Ő érvel a múltnak távolából – vagy csak állítják: kiállítás Petőfi kultuszának történetéről

Legendás élete és költészete több, mint másfélszáz esztendeje formálódik a nemzet emlékezetében, s az aktuálpolitikusok új és újabb önkényes változatai sem képesek kikezdeni a köz tudatában élő képet: Petőfi Sándor a szabadság és a szerelem jelképe az összes társadalmi réteg valamennyi tagjának, és – mintha lopásgátlóval lenne felszerelve – sikeresen ellenáll mindmáig a kisajátítási próbálkozásoknak.

A nevét viselő budapesti irodalmi múzeumban az állandó életmű-kiállítás mellett most Bolyongó üstökös címmel a költő kultuszának alakulásáról is képet mutatnak. A költőhöz méltó, nemes kezdeményezéseket és ellentettjeit.

Az ember mosolyog, amikor 1923-ban, Petőfi születésének centenáriumán, Pekár Gyula (aki íróként nem sok tehetséget mutatott ugyan, ám a Petőfi Társaságnak akkor elnöke volt) elhangzott dagályos mondatai mellett látja Babitsnak a jubileum ihlette versét:

„Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bujik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszoruit.”

Fél évszázad múltán, az újabb jubileum kapcsán, Aczél György kultúrszernagy bejelenti, hogy az immár torzításoktól megfosztott kép azt mutatja:  „Petőfi műve a népi Magyarország, a kommunisták és szövetségeseik mellett érvel a történelem távolából”. Utassy József viszont „kelj fel és járj!” – szólítja fel versében Petőfit:

„Szedd össze csontjaid, barátom:
lopnak a bőség kosarából,

a jognak asztalánál lopnak,
népek nevében ! S te halott vagy?!

Holnap a szellem napvilágát
roppantják ránk a hétszer gyávák.”

A kultusz sok formájú megnyilvánulásának láttatása mellett ezeknek az ellentéteknek a bemutatásától is érdekes a kiállítás.

Az éltében nyughatatlan költő szelleme örök nyugtalanságra ítéltetett – ebben megnyugodhatunk.