Épp, hogy kiteszem a lábam a reptérről Tennesseeben, máris szembejönnek velem az óriásplakátok, hirdetik, a hétvégén kétnapos fegyvervásár, gun show lesz. Nosza, kapok az alkalmon, ha már egybeesik az ittlétemmel, a hétvégén megnézem. (A szerző felvételeivel.)
A sheriff elmaradhatatlan, mert rendnek kell lennie…
A Gun Show, persze, csak nekem rendkívüli esemény, mert évente 2000-nél is több fegyvervásárt tartanak Államok-szerte. Azzal biztatom magam, elvégre a vadászszezon csúcsra jár, miért is ne gondolhatnám azt, hogy leginkább a vadászokat csalogatják a gun show-kra. Nem keveset utazunk show-ért (legalább is a viszonyainkhoz mérten), mert Amerikában a távolságok óriásiak, nem ritkaság 100 km-t autózni hétköznapi akár apró-cseprő dolgokért is.
Vasárnap megyek, a 3. napon talán már kevesebben lesznek. A bejáratnál jobb és baloldalon kis zászlók jelzik, itt politikáról is szó van, hisz’ két hét múlva lesznek a félidős választások és az arra járók ki is teszik a táblácskájukat, zászlójukat a kedvenc politikusuk nevével. A meccs egyelőre döntetlen, senki sem tudná megmondani: a kékből vagy a republikánusok pirosából van-e több táblácska a fűbe szúrva. Szamarak és elefántok aránya kiegyensúlyozva… Bravó!
Egy kis politika; látszik, merre billenne a mérleg…
A hatalmas parkoló tele, és rögtön feltűnik, hogy pick-up-ok (terepjárók, amiknek hátsó részén lapos, nyitott vagy nyitható rakfelület van) uralják a terepet. Tennessee republikánus állam, itt nem kell fizetni szja-t. Mást, persze, igen. Az is köztudott, hogy a közkedvelt pick-up kocsi – legyen az Ford, Toyota, GM – általában a vidéken élő republikánusok autója. A parkoló máris elárulja, milyen társaságba megyünk.
(De ha már szóba hoztam az adózást, akkor annak, aki olcsó megélhetés után akar nézni, ajánlom azokat az államokat, ahol nincs személyi jövedelemadó: Alaszkát, Floridát, Nevadát, New Hampshire-t, Dél-Dakotát, Tennessee-t, Texast, Washingtont, és még Wyomingot. Nem mellesleg: a legmagasabb adót, hát persze, a szolidaritásukról ismert demokrata államokban kell fizetni, mert azt vallják, a társadalmi egyezség és szolidaritás alapja, aki többet keres, többet is áldoz a köz javára – lásd Kalifornia!)
A pénztárnál még vasárnap is hosszú a sor, aki kártyával fizet (ez ritkaságszámba megy), azt külön kis asztalnál fogadják. Ahol azon nyomban a kezembe nyomnak egy kétoldalas házszabály-gyűjteményt, amihez nem árt tartani magam.
Átfutom a szabályokat, rendben lévőnek látszanak: külön írnak az adott állam kereskedési szabályairól, illetve azokról, akik nem Tennessee államban laknak, de van fegyverviselési engedélyük, és külön írnak azokról is, akiknek nincs engedélyük, és ráadásul más államból jönnek. A 18 éves korhatár persze megüti a szemem, mert alkoholt ugyebár 21 év alatt nem fogyaszthatsz az Egyesült Államokban, de fegyvert adhatsz és vehetsz is.
Belépve az óriás csarnokba, balról rögtön az első kiállító a NRA, a National Rifle Assosciation, azaz a Nemzeti Fegyverszövetség, és persze mi mást tenne, mint toboroz. Ketten-hárman töltik ki mellettem a regisztrációs ívet. És szórólapok tömkelege terítve a standon. Kíváncsivá tesz az ’Eddie Sas’ program. Azaz: tanácsok szülőknek a biztonságos fegyverhasználatra. Innen néhány érdekes adat: a háztartások 40%-ában tartanak fegyvert. Az Eddie Sas programmal a NRA több mint 30 millió gyereket ért el. És azt is állítják, hogy az elmúlt 20 évben kétharmadával csökkent a fegyver által okozott halálesetek aránya. Ami elsőre elég hihetetlennek látszik, hisz’ nincs olyan nap, amikor ne történnék valahol fegyveres támadás, s nyomában gyilkosság is. És még nem szóltunk az iskolai lövöldözések számának drámai emelkedéséről.
Hosszú asztalsorok – legalább 10–12, és 2-3 méterenként egy-egy eladó vagy eladócsalád áll.
– Melyik önnél a legveszélyesebb fegyver? – kérdem az asztalsor közepén Jimtől, aki a teljes nevét elárulni nem akarja, s aki helyesel, valóban amatőr kérdést tettem fel.
– A fegyver a használójától lehet veszélyes, nem önmagában. Nem mindegy, hogy kinek a kezében van. Érteni kell hozzá. Aki nem ért hozzá, ne vegye kézbe! – hangzik a bölcs válasz az egyéként gentleman benyomását keltő úr szájából.
Épp elsül, helyeseben: kattan mellettem egy fegyver; próbálják. Nem kell összerezzenni.
– Mikor kapott először a kezébe fegyvert?
– Számoljunk csak, most 68 vagyok. Igen, 12-13 éves lehettem, amikor először fogtam fegyvert a kezembe.
– Önöknél ez családi hagyomány?
– Teljes mértékben. A szüleim is épp olyan fegyvertartók voltak, mint én. A családban mindenki ért a fegyverekhez. Jobb is, mert az emberek veszélyesek.
– Akkor kérdeznem sem kell, hogy az alkotmány 2. kiegészítése teljesen rendben van, ami a fegyvertartáshoz való jogot mondja ki.
Jellemző gondolkodásmód: „A szomszédom be akar tiltani minden fegyvert. A házukban nincs fegyver. A véleményük iránti tiszteletből megígérem, hogy nem fogom a fegyvereimet használni a védelmükre.„
– Határozottan: védem és megvédem a 2. alkotmánykiegészítést – jelenti ki, mert a republikánusok folyton attól tartanak, hogy a demokraták el fogják törölni az alkotmánynak ezt a passzusát, tapasztalván a mindennapos tragédiákat. Politizálás helyett inkább nyersen kérdezem:
– De az iskolai lövöldözések és az alkalmanként több tucatnyi haláleset nem figyelmeztetnek valamire?
– Ez csak lelkiállapot kérdése. A nyomozások mindig fényt derítenek a történésekre, és utólag kiderül, hogy minden ilyen esetben mentális problémákkal küzdenek az elkövetők. És az ilyesmit, szerintem, egyszerűen lehetne kezelni
– Hogyan?
– Ez épp olyan egyszerű, mint az autóvezetés. Kisgyereknek nem adod oda az autódat, mert az ő kezében az is gyilkos fegyver. A problémákra pedig egyáltalán nem ad végső megoldást a fegyver.
– Sokat hallunk arról, hogy meg kellene emelni a fegyvertartási korhatárt, hogy sokkal szigorúbb mentális és egyéb vizsgálatra lenne szükség, s még sem vezet eredményre.
– Ó, ebben semmi új sincs. Régóta ezt mondják. Ha valaki ölni akar, akkor úgyis megtalálja a módját, még akkor is, ha fegyvertartási tilalom lenne, vagy a mostaninál szigorúbbak lennének a szabályok. Sosem tudhatja az ember, hogy ki mikor, mire készül. Tulajdonképpen nem lehet megelőzni a bajt. Mert: ha nem fegyverrel ölnek, akkor késsel. Az elkövetőt viszont fegyverrel lehet a leggyorsabban hatástalanítani.
– Az én hazámban nincsenek sem iskolai, sem utcai lövöldözések. Ha esetleg mégis nagy ritkán előfordul ilyesmi, akkor általában volt rendőr vagy olyan személy okozza a tragédiát, aki szakmája okán tarthatott fegyvert.
– Megint csak azt mondom, mentális problémák vannak a háttérben. Illetve azt, hogy legtöbb esetben a szülőt tartom felelősnek, mert neki tisztában kellene lennie gyermeke lelki és elmeállapotával. Nézze, a mi családunkban mindenki ért a fegyverhez. A lányom 41 éves, ő is gyakorlott lövő. Az igaz, én már nem vadászom. De, ahol értenek a fegyverhez, ott nem lehet probléma.
Géppisztolyhoz bézbólsapka dukál?
– Amióta létezik az alkotmány Amerikában, ebből mindig politikai kérdést csinálnak. A mostani félidős választáson is előkerül ez a téma? Vagy az abortusz esetleg fontosabb?
– Honalapító atyáink alkották meg a 2. alkotmánykiegészítést, hogy az emberek megvédhessék magukat a kormánytól. Nézze, akik itt vannak, jó emberek. Ez egy közösség, ahol segítünk egymásnak. Nem vagyunk mi radikálisok, nehogy azt gondolja.
A kérdésemre, hogy hány fegyvert tart otthon, már nem hajlandó válaszolni. A 350 milliós országban, az Észak-amerikai Egyesült Államokban 436 millió fegyver van – ebben nagyjából a legtöbb statisztika megegyezik. De hogy ezenkívül még hány fegyver van illegálisan magánkézben? – az nem tudható.
Mosolygó férfi pultjánál állok meg; az úr igazán régi fegyvereket is árul, asztalán Remington, Beretta, Colt, Taurus, Ruger, Smith&Wesson, Kel-Tec sorakozik. Ő nem akar beszélgetni, csupán elképed azon, hogy Magyarországon nincs szabad fegyvertartás. Annyit motyog, hogy „én nem is élnék ott”.
Khakiruhás, pocakos férfi, szivarral a szájában: hamisítatlan amerikai jelenség…
Egy hölgyet sikerül mikrofonvégre kapni:
– Nemcsak keresztény vagyok, de elkötelezett szcientológus is – mutatkozik be kérdésemreCathy, aki szintén nem akarja elárulni a teljes nevét. Arról kérdezem, mit jelentenek számára a fegyverek, miért híve a fegyvertartásnak.
– Vannak holokausztot túlélt barátaim, akik azt mondták nekem, nagyon félnek attól, hogy a kormány elveszi tőlük a fegyverviselés alkotmányos jogát. Saját értelmezésében adja elő a holokausztot: szerinte Németországban is az történt, hogy a kormány elvette az áldozatoktól a fegyvert, és nem tudtak mivel védekezni.
– Jogunk van a fegyverviseléshez. Nem bízom a kormányunkban, mert marxisták és kommunisták szivárogtak be soraiba.
– Miben mutatkozik meg marxizmusuk?
– A szabadságunkat akarják elvenni tőlünk, és sok egyéb kisebb jele is van ennek. A fegyverek betiltásán túl nem engedik meg, hogy templomba járjunk a karanténra való hivatkozással! Emlékszik, mi volt a covid idején, nem? Elnézést, de nekem jogom van arra, hogy azt csináljam, amit akarok és ne a kormány mondja meg, mit lehet. Azt is megmondják, hogy be kell oltatni magam. Én bizony nem oltattam be magam!
– És nem is kapta el a fertőzést?
Régi „jószág”, ám; jó, ha van a háznál, csöndes, legföljebb az áldozat mukkan egy picit…
– Nem, hála istennek, eddig nem. Van egy venezuelai barátnőm, aki azt állítja, hogy most épp azt látja Amerikában, ami miatt elmenekült a hazájából. Amerika nagyon közel áll ahhoz, hogy egy olyan vezetője legyen, aki diktatúrát vezet be és kontroll alatt tartja az embereket.
Azon aztán már egyáltalán nem lepődöm meg, hogy ez az ember, ez a vezető nevezetesen még véletlenül sem Trump. Bident sértő plakátok és Trump-szlogeneket hirdető baseball-sapkák szakítják meg a fegyverek monotonitását a kiállítóasztalokon.
Még csak annyit a fegyverekről, hogy a nőkre is gondolnak a gyártók, ám rózsaszín, kövekkel díszített markolatuk sem csábít el. És persze a tökéletes összhanghoz hozzátartozik a gyerek is, babakocsistól kezdve kis tiniig látni jó néhányat, elvégre ez a gun show sokak számára a legkiválóbb vasárnapi családi program…