Óvatosan vezess! Újra a közutakon a mezőgazdasági gépek

Mezőgazdasági gépek csaknem bármely útszakaszon felbukkanhatnak a tavaszi munkálatok megkezdődésével. Ha úticéljukat másképpen nem, vagy csak legalább felerészt hosszabb úton tudnák elérni, olyan útra is felhajthatnak – a gyorsforgalmi utakon kívül –, amelyen egyébként tiltják haladásukat – hívja fel a figyelmet az Agroinform.hu. (A nyitó kép forrása: agrarheute.com)

A közúton mezőgazdasági járművekkel találkozó autósoknak leginkább két dologra kell nagyon odafigyelniük: ezeknek az eszközöknek a lassú haladására, valamint a méretükre – mutatott rá Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – A lassússág egyrészt növeli a ráfutásos balesetek kockázatát, másrészt türelmetlenné tesz egyeseket, ami meggondolatlan előzésekhez vezethet. E járművek emellett gyakran túlméretesek, nem szokványos, kiálló részekkel vannak felszerelve, amihez a közlekedés többi szereplője nincsen hozzászokva.”

A mezőgazdasági gépekre nem vonatkozik a 2,55 méteres legnagyobb megengedett szélességi korlátozás, 4,5 méter szélességig kísérő jármű nélkül, afelett kísérő járművel közlekedhetnek a közutakon. Háromméteres szélesség felett a gépen villogó sárga fénynek is működnie kell.

Fontos előírás ezekre a járművekre, hogy érvényes hatósági jelzéssel és kötelező biztosítással rendelkezzenek, világító- és fékberendezéseik kifogástalanul működjenek. Emellett az útra szennyeződést nem hordhatnak fel, szállított rakományuk szóródását pedig meg kell akadályozniuk.

Mivel a rendőrség a mezőgazdasági járművek baleseteiről nem vezet külön nyilvántartást, e balesetek főbb jellemzőiről leginkább az Agroinform 2021-ben elvégzett átfogó felmérésének eredményeiből kaphatunk képet. A sok száz érintett válaszadó szerint az ilyen balesetek 67 százalékában részben vagy teljesen a közlekedésben részt vevő másik fél felelősségét állapították meg a vizsgálatok során. A balesetek 37 százalékának oka a nem megfelelően megválasztott sebesség volt, további 28 százalékuk a jellemzően lassan közlekedő mezőgazdasági járművek előzése közben történt. A válaszok 13 százaléka a mezőgazdasági jármű műszaki hiányosságát, 7 százaléka a rossz kivilágítást, 6 százaléka pedig az ittas, bódult állapotban zajló vezetést jelölte meg a baleset fő okának.

A balesetek az év minden hónapjában előfordultak, de nem meglepő módon számukleginkább március-áprilisban és július-augusztusban, valamint októberben emelkedett az átlagos havi érték fölé.