Kényes, érzékeny színpadi alkotás A velencei kalmár. Shakespeare szatirikus színműnek nevezte, amely nincs híján komédiának, mesének és könyörtelen tragédiának sem. A színház kérdése minden korban, mit lát benne, mit mond vele. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Tompa Gábor előadásával vendégszerepelt a pesti Vígszínházban. (A képek forrása: Kolozsvári Állami Magyar Színház.)
A hideg fémoszlopok, a rideg fémes felületek, háttérben az üveglift felhőkarcolók, irodaházak kortárs környezetét sejteti. Dragoş Buhagiar színpadán az ég felé törő világban szinte eltörpülve, kávéházi asztalka mellett a rosszkedvű, rezignált öltönyös férfi, Antonio, a kereskedő. Vajon mi bántja? Ügyei jól mennek, hajói dús rakománnyal tartanak céljuk felé. Akkor mi végre a búskomorság? Szerelem? Csalárdság? Válasza csak legyintés. S kezdetét veszi a játék.
Viola Gábor (Antonio)
Itt vannak mind, az immár mai eleganciával öltözött urak, bankárok, üzletemberek, vállalkozók, üresfejű, zajos, féktelen és gátlástalan ifjak, akik a pénz mindenhatóságában léteznek, az élet császárainak érzik magukat. Nincs kérdés, napjaink jól ismert figurái ők, akik hiszik, mert tehetik, hogy kezükben a világ sorsa. És persze Shylock, aki éppúgy jól szabott öltönyt visel, mint a többiek, kipa van ugyan a fején, de ezen túl nincs benne semmi a klisé-zsidó figurából. Higgadtan beszél helyzetéről a társadalomban, amelybe integrálódott, de azért pontosan tudja, hol a helye, mi a határa alkalmazkodásának, meddig tart elfogadása és elfogadottsága. Csöndes nyugodt, fegyelmezett, hogy aztán egyszerre villanyozódjék föl saját rettenetes ötletétől, hogyan teszi próbára a kalmárt, ha Antoniónak, aki gyűlöli, és akit ő is gyűlöl, aki annyiszor alázta meg, nevezte kutyának, mégis csak kell a pénze. Borzalmas, barbár feltételt szab, ha nem fizet.
Tompa Gábor rendező szókimondó előadása – Nádasdy Ádám a mához közelhozó, az alakok motivációját értő fordításában úgy mutatja meg a sokszálú történetet, a mesés elemeket, a hol víg, hol rémisztő maskarás tréfálkozást és a komoly helyzeteket, a pénz hatalmát és a szenvedélyeket, azt a mechanizmust, amelyben felőrlődik szerelem, barátság, hogy nem kíván igazságot tenni és ítélkezni. De azt nagyon pontosan érzékelteti, nem lehet nem figyelni kérdéseire, nem lehet nem tudomásul venni az öröklődő, újra és újra felszított gyűlöletet.
Ebben az előadásban helye van a fékevesztett, helyenként túlrajzolt, erős vonásokkal megmutatott, durva komédiázásnak éppúgy, mint a dúsgazdag Portia kegyeiért, de leginkább pénzéért vetélkedők parodisztikus, nevetséges ábrázolásának, szerelemnek és szenvedélynek, megalázásnak és megaláztatásnak, gonoszságnak és bosszúszomjnak, kegyetlen, keserű küzdelemnek és végső összeomlásnak. De azt is felvillantja, tetten is éri, honnan a gyűlölség, hogyan születik a gyűlölet.
Shylock: Bogdán Zsolt (jobbra)
Tompa Gábor hangsúlyai a kapcsolatok rendszerén át a színészi alakításokban fogalmazódnak meg pontosan. Bogdán Zsolt Shylockja megjelenésekor nem kirekesztett, nem küzd a megnyomorított kisebbségi léttel. Komoly, nyugodt, jómódú, szikár üzletember. A pénzzel foglalkozik, de nem ellenszenves uzsorás. Gondolkodásában, magatartásában más, mint a többiek. Bogdán olyan tisztán, már-már rokonszenvesen építi föl Shylock alakját, hogy ha nem látnánk komoly tekintetét, szemvillanását, nehéz lenne nem abszurd tréfának venni a szerződés tétjét. Shylockja itt még játszik ellenfelével, még tűri a leereszkedő barátságosságot, amivel Antonio a „kedves ajánlatra” kedves zsidóval” felel, harmadjára kezet is fognak, és még nyugodtan tér ki a meghívás elől, békésen tér haza, ám a hír, ami várja, egyetlen leánya megszökött a duhaj, Shylockot és hitét gúnyoló maskarásokkal, köztük szerelmével, és magával vitte vagyonát, immár emberségét, hitét rengeti meg. Egyszeriben roppan össze, már semmi sem számít, csak a bosszú. És ez a bosszúvágy szítja majd minden lépését, utóbb hajthatatlanságát. A színész hitelesen mutatja meg a bíróság előtt Shylock minden lelki rezdülését. Megkeményedik, bármiképp is győzködjék. Itt már nem számít sem jó szó, sem vagyon. Mámorosan feni a kést, mintha komédiázna, pedig elszántsága nem kétséges. Egy-egy pillanatra hinni tud, hinni akar a jogban, ha az mindenki más számára mégoly elfogadhatatlan is. Ő tényleg elhiszi, hogy megteheti a megtehetetlent, aztán ahogy megérti, a jogász is csúf játékot űzött vele, és már csak a végső megaláztatás következik, amikor kiforgatva mindenéből durván megkeresztelik, visszavonhatatlanul összeomlik. Játéka erőteljes és megrendítő.
Dimény Áron (A herceg), Viola Gábor (Antonio), Bogdán Zsolt (Shylock)
Vindis Andrea Portiaként és Baltazár álöltözékében két arcát mutatja. A férjre vágyó, majd szerelmes ifjú nőét és a furfangos jogtudorét. Úgy tud arcot és karaktert változtatni, hogy ezúttal nem merül fel, lehet, hogy tényleg senki nem ismeri fel. És ebben nemcsak a külsőségek sietnek segítségére. Baltazárja ott remekel, amikor nemcsak a gyors észjárást, a jogi csűrés-csavarást érzékelteti, hanem azt is megmutatja, hogyan születik meg a nőben a fölismerés és a gyűlölet. Abban a pillanatban, amikor megérti, a szerelmesnek hitt férfi, aki nem sokkal előbb fogadott férjének, bármit, de leginkább az ő vagyonát is odadobná, csak hogy megmentse Antoniót. És Portia–Baltazár valószínűleg nem a pénzét siratja, hanem az épp megszerzett boldogság reményét. Hiszen fölismeri, Antoniót (Viola Gábor) és Bassaniót (Bodolai Balázs) nem egyszerű férfibarátság köti össze. Másról van itt szó, és ez a kimondatlan érzés volt Antonio búskomorságának oka, ezért indult oly sietősen vissza hívó szavára Bassanio, ezért tartja olyan fájdalmas szeretettel testét, és ezért nem lehet Portia sohasem boldog. Talán már sejti, hogy el fogja fogadni azt a szerepet, ami rá vár. Ebben a kapcsolatban csak harmadik lehet. De addig is féktelen szenvedéllyel veti bele magát a hirtelen bosszúba, amely most már Shylocknak szól. Az ő gyűlölködésére válasz az álruhás nő gyűlölködése, ahogy mámorosan büntetésre büntetést halmoz az addig nyugodtnak és bölcsnek látszó jogász. Hogy aztán a végső képben, amikor ki-ki párjára találva homályba forduló táncot lejt, a két férfihez simuló Portia arcán ott a kérdés: kell ez nekem?
Ám ahogy Portiának nincs már választása, úgy döbben rá önmagára Jessica (Imre Éva), Shylock szökött lánya is. Az addig vidámkodó szerelmes nő a táncolóktól félrehúzódva a színpad előterében áll, magányosan öleli a táliszt, az imasálat, miközben megkínzott, megvert, elgyötört apjának arca látszik a kivetítőn. És Jessica is megérti, magára maradt, ebben a társadalomban számára sincs menekvés, nincs irgalom.