A „K+F együttműködésért” díjat Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks ügyvezetője jelentette be a partneregyetemekkel tartott mai sajtóeseményen, amelyen részt vett Gyenes Péter, a vállalat K+F üzleti kapcsolataiért felelős vezetője, dr. Horváth Zoltán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektorhelyettese és dr. Vajta László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektorhelyettese.
„A Nokia Siemens Networks elkötelezettsége Magyarország iránt kettős. Egyfelől meglévő kutatási, fejlesztési bázisunk további erősítésével a tudásalapú társadalom megteremtését segítjük, másfelől az infrastrukturális beruházásokban való részvételünkkel az ország fejlődéséhez járulunk hozzá. Büszkék vagyunk rá, hogy az ITD Hungary díja által is elismerést kapott munkánk” – hangsúlyozta Ésik ügyvezető.
Az ELTE-n és a BME-n kívül a partnerprogramokban már kilenc hazai felsőoktatási intézmény és a Kolozsvári Egyetem vesz részt; várhatóan még ezekben a napokban további külföldi egyetemekkel bővül a vállalat kapcsolatrendszere. „A szarajevói és a Banja Luka-i egyetem mellett az egyesült államokbeli illinoisi egyetemmel is sikerült szakmai gyakorlati képzésre vonatkozó szerződést kötnünk. Az oktatási intézmények egyre növekvő igénye a gyakorlati képzésre is jól bizonyítja a hazai K+F központban folyó munka világszintű szakmai elismertségét” – tette hozzá Ésik Róbert ügyvezető igazgató.
A hazai és határokon átívelő együttműködések középpontjában olyan gyakornoki program áll, amelyben a diákok egy vagy két szemeszteren át, heti 3-5 napban a vállalat aktuális K+F projektjeiben vehetnek részt a budapesti innovációs központban. Ez az egyik legnagyobb, kutatással és fejlesztéssel foglalkozó bázis Magyarországon, a 850 hazai munkavállaló több mint fele ezen a területen dolgozik. A tudásközpont tovább bővül: a Nokia Siemens Networks ugyanis az idén Budapestet választotta globális vasúti kommunikációs kompetencia-központja székhelyéül, mely további 100 fejlesztőmérnöknek teremt munka- és karrierlehetőséget.
Gyenes Péter, a vállalat K+F üzleti kapcsolataiért felelős vezetője újságrók előtt kijelentette: a gyakorlati képzés a diákoknak kiváló szakmai tapasztalat és fejlődési lehetőség, ugyanakkor a múlt években az új pozíciók négyötödét a gyakornoki programok alkalmával megismert fiatal mérnökökkel töltötték be, élve e lehetőség mindkét fél számára nyújtott előnyeivel.
Dr. Vajta László, a BME rektorhelyettese rámutatott: a kutatóegyetemük szakmai munkájában az alkalmazott kutatásnak óriási a jelentősége, ebben példaértékű a BME és az NSN együttműködése, mely már hosszú évek tapasztalatával és szakmai sikereivel segíti a jövő mérnökeinek komplex képzését. Dr. Horváth Zoltán, az ELTE rektorhelyette kiemelte: a hatékony oktakási programok elengedhetetlen része a gyakorlati tapasztalat megszerzésének lehetősége, a valós szakmai feladatok megismerése, melyekhez rendkívűl fontos az oktatási és az ipari szektorok stratégiai együttműködése. Az NSN ebben úttörő szerepet vállal.
Az infokommunikációs szektor a kutatási, fejlesztési tevékenységgel és a magasan képzett munkaerő foglalkoztatásával válhat a gazdaság motorjává – mondta Ésik Róbert. „Célunk, hogy a tehetséges hazai fiatalok a képességeiknek megfelelő munkát és az igényeikhoz illeszkedő karrierlehetőségeket itthon is megtalálják.”
Az ITD Hungary Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség 2004 óta ismeri el „Az év befektetője” oklevéllel azon vállalatok tevékenységét, amelyek az adott évben a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez, a foglalkoztatottság növeléséhez.
A Nokia Siemens Networks a világ vezető kommunikációs szolgáltatója. A vállalat az innováció és a fenntarthatóság alapelvét szem előtt tartva, teljes körű mobil, fix és konvergens hálózati megoldásokat kínál. Szakmai szolgáltatásai közé tartozik a tanácsadás, a rendszer-integráció, a hálózat kiépítése és karbantartása, valamint a teljes körű hálózatüzemeltetés. A 150 országban működő Nokia Siemens Networks központja a finnországi Espooban található.