A homofób törvény is, mint annyi más, a tanulatlan, rosszul élő, önmagukba és készen kapott előítéleteikbe zárt, a saját szokásaikon és hiedelmeiken túli világtól rettegő, tét nélküli macsósággal hencegő társadalmi csoportok ízlését szolgálja ki, őket igazolja vissza, a rendszer legbiztosabb támaszait. (A nyitó kép forrása: https://www.aerzteblatt.de)
A homofób törvény elleni nemzetközi és hazai tiltakozások annyit elintézhetnek, hogy a rendszer valamennyit elengedjen a legsötétebb és legkonokabb durvaságokból, bár vannak kételyeim. Amúgy lenne miből visszavenni, hiszen a szöveg még a mintához, az élenjáró szovjet másságüldözéshez képest is ocsmányabb, de hát, ha a cél Moszkva, akkor azon is túllövünk elvtársak, így szoktuk. Most éppen Brüsszel kedvéért is: ha ott nagyon ugrálnak, majd engedünk itt-ott, de itt is, meg ott is csak tessék-lássék.
Brüsszelben amúgy jótét lelkek már beszélik, hogy az európai értékeket mégiscsak meg kéne védeni, és felemlegetik, hogy bizonyos lengyel települések, amelyek LMBTQ-mentesnek nyilvánították magukat, mára már uniós támogatás-mentesek is, vagyis van példa szankciókra. Egy egész országgal szemben azonban ez már nehezebb ügy, ráadásul, ha az Európai Bíróság októberben ki is mondja, hogy a jogállamisági mechanizmus bevethető Budapest és Varsó ellen, az csak az uniós pénzek ellopására vonatkozik, az emberi jogot az állammal szemben nem védi.
Viszont tiltakoznak nagy médiacégek, külföldi vállalatok, külügyi szóvivők, és főleg: erőt és elszántságot mutatnak a sokak által támogatott magyar LMBTQ-szervezetek, amelyeknek a jövőben nagyobb megbélyegzéssel kellene együtt élniük, mint amit a múltban Kádár-rendszer produkált. Az „Egymásra nézve” című Makk Károly-film ma például biztosan nem készülhetne el. Egyszóval és ismételten: a kételyeim ellenére is azt hiszem, valamit el lehet érni. Egy dolgot azonban felejtsünk el.
Azt a naiv tépelődést ugyanis, hogy a rendszer ez ügyben is ostoba-e, vagy gonosz. Mert ami történik, egyáltalán nem elmeállapot és rosszindulat kérdése.
A homofób törvény is, mint annyi más, a tanulatlan, rosszul élő, önmagukba és készen kapott előítéleteikbe zárt, a saját szokásaikon és hiedelmeiken túli világtól rettegő, tét nélküli macsósággal hencegő társadalmi csoportok ízlését szolgálja ki, őket igazolja vissza, a rendszer legbiztosabb támaszait. A középosztálynak az a része, amely ebből a rendszerből profitál, fintorog talán, de nem szólal meg, hiszen nem is szokott, hiszen cinkos. Ennélfogva a homofób törvény a rendszer egyik sarokkövének készült, annak is kell tekinteni, nem érzelmi ügynek.
Hic Rhodus!
Cenzúra és tilalom: aggódnak a könyvkiadók és -terjesztők
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöksége aggasztónak és átgondolatlannak tartja a parlament által elfogadott T/16365. számú törvénymódosító csomag tartalmát, ezért kérjük a jogalkotóktól annak mielőbbi felülvizsgálatát.
Szervezetünk teljes mértékben támogatja a gyermek- és fiatalkorúak védelmét, azonban semmiképp sem ért egyet a bűncselekménynek számító pedofília és az alapvető emberi jognak számító szexuális orientáció összemosásával. Mindemellett, elfogadott formájában a gyermekek fokozottabb védelmének biztosítása helyett a művészi és szólásszabadság, a könyvkiadás és -terjesztés korlátozásának feltételeit teremti meg, amit elfogadhatatlannak tartunk.
Nem világos számunkra továbbá, hogy mit jelent a szexuális tartalmak öncélú megjelenítésének, a nemváltás ábrázolásának tilalma, hiszen eszerint a világ- és a magyar irodalom remekművei, többek közt a középiskolai tananyag részét képező számos szerző (Szapphó, Ovidius, Verlaine, Rimbaud, Thomas Mann, Proust, Shakespeare, stb.) művei, de pl. Babits Mihály, Weöres Sándor, Faludy György erotikus utalásokat tartalmazó versei is a tilalom alá eshetnek, ami, feltételezzük, hogy nem lehetett célja a jogalkotóknak.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagjai sokféle ízlést, világnézetet képviselnek, de mindannyian az olvasók igényeinek kiszolgálását, a magyar- és világirodalom, valamint az egyetemes kultúra értékeinek közlését és terjesztését tartják feladatuknak, az olvasás és a könyvkiadás szabadságát pedig olyan értéknek tekintik, amely mellett mindenkor ki kell állni.