Ilyet sem látott még a világ! Az Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke – sorozatos sikertelen jogi fondorlatokat követően – banán-köztársáságokban szokásos, tv-s valóság-showkat lehengerlő botrányos módon, hívei feltüzelésével, tömeges rendzavarások ösztönzésével, sőt a Capitolium végül kudarcos megszállásával próbálta megakadályozni John Bidennek, az USA novemberben megválasztott elnökének a törvényhozás általi hitelesítését. (A nyitó kép forrása: Chicago Tribune)
Donald Trump olyan módszereket vetett be, amilyenekre – úgy hittem –Lukasenka Belarussziájától nyugatabbra az északi féltekén már senki sem képes. Mindmáig azt hajtogatja, hogy az elnökválasztást novemberben valójában ő nyerte meg és azzal tüzeli a híveit, hogy „minden erejével” tovább fog küzdeni, és a Fehér Házat „nem fogják elvenni tőle”. De a washingtoni kongresszus két háza – sok republikánus képviselő szavazatával is – a történelmi távlatokban példátlan manipulációk ellenére megerősítette: az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke a Demokrata Párt jelöltje, Joe Biden.
Következhet tehát január 20-a, a hivatalos hatalomátadás?!
Ilyen körülmények között még nagyobb a kérdőjel: mit várhat a világ Joe Bidentől?
Egyes szám első személyben írom, amit várok (talán inkább remélek) Bidentől – illúziók nélkül. Teszem ezt azért, mert úgy tapasztalom (ismét a magam nevében, de elismertnek számító szakemberek véleményére támaszkodva), hogy Teherán, Jalta és Potsdam óta nem volt amerikai elnök, akinek hivatalba lépését olyan sokféle várakozás és ellentűz előzte volna meg pártállástól, ideológiainak nevezett érdekhatalmi világlátástól, gazdasági, társadalmi helyzettől függően, mint az övét. Magában az Egyesült Államokban s nem kevésbé a világban – beleértve Európát és benne az Európai Uniót, meg annak tagját, Magyarországot is.
Ennek jegyében – mi másból, mint abból kiindulva, amit programja tartalmaz – nem várok sem többet sem kevesebbet a Fehér Ház új lakójától és a Capitolium kongresszusi képviselőitől és szenátoraitól, mint – kiszámíthatóságot. Azt, amit minden idők elnökválasztásainak legtöbb szavazója is vár tőle, a klasszikus értelemben vett amerikai demokrácia védelmében. Akkor is, ha az is tény, hogy bár az amerikai elnökök megválasztásuk után kötelességszerűen elmondják, nem csupán azok államfői akarnak lenni, akik rájuk szavaztak, hanem az egész amerikai népet akarják a szebb jövő felé vezetni, Joe Bidennek különösen nehéz lesz teljesítenie ezt az ígéretet. Ez derül ki az Economist/YouGov közvélemény-kutatásából is: a republikánus Donald Trumpra szavazó amerikaiak nagy többsége ugyanis nyíltan meghirdetve, nem fogadja el a jövőben sem a jelenlegi elnök vereségét.
Ami nem változik, mert nem is változhat, az bizonyosan a Donald Trump által naponta szóban, twitteren és váratlan hazai és nemzetközi húzásokban ismételgetett „America first” (Amerika az első). De változnia kell a jelszó tartalmának: a világ gazdaságilag, katonailag politikailag legnagyobb súlyú hatalmának első embere a Fehér Házban értelmezze és képviselje úgy az USA érdekeinek szolgálatát, ezt az elsőséget, hogy azt az emberiség, a világ közös érdekeinek tudatában és figyelembevételével teszi!
Covidos jelenre és az emberiség jövőjére tekintettel egyaránt…
Simonyi András, a washingtoni Atlanti Tanács vezető kutatója, egykori magyar nagykövet az USA-ban, joggal vár egyszerre kiszámíthatóságot és újfajta bonyadalmakat. „Joe Biden színre lépése és Angela Merkel távozása az eszköztár szempontjából fontos változás, de 2021-ben a prioritásokat a kihívások határozzák majd meg. Mindenekelőtt meg kell fékezni a koronavírus-járványt, újra kell indítani a világgazdaságot. A Nyugat, tehát Amerika és szövetségesei és Kelet, értsd Kína, valamint Oroszország viszonyában egyebek között nagy jelentősége lesz, hogy stratégiai háború alakul-e ki például a vakcinafejlesztésekből, az oltások globális elosztásából. Illetve: milyen, nem hagyományos hadviselésnek számító orosz és különösen kínai lépésekre kerül sor.
A Biden-adminisztráció számára különösképp meghatározó kérdéssé lép elő a nyugati demokráciák állapota, amit az Egyesült Államokban a Nyugat összetartó erejének, egyfajta ragasztóanyagnak tartanak. Ahogyan az is kérdés: megújul-e a nyugati szövetségi rendszer, vagy maga előtt görgeti a belső konfliktusait. Ne legyen kétségünk, noha Donald Trump nem hitt a multilateralizmusban (a többoldalú diplomáciában) és így az EU-ban sem, a globális intézményrendszer – a NATO, az ENSZ, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) – megújítását Biden is kritikusnak tartja, és ezt amerikai vezetéssel képzeli el.”
NATO-ügyben ehhez hozzáteszem, hogy az Észak-Atlanti Szerződés 5. cikkelyét – amerikai nyomásra – szándékosan eleve úgy fogalmazták, hogy még véletlenül se foglaljon magában automatikus védelmi garanciát. Csupán annyit szögez le, hogy egy NATO-tagállam megtámadása esetén a szövetségesek egyeztetnek, azután mindenki maga dönti el, miként siet az érintett segítségére. Ami ma talán úgy is értelmezhető, hogy nemcsak Washingtonban, hanem az Uralig értelmezik úgy: Európa nem csupán gazdasági, hanem katonapolitikai értelemben is „euro-atlanti”, vagyis az óceán innenső oldalán London épp úgy része, mint Moszkva. Nem utolsó sorban a manapság indokolhatatlanul ritkán emlegetett, békés együttműködés gondolatának jegyében született és felújítandó – az 1975-ben elfogadott helsinki záróokmány szellemében. (Nem mellékesen: azt az USA képviseletében republikánus elnök, Ford írta alá, a Szovjetunió nevében pedig Brezsnyev szignálta.)
A globális világ jegyében pedig a jövőben épp úgy közös érdek az USA további felelős közreműködése a klímaváltozás megfékezésében (párizsi klímaegyezménybe való tényleges visszatérés, amit Trump felmondott), mint a migrációnak nevezett legújabb kori népvándorlás gyökerekig ható megoldásában vagy éppen a digitalizáció, kibernetika által szolgáltatott újabb és újabb meglepetéseknek az emberiség érdekében álló észszerű kezelésében.
Mert: ahogyan a magyar zeneirodalomból is tudjuk: „Egyedül nem megy”. Senkinek sem…
Nem mellékesen, a trumpizmus pandémiával fenyegető pusztító vírusa ellen – bárki is a lakója a következő négy évben a Fehér Háznak – nyoma sincs közel s távol hatékony vakcinának. Amerikai elnökválasztásnál talán sohasem tapasztalt ilyen kóros körülmények között – amelyek fenyegetését az elmúlt napok történései még inkább megerősítették – minden eddiginél fontosabb a világ számára is, hogy merre megy tovább az Egyesült Államok legalább a következő évtizedben: Trumppal, vagy Trump nélküli trumpizmussal, vagy Bidennel s később akár Kamala Harris, most frissen megválasztott alelnök asszonnyal az Ovális Irodában.
Mit várok tehát Bidentől? A világon a legnagyobb felelősséggel bíró hatalomhoz méltó, kiszámíthatóan felelős politikát. – Azt inkább csak remélem, hogy ez teljesíthető.