A vezető német konzervatív lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője úgy látja, hogy erősen a magány felé navigálta magát Orbán Viktor az európai politikában, amikor úgy döntött, hogy kiválik a néppárti képviselőcsoportból. A kereszténydemokraták persze éveken át képtelenek voltak zöld ágra vergődni vele, bár most már a frakcióban is felfüggesztették volna tagságát. De a miniszterelnök véget vetett a szomorújátéknak.
Az EPP-t még nem hagyta ott, csakhogy minden az elválásra utal, most már csak az kell hozzá, hogy a tagállamok képviselői, a járványtól függően, várhatóan júniusban személyesen is összejöjjenek.
A szövetség vesztett ugyan 12 törvényhozót, cserébe viszont egyértelművé tette, hogy irányvonala kereszténydemokrata és Európa-barát. Orbán kurzusa a nacionalizmus, a jobboldali populizmus és az illiberális demokrácia nyers egyvelegét jelenti. Ily módon azonban tehertétellé vált a Néppárt számára, főként, miután élesen támadta a vezetőit: Junckertől Weberig. A szakítás elkerülhetetlenné vált.
Ám egy olyasvalaki, mint a kormányfő, nem várja be, hogy kihajítsák, viszont ily módon afelé halad, hogy teljesen magára maradjon. A pártok egyrészt hozzák a többséget az európai törvényekhez, másrészt pedig befolyásolják az állam- és kormányfők döntéseit. Pl. egyeztetnek minden Európai Tanács-ülés előtt. Orbán ebből sokáig rengeteget profitált, továbbá élvezte a partnerek védelmét, miközben odahaza fölszámolta a jogállamot. Egyben bőségesen részesült a brüsszeli pénzekből, amelyekből azután kiadós részt juttatott mindenféle családtagjának és haverjának.
Ennek azonban alighanem vége. Hogy ez mivel jár, azt megtudhatja Kaczynskitől, aki nem tagja egyik nagy frakciónak sem. Már csak ezért is jóval korábban elővették Lengyelországot a jogállamiságot miatt, mint a magyarokat, pedig a PiS csak hat éve van hatalmon. És immár egyáltalán nem biztos, hogy a jogállami mechanizmust csak Varsó ellen vetik be.
Az EPP-ben Orbán mögé a végén már csak Jansa és Kurz sorakozott fel, de ezek után ők is kétszer megfontolják, hogy mit csinálnak. Marad a lengyel erős ember, a másik kívülálló. A két vezető novemberben lepaktált, hogy nem hagyja magát a jogállam és a szubvenciók ügyében, de ez csak pár napig tartott. Utána a lengyeleknek fontosabb volt a nemzeti érdek, mint a vazallusi hűség. Orbán várhatóan egyre gyakrabban tapasztalja meg a jövőben, milyen az, amikor egyedül van, mint a kisujja.
Az olyan összeesküvés-elméletek, mint a Soros-terv, vagy az orosz bűnrészesség a szmolenszki repülőgép-szerencsétlenségben, fontos rendezőelv a populisták számára – állapítja meg a Der Spiegel. Így látja ezt Anne Applebaum, amerikai történész és újságíró, akinek most jelenik meg legújabb munkája németül: „A tekintélyelvűség csábítás. Miért annyira népszerű a demokráciaellenes uralom” címmel. A legvadabb teóriák révén fel lehet osztani ugyan a társadalmat hívőkre és hitetlenekre. Azonkívül irányt mutatnak a választóknak, mert egyszerűsítik a valóságot.
Hogy azután Kelet-Európában miért fordultak ilyen sokan szembe az új renddel, arra az az elemző válasza, hogy lengyelországi tapasztalatai alapján (a férje: Sikorski volt külügyminiszter és kisebb-nagyon megszakításokkal 1988 óta él az országban) egy sor ember számára túl gyorsan voltak a változások, hiába javult háromszorosára az életszínvonal, minden visszaesés nélkül. Az érintettek mégis úgy érzik, hogy nem a remélt országot kapták, viszont elvesztek bizonyos hagyományok és értékek. Mellesleg az is bebizonyosodott, hogy bármikor visszatérhet a tekintélyelvűség.
A társadalom végletes megosztottságán úgy lehet túllépni, hogy témát kell váltani. Hagyni kell a csudába a kulturkampfot, ahogyan Biden csinálja. Nem beszél Trumpról, inkább olyan kérdéseket feszeget, amelyeket anélkül is meg lehet vitatni, hogy a két fél beverné egymás fejét. Pl.: miként lehet újra beindítani a gazdaságot, vagy honnan lesz oltóanyag.
Mellesleg a járvány feltárta, hogy egyes demokráciák leszerepeltek a fertőzés kezelésében, ugyanakkor bizonyos autoriter rendszerek viszonylag jól teljesítettek. Itt a hatékonyság és az számított, hogy az emberek mennyire bíznak az állami intézményekben. Ahol működött a szolidaritás, a németeknél, Dél-Koreában vagy Tajvanon, ott enyhébbek voltak a következmények. Viszont leszerepeltek azok a politikusok, akik megpróbáltak tőkét kovácsolni a válságból, és igyekeztek még jobban megosztani országukat.
Oroszországra rátérve Applebaum azt hangsúlyozta, hogy Moszkva meg akarja osztani az EU-t és alá kívánja ásni a demokráciát, ez külpolitikája legfőbb célja. Bizonyítani szeretné saját nemzete számára, hogy a jogállam nem működik, csak gyűlölethez és káoszhoz vezet. Viszont nagyon fél a hazai demokratikus tömegmozgalmaktól. Tehát hogy egy nap ő is menekülni kényszerül, mint Janukovics Ukrajnából.
Arra a közbevetésre, amely szerint az orosz elnöknek Európában nincsenek barátai, hiszen még a magyar kormány számára sem alternatíva Brüsszellel szemben, Applebaum azt felelte, hogy a Kreml egészen másként gondolkodik. Számára az a fontos, hogy meggyengítse a demokráciát, korrupcióval, dezinformációval. Nem lehet tudni, hogy mennyire lesz sikeres, de károkat azért képes okozni.
A német védelmi tárca arra figyelmeztet, hogy az új orosz és a kínai katonai képességek fokozottan veszélyesek a Nyugat számára – írja a Die Welt.A minisztérium frissen elkészült helyzetelemzése úgy értékeli, hogy Moszkva számára mindennél fontosabb a NATO destabilizálása és meggyengítése. Evégett eszköznek tekinti a hadsereget is.
Katonai erejével Peking már messze lehagyta az oroszokat. Neki az a fő törekvése, hogy biztosítsa a gazdaság fejlődését, illetve az ő érdekeinek megfelelően alakuljanak a nemzetközi viszonyok. Ezért ad el pl. annyi fegyvert külföldön, valamint köt ilyen sok katonai együttműködési szerződést.
A Selyemút-stratégia szintén a kínai befolyás világméretű kiszélesítését szolgálja. Fontos eszköz ehhez a digitalizálás támogatása, hogy az ország hosszabb távon uralmi pozícióba kerüljön ezen a téren.
Ugyanakkor mindkét hatalom igen gazdaságosan fejleszti katonai hatalmát. A londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete szerint az oroszok és a kínaiak csupán harmadannyit költenek a védelemre, mint az USA.