„Számunkra a mérkőzés mindig addig tart, ameddig nem nyerünk.” Orbán Viktor szájából hangzott el ez a demokratikus gondolkodású ember számára dermesztő mondat. Augusztus 20-án mondta a miniszterelnök, de mivel voltak előzmények, nem volt meglepő, és nem is volt mulatságos, amit hallottunk.
Amikor 2002-ben veszített az akkor még kétfordulós, a mostaniaknál nagyságrendekkel tisztességesebb választásokon, Orbán olyanná lett, mint a kisgyerek, aki záráskor nem akar még hazamenni az állatkertből. Sír, ordít és toporzékol, testét a földhöz csapdosva hisztizik. Hiába mondják neki a felnőttek, hogy mára vége, tessék megvárni, amíg megint kinyit a park, ő még maradni akar: meg akarja nézni a zebrát, látni a zsiráfot, etetni a majmokat.
A haza nem lehet ellenzékben.
Sokáig kellett várnia, egészen 2010-ig, míg újból kinyitottak a pénztárak. Akkor eldöntötte, többé nem fog veszíteni.
Normális ember persze szintén szeret győzni. Azért él, hogy minél több sikere legyen. Győzni akar, de nem mindenáron. És tudomásul veszi, hogy nem lehet – és talán nem is kell – mindig győzni. Vannak mások is rajtunk kívül, akik szintén okosak és felkészültek, ők is ugyanazt akarják, amit mi: elsők lenni valamiben. Több gólt rúgni, gyorsabban futni, jobb publicisztikát írni mindenkinél.
Pünkösti Árpád kiváló könyvében, a Fidesz születésének körülményeit alaposan körüljáró Szeplőtelen fogantatás című műben ír le egy igen jellemző esetet. Orbánék a kollégiumban szokás szerint fociztak, és az a csapat, amelyben a mai miniszterelnök játszott, vesztésre állt. Áder és a többiek már abbahagyták volna a játékot, fociztak aznap már eleget, ám Orbán nem volt hajlandó belenyugodni a vereségbe. Játsszunk tovább! – mondta az akkor még fiatal, magát liberálisnak és demokratának mondó Orbán. És addig játszottak – a „rendes” játékidőre ráhúztak még egy órát –, amíg Orbán és társai nem győztek. Nem azért győztek, mert jobbak voltak, mint az ellenfél, hanem mert a másik csapatnak nem volt annyira fontos a győzelem, Ők „csak” játszani szerettek volna, mert számukra a futball játék, és nekik nem volt annyira fontos a győzelem, mint a Fidesz örök és megbonthatatlan vezérének. Orbán – azóta is – bármi áron győzelemre tör, s ilyenkor nem ismer sem istent, sem embert.
Majd kimosnak a jogászok, oszt jó napot! Ez a mondat is tőle származik, amikor törvénytelenségre buzdította az övéit egy választási kampány hajrájában. És a jogászok eddig tényleg mindig kimosták, nemcsak őt, hanem a társait is.
Nem volt taggyűlés, üzleti ügyekkel nem foglalkozom, boldog karácsonyt!
Ami igazán ijesztő, hogy Orbán nem csupán győzni akar, de azt is ő akarja megmondani, hogy mi számít győzelemnek. Kis győzelem nem jelent semmit a számára, neki a totális diadal kell. És már nem csak Magyarországot fenyegeti azzal, hogy örökké neki áll a zászló, de ha tehetné, az Európai Unió valóságát is maga felé hajlítaná.
Úgy van vele, mint a retardált óvodás a búgócsigával: ha nem jön rá, hogyan működik, elrontja.
Orbán Szijjártó nyomdokain: több Balaton, még több Adria
(2020. augusztus 25., 09:03) A legújabb hír Orbán Viktorról, hogy a miniszterelnök az Adrián nyaralt. Legalábbis, a horvát sajtó állítása szerint, s ez a feltételezés két okból is valószínű opciónak látszik.
Egyrészt, mert megjelent egy fotó, ami nem igazán jó minőségű ugyan, viszont minden bizonnyal a magyar miniszterelnököt ábrázolja, amint éppen a tengeren ringatózik. Másfelől Orbán kommunikációs ügyeinek intézője, Havasi Bertalan is erre utalt, amikor a 444 kérdésére azt válaszolta, hogy a miniszterelnök magánprogramjairól nem áll módjában beszámolni.
A fentiek fényében állíthatjuk, hogy Orbán Viktor Horvátországban vitorlázott. Barátaival bérelte a csónakot, nem olyan drágán, mint egy héttel korábban Szijjártó Péter külügyminiszter. Orbán puritánságára jellemző, hogy már egy heti 2500 euróért is kibérelhető, Hanse 575 típusú hajóval is beérte, miközben a külügyminiszter egy olyan hajón időzött a családjával – feltételezhetően egy NER-körökben nem ismeretlen jótevőjének köszönhetően –, amit piaci áron heti 60 millió forintért lehet kibérelni.
Nem volna baj Orbán adriai kalandozásaival, ha a miniszterelnök korábban nem arra biztatta volna honfitársait, hogy ne a horvát, hanem a magyar tengert kultiválják. Több Balaton, kevesebb Adria, nincs ember Magyarországon, aki ne ismerné a miniszterelnök által megfogalmazott szlogent.
Orbán iránymutatása, amely szerint inkább hazai vizeken hajózzanak a magyarok, nem a kormánytagokra vonatkozik, hanem az egyszerű pórnépre. Neki kellett ellepni az idén a nem kis részben Mészáros és Tiborcz érdekeltségébe tartozó balatoni üdülőhelyeket, amit a nép (egy része) meg is cselekedett.
Mondjuk, ha én ellenzéki politikus, pláne pártvezér lennék, szünet nélkül verném a tamtamot Szijjártó hajókázása ügyében. Ez a kiruccanás ugyanis felveti a korrupció és a hivatali visszaélés gyanúját, amit egy magára valamit adó ügyészségnek ki kellene vizsgálni. Orbán utazásával kapcsolatban feltehetőleg nincs dolguk a nyomozó szerveknek. Az, hogy csak a megvezetett hülyéknek szólt, és szimpla hazugság a több Balaton, kevesebb Adria, elítélendő, de leghamarabb csak a következő választáson büntetendő.