A Bloomberg amerikai hírügynökség beszámol arról, hogy az Országgyűlés nem volt hajlandó elmozdítani Handó Tündét, a bírósági szervezetrendszer Orbán Viktor miniszterelnök által kijelölt vezetőjét, akivel szemben a tevékenysége fölötti felügyelet ellátására hivatott bírói tanács azt a bírálatot fogalmazta meg, hogy a bírók kiválasztásakor visszaél a hatalmával.
A tudósítás emlékeztet arra, hogy a kormányfő a múlt hónapban engedményt tett az Európai Uniónak, amikor bizonytalan időre elnapolta azon terveinek a megvalósítását, amelyek az igazságszolgáltatás fölötti befolyásának a további növelését célozták. A Bloomberg ezt nem részletezi, de itt egyértelműen a közigazgatási bíróságok létrehozásának az elhalasztására utal. Megjegyzi azonban, hogy a mostani parlamenti szavazás arról tanúskodik: Orbán védőgyűrűt von azon intézkedéssorozat köré, amelyet az elmúlt évtized során végrehajtott a bíróságok tekintetében, és amely holtpontra juttatta az EU-val való kapcsolatait.
Ugyancsak a Bloomberg honlapján olvasható James Stavridis amerikai nyugalmazott tengernagynak, a NATO európai erői egyik korábbi főparancsnokának a véleménycikke a kínai és az orosz stratégiai törekvésekről. A szerző szerint Moszkva és Peking egymáshoz való közeledése növekvő globális veszélyt jelent. A hidegháború alatt Kína és Oroszország óvatos távolságot tartott. Az elmúlt években azonban, Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin alatt, mind jobban közelednek egymáshoz – állapítja meg az aktív katonai pályafutása után stratégiai szakértőként is elismert Stavridis. A XXI. század legfontosabb geopolitikai trendjének tekinti az orosz-kínai közeledést, és azt valószínűsíti, hogy ez idővel olyan egységes blokk létrejöttéhez vezet, amely domináns szerepet fog betölteni az eurázsiai kontinensen.
A kínai–orosz párkapcsolatban van bizonyos logika. Kína felemelkedőben levő globális hatalom, hatalmas létszámú lakossággal, viszont híján van sok létfontosságú természeti erőforrásnak. Oroszország ezzel szemben hanyatlik gazdaságilag, és hanyatlik a lélekszám tekintetében is, ellenben gazdag lelőhelye fának, víznek, ásványoknak, aranynak, olajnak, földgáznak. És mindkét országban autoriter állam működik, gyakorlatilag egypártrendszerben és egyszemélyi vezetés alatt – állítja fel a képletet a tengernagy. Mint hozzáteszi, Peking és Moszkva egyaránt ellenszenvvel viseltetik a demokrácia terjesztési szándéka, az emberi jogok nyugati támogatása – és különösképpen az Egyesült Államok – iránt, ami szerinte már elégséges közös pont akár formális katonai szövetség megkötéséhez is.
Stavridis felhívja a figyelmet arra, hogy az oroszok és a kínaiak egyre gyakrabban tartanak közös hadgyakorlatot – nem csupán a csendes-óceáni térségben, hanem a Balti- és az Észak-Jeges-tengeren is. Szerinte a katonai együttműködés erősödése mindkét félnek hasznos, de hosszú távon Peking lesz az irányadó tényező. Az oroszokat mindenesetre óvatosságra inti az amerikai elemző, mondván, a kínaiak úgy ácsingóznak a végtelen, lakatlan és forrásgazdag Szibériára, mint kutya a marhaszeletre.
Európát illetően James Stavridis meglehetősen lesújtó képet fest a távlatokról. Szerinte a kontinensre különböző megosztó erők hatnak, és ezek közül hármat emel ki: északon a Brexit, délen az olaszok elégedetlensége, keleten pedig Lengyelország és Magyarország egyre növekvő tekintélyuralmi jellege csökkenti Európa azon képességét, hogy partnere legyen az Egyesült Államoknak. Ez az európai gyengeség csak növeli Moszkva és Peking szemében a partneri együttműködés értékét. Az eurázsiai kontinens perifériáján fekvő kisebb államoknak szóló kínai Selyemút-kezdeményezés csáberejét csak növeli, ha abba Oroszország is bekapcsolódik – olvasható a Bloomberg által közölt véleménycikkben.
Végül röviden megemlítem, hogy a bécsi Der Standard közli az APA osztrák hírügynökség anyagát arról a tanulmányról, amely a bécsi egyetemen készült uniós finanszírozással, és amely az ártatlanság vélelmének a médián belüli mostoha helyzetéről, gyakori mellőzéséről szól, különböző EU-országokat górcső alá véve. A beszámoló jórészt az osztrák sajtóviszonyokat bírálja, de a benne megszólaltatott Katharine Sarikakis, a bécsi egyetem médiakutatója kitér arra is: különösen Magyarországon hagy kívánnivalót maga után az ártatlanság vélelmének a médián belüli tiszteletben tartása, és ez általában véve a sajtószabadság magyarországi állapotára vezethető vissza.