Örökzöld: figyelők és megfigyeltek

Miközben Temesi Ferenc, az egyik legnépszerűbb kortárs prózaírónk páratlanul izgalmas könyvét olvastam, azon gondolkodtam, vajon érdemes lenne-e kideríteni, hogy rólam ki jelentett? Mivel politikai napilapnál dolgoztam, bizonyára volt ilyen. De feltehetően nagy csalódást és bánatot okozna, ha megtudnám, ki volt az. Inkább nem bolygatom tehát, amin mindig csodálkozik a lányom.

Akkortájt az emberben egy idő után kifejlődött egy – felszíni – öncenzúra, jószerivel tudtuk, mi az, ami még „átmegy”, és mi az, ami nem. A rizikós megfogalmazások miatt a főszerkesztő-helyettesünk tartotta többnyire a hátát. Kicsi és törékeny termete ellenére kibírt ő ennél sokkal nagyobb testi-lelki bántalmazásokat is, nem mintha a rendszer ellensége lett volna – sőt. Ám az, hogy ki, mikor volt az éppen aktuális politikai rendszer ellensége, gyakorta változott. Ráadásul sok munkahelyen mindenki tisztában volt azzal, ki a besúgó, de kénytelen volt egy asztalnál ülni vele az értekezleten, sokszor összekacsintva – te is tudod, hogy tudjuk…

Na, ez az, amit nehéz megmagyarázni annak, aki nem élt felnőttként abban a korban.

Temesi Ferencnek és apjának esete egy a sok ezer közül. A Scolar kiadó által gondozott regény – bár sajnos, nem fikció, hanem a megtörtént valóság – döbbenetes képet fest a mostanság oly sokak által nosztalgiával emlegetett szocializmus korszakáról.  Talán nem meglepő, hogy a legnagyobb karriert a buta, gonosz, kegyetlen és szolgalelkű emberek érték el. Ez nemcsak a múlt rendszer jellemzője, hanem mindegyiké, hiszen őket lehet a legjobban idomítani.

A Kossuth-díjas író a rendszerváltás után besúgói jelentése sokaságán rágta át magát, mert nem tudott beletörődni apja tragikus sorsába, akit ’56 után meghurcoltak és segédmunkássá fokoztak le, hogy aztán „visszaemeljék” tanítóvá.

Besúgónak lenni nem volt ritka „foglalkozás”, bár a legtöbben mellékállásban űzték. Temesi szerint „Az ügynök a kádárizmus szimbóluma, szinte kifejezője volt lényegének.” Derűlátó vélekedés szerint minden negyvenedik állampolgár az volt.

Kérdés persze, hogy mi okból vállalták – sokan zsarolásra – és az sem mindegy, hogy ki, miért mondott igent e szörnyű megbízatásra. Olykor csak azért, mert aki helyette jelentett volna, az butább és gonoszabb volt, és akkor rosszabbul jártak volna a barátok, kollégák is.

Mentség nincs.

De a mai rendszernek mi a szimbóluma? A lopás? A pénz? A hazudozás? Nos, talán valamennyi együtt.

Kemény olvasmány Temesi könyve, kemények a szavai. Búcsúzzunk egy ilyennel. „a paradicsomszósz vérből volt a levesben főtt hús mellé a kádári paradicsomban, csak nem vettük észre…” – Hogyan vélekednek majd utódaink a mai, egészen másfajta szószról 30-40 év múlva?

Temesi Ferenc: Apám. Scolar Kiadó, megjelent: 2021. április; a kötetet először 2013-ban adták ki.