Október végén jó szlovén filmeket nézhetünk

Október 27–29. között hagyományosan a budapesti Toldi moziban rendezik meg a hatodik szlovén filmnapokat. A magyar közönség az idén is három, díjnyertes, kortárs szlovén alkotást tekinthet majd meg. Az esemény nyitófilmje Szlovénia idei Oscar-nevezettje, a Sanremo lesz. A film operatőre, Peter Zeitlinger olyan legendákkal dolgozott együtt, mint Vittorio Storaro, Zsigmond Vilmos és Werner Herzog.

A Sanremo forgatókönyvíró-rendezője, a hazájában az egyik legismertebb filmes alkotó, Miroslav Mandić is jelen lesz a budapesti bemutatón és a vetítés után örömmel válaszol a nézők kérdéseire. 

A Sanremo történetében Bruno és Duša egy idősek otthonában él. Alkalmanként találkoznak, együtt töltik az időt, de folyamatosan megfeledkeznek arról, hogy ismerik egymást. Ennek ellenére minden újabb találkozás örömmel tölti el mindkettőjüket. A Variety kritikusa, Manuel Betancourt így méltatta a filmet: „Meglepően gyengéd történet arról, hogyan ragaszkodunk másokhoz akkor is, amikor már az önmagunkról alkotott képünk eltűnőfélben van.” A Cineuropa pedig ezt írta: „A főszereplő páros és a többi szereplő finoman összehangolt alakítása teszi érzelmekkel feltöltötté a filmet, de Mandić a vizuális történetmesélés mesterének is bizonyul. (…) Összességében a Sanremo mély, szívből jövő élményt kínál a nézőnek.”

A hatodik szlovén filmnapokon október 28-án este hét órától Tijana Zinajićnak a szlovén filmfesztiválon hét díjat (!) nyert munkája, a valahol a Bridget Jones és a Trainspotting között elhelyezkedő „Szuka, rosszalló kifejezés nőre” lesz látható. Október 29-én 19 órától pedig Darko Sinko forgatókönyvíró-rendező „Leltár” című filmjét vetítik, melynek San Sebastiánban volt a világpremierje és a Portorož szlovén filmfesztiválon hat díjat is nyert.

A szlovén filmnapokat a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségével együttműködve szervezik.