzeti kultúrára hivatkozva félelmet is kelt azokban, akik eddig másképp gondolták a világ folyását. Ezért mondom, hogy hihetetlenül veszélyes műfajjá lett. És most már Amerikára is elmondhatjuk mindezt. Hisz ott is pártok állnak a zászlaja alá, amelyekbe betagozódnak a fehérek felsőbbrendűségét hirdetők, olyanok, akik az erőszakot is legitim eszköznek tartják céljuk elérése érdekében. Amikor mi is eljutottunk itt Amerikában oda, hogy a republikánus párt tagjai nyíltan megfenyegetik az egészségügyben dolgozókat a covid-szigorítások miatt. Mindezt teszik a demokratikus elvek hirdetésével. Sőt, tudvalevő, hogy a demokratikus választás eredményét kérdőjelezik meg a demokrácia nevében.
Amit a modernkori és szerfölött veszélyes illiberalizmusról most már nyugodtan megállapíthatunk: az erőszak elfogadásának és a tudományok tagadásának gyökeréből építkezik. Antiliberális eszmerendszerből táplálkozik.
Helena Rosenblatt, a City University of New York történelem-professzora, a kiadvány tanulmányának egyik szerzője szerint ideje nem a liberalizmus válságával foglalkozni, hanem az illiberalizmus térfoglalásával. Nem mellesleg Rosenblatt professzor asszony könyvet írt „A liberalizmus eltűnt történelméről az antik Rómától a 21. századig” címmel.
„Ami engem is aggaszt, mint olyan sokakat, az a baloldali illiberalizmus, ami teret nyert az egyetemeken, és azt hirdeti, «töröld az eddigi kultúrát», túlzónak tartja a jelenlegi politikai korrektséget. Ráadásul én ennek a munkahelyemen is a részese vagyok. Egyszerűen olyan cinizmussal viseltetnek az alkotmány, az abban foglalt jogok iránt, ami megbénítja a szólásszabadságot is, már ha liberalizmusról van szó.”
Sajó András a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának bírója volt 2009–17 között, a kötet szerkesztője, először arról számolt be, hogy az első kiadó, amit megkerestek a tanulmány publikálásával, visszautasította őket. A jelenlegi viszont rögtön ráérzett, miről van szó. Szavaiból kiderül: még a liberalizmus értelmezése is kétes.
„A liberalizmus – úgy tűnik föl – megfeledkezik arról, hogy a maga mivoltában természetellenes. Mert eredendően az illiberaizmussal szemben találta ki magát. Az illiberalizmussal harcolva teremtette meg magát. Ráadásul úgy gondoljuk, hogy az intoleranciával és az összes illiberális jelenséggel harcolni manapság a lehető legtermészetesebb dolog. Pont fordítva van. A közösségi háló pedig nagyon fontos szerepet játszott az illiberalizmus liberálissá tételében.”
Bár sok mindenben nem ért egyet Sajó Andrással, de Stephen Holmes is elismeri:
„A liberális demokrácia kis pont csak az emberiség történetében. Mert milyen is az emberiség évszázadok, évezredek óta? Agresszív, dogmatikus, türelmetlen másokkal szemben, ellenséges az idegennel. Az elfogulatlanság sem jellemző jegye. Ha azt akarjuk, hogy a liberalizmus túlélje, akkor tennünk is kellene érte; a liberálisok széttöredezettek. A hidegháború idején még csak-csak volt liberális összefogás, de a végét jelezte például a hidegháború után hideg zuhanyként érkező, az egész világot megrázó 2001. szeptember 11-i terrortámadás a New York-i ikertornyok ellen. Ami ugyebár jelképes célpontja volt a liberalizmusnak. Lásd most a Trump- és Orbán-jelenséget, ami tovább gyengíti a bástyákat. Én 1947-ben születtem, és természetesnek vettem a liberalizmust, mert abban nőttem fel. Nos, ez mára nem érvényes.”
Michael Igantieff szerint a sztálinizmus valóban erősítette az ellenoldalt, hogy a liberalizmust természetesnek vegyük.
„Másodsorban Frederick Delano Roosevelt New Dealje, új gazdasági irányvonala, illetve annak egyértelmű eredményei teremtették meg az 1940-es, 1950-es években annak az érzetét, hogy a liberalizmust tekintsük magától értetődőnek – fejti ki. – Harmadsorban a 2. világháború óta növekvő társadalmi egyenlőtlenség elleni harc is egy táborba terelte az embereket. A civilizált politikai kultúra létrejött, ami azt tanította meg, hogy a hatalomért küzdők nem ellenségek, hanem csak ellenfelek. Nixon óta ez az eszme is sérült, ezért nehéz ma civilizált politikai kultúráról beszélni. Kilépett az évtizedeken át létező keretből a hatalomtól elvakított politikusok harca. Ezt nemcsak a Trump befolyása alá sodródott republikánus pártnál látjuk. Hasonló destrukturális folyamatot látunk Nagy-Britanniában is, és én, mint kanadai születésű, ezzel szembesülök a kamionosok sztrájkja miatt is.”
Mindehhez Helena Rosenblatt hozzátette, hogy az embereszmény is megváltozott a 19. század óta, mert a liberális egyben úriember is volt. Létrejött az a liberális elit, ami szembekerült már a Római Birodalom idején is ismert zsugorisággal, dölyfösséggel, türelmetlenséggel, a rabszolgatartó szemlélettel, önelégültséggel, önzőséggel, ami messze nem ismerte el a közösségi eszmét.
„Ami engem egyre jobban aggaszt, az az amerikai egyetemeken is tapasztalható cancel culture, a «töröljük el a kultúrát» jelenség egyre általánosabbá válása. Amikor a diákok nem hajlandóak eltűrni azokat az előadókat, akik más véleményen vannak, mint amit ők a világról is elképzelnek. Például magam is tanítom a nyugati civilizáció történetét, és egyszerűen ignorálnak. Mint történész elfogadhatatlan számomra, hogy egyszerűen semmibe veszik a múlt liberális fejezetét. Ugyanez a helyzet a critical race, a kritikus fajelmélet liberális felfogásának tanításával is, ami a fajegyenlőség elvét hirdeti. Nagyon rossz irányba haladunk, ha azt az abszurditást akarják egyesek elfogadtatni, hogy a liberalizmus maga az illiberalizmus. És akkor példaként a vallási szabadságot hozhatjuk fel, amely szerint kétségbe vonható már a vallásszabadság is. Nem akarják tisztelni mások vallását. Reakciósnak neveznénk őket a monarchiák korában, de elnézést, ez már a náci ideológiával is azonosítható. Ezt a történész énem mondatja velem.”
Mit mond erre az illiberális gondolkodású? – kérdi Stephen Holmes:
„Minden, ami rossz, azt a liberalizmus okozta. Például a rasszizmus tekintetében, az egyik téves felfogás, hogy nem individuumokat látunk emberekben, hanem fajhoz tartozó emberfelfogásban gondolkodunk. Sztereotípia, hogy a fehér rendőr biztos egy fekete embert fog elővenni, és büntetni. Ami adott esetben fordítva is igaz. Mert nem az individuumot látjuk az emberben, hanem általános faji képlet szerint ítélkezünk.”
Sajó András így zárja a konferenciát:
„Napjainkban az illiberalizmus egyik és egyre jobban érzékelhető meghatározó jegye a szemérmetlenség, a szégyenérzet teljes hiánya. Az arcátlanság. Ezzel egyidőben viszont engem komolyan aggaszt, hogy a két tábor nem tud egymással szót érteni. Nem akarok most neveket említeni, hogy Közép-Kelet Európában ki hirdet ilyen meg olyan eszméket, de látjuk, elítélik őt mélységesen a liberális körökben.
Bármennyire ragaszkodom is a saját nézetemhez, illetve vallom, hogy elfogadhatatlan a másik illiberális véleménye, mégis vitába kellene szállni vele. Sokkal rugalmasabbnak kellene lennünk. Érdekeljen minket az is, amit az illiberális tart kritikusnak bennünk!”