Amikor egy oknyomozó újságíró haragszik, beleássa magát a témába, és minden részletre kiterjedő, olvasmányos, ám tényekkel, számokkal alátámasztott könyvet ír. Legalábbis így tudom elképzelni a Náci milliárdosok születését. David de Jong, a holland újságíró a Bloombergnek dolgozva kapta a feladatot, hogy ásson a német archívumok mélyére, és kutasson a náci Németországban létrejött vagy megerősödött, és még ma is jelentős gazdasági erőt jelentő vállalatok történetében.
Azt gondolná az ember, már mindent tud erről a korszakról. Ám de Jong a könyvében messze túlmegy az olyan, már-már közhelyes ismereteken, mint hogy a Volkswagen bogárhátúja kifejezetten Hitler utasításásra készült, és máig tartó sikersztorijának elejét sok-sok horogkereszt és kényszermunka fémjelzi.
A Náci milliárdosok némileg olyan, mint egy szappanopera, rengeteg személyes szimpátiával és utálattal, kisebb-nagyobb bosszúval, tehetséges és tehetségtelen „trónörökösök” helyzetbe hozásával, szervilizmussal és helyezkedéssel. A jelenlegi magyar valóság napi sorozatának szereplői a Nemzet Gázszerelőjétől Sajátlábán Ráhelig nyeretlen kezdők az itt megismerhető szereplőkhöz képest. De hát mennyivel könnyebb volt árjásítás űrügyén fillérekért elzabrálni vállalatokat, mint mindenféle fenyegetésekkel elérni, hogy a tulajdonos lemondjon a cégéről. Állami megrendeléshez jutni persze ott és akkor is meglehetősen lejtős pályán lehetett, bár a költséges és a (mindenhol, nem csak Magyarországon) velejéig korrupt közbeszerzést akkor még nem találták ki.
A kötet néhány kiemelten fontos család történetére összpontosít, és azt vizsgálja, hogyan viszonyultak a nácik hatalomra jutásához, milyen segítséget nyújtottak hozzá, és a náci állam ezért hogyan jutalmazta meg őket. A kötet egyik főszereplője Magda Goebbels, akinek nemcsak a vállalatokkal kapcsolatos szerepéről tudhatunk meg rengeteget, hanem arról is, miképp befolyásolta mindezt, hogy Hitler is szemet vetett rá, nagyjából akkor, amikor Goebbels. Röviden annyit érdemes elárulni, hogy ez a szerep igencsak kifizetődő volt, pedig a családban senki nem volt iskolatárs vagy gázszerelő.
Azt gondolom, senkit nem lep meg, hogy a náci Németországban is az volt a siker titka, hogy a szereplők pontosan értették „a pénznek nincs szaga” kifejezést. Bár a második világháború és azon belül is a németországi események kiemelkednek a történelem egyéb szörnyűségei közül, tulajdonképpen semmi meglepő sincs abban, hogy az ott és akkor adódó lehetőségeket is kihasználta, akinek nem voltak erkölcsi gátlásai. Ráadásul, ha őszinték vagyunk magunkkal, még azt is értjük, hogy a gazdaság szereplői nem szeretik a nagy szabadságot. Diktatúrában sokkal rendezettebben és tervezhetőbben épülhet tovább a (magán)vagyon, bár csak a barátként viselkedőké – amire ma is jól ismert példát mutat Kína.
Abban sincs semmi sokkoló, hogy az igazi nagy pénzt minden hatalom tiszteletben tartja – bár ebben a nácik valóban egyedülállóak voltak, hiszen alapjaiban rendezték át a tulajdonviszonyokat a zsidó vagyonok ellehetetlenítésével. Azonban az előbb írtak nyomán a legsárosabb üzletemberek is megúszták a háború utáni elszámoltatást, és megtarthatták a formálisan ugyan legálisan szerzett, ám valójában elrabolt vagyont. (Ehhez természetesen a jogszabályokat is alaposan maguk felé hajlították.) A nácikat kiszolgáló tudósokhoz valamennyire hasonlóan, a magántulajdont Mammonként tisztelő amerikaiak is örömmel kapcsolták be őket saját világbirodalmuk építésébe. Ők sem érezték a pénz szagát.
Németország, legalábbis annak nyugati része a háborút követő évtizedekben lassan szembenézett azzal, milyen szerepe volt az embereknek Hitler hatalomra jutásában, majd – országon belülről szinte egyáltalán nem megkérdőjelezett – uralmában. Ennek keretében a kötetben szereplő néhány vállalatvezető is reflektorfénybe került. A vállalatok pedig igen sok pénzt fektettek abba, hogy az őáltaluk szerződtetett történészek feltárják a náci időszak előtti és alatti tevékenységüket, szerepüket.
És ezért haragszik de Jong – pedig semmi oka nincs rá. A céges megbízások eredményeként született tanulmányok éppen olyanok, mint minden történelemkönyv, amit a győztesek írtak. Ezekről a vállalatokról – miközben lőszertől a cyklon-B gázon át a tartós élelmiszerekig mindennek ellátták a náci hadigépezetet – bebizonyítják, hogy tulajdonosaik ott sem voltak, nem is tudtak róla, tulajdonképpen ellenállók voltak, be sem léptek, beléptek, de csak kényszerből… Holott nélkülük már hatalomra sem jutott volna Hitler, a kicsi és pénztelen Nemzetiszocialista Pártnak nem lett volna pénzforrása a felemelkedéshez. Ám végül is ők a győztesek, hiszen az egykor megszállt országokban ma is Volkswageneket vezetünk, dr. Oetker pudingport vásárolunk és Siemens vonatokra szállunk, ezért nagyjából azt mondanak, amit akarnak.
Kétlem, hogy sok olvasó változtatna a szokásain a kötet elolvasása után. Saját anyám, aki élete végéig nem volt hajlandó betenni a lábát Németországba, csak Volkswageneket vezetett, és ezzel biztosan nincs egyedül. Nem is lenne sok értelme, ezt tudjuk az utóbbi évek más indíttatású bojkott-felhívásaiból – amiket például a Danone vagy a Nestlé valószínűleg meg sem érzett. De Jong könyvéből mégis rengeteget lehet tanulni a gazdaság és a politika összefonódásáról. Arról, hogy ha nem létezik is az összeesküvés-elméletek kedvence, a „háttérhatalom”, azért a politika és a magántulajdon viszonya sokkal szorosabb, mint azt láttatni szeretnék.
És persze egy kicsit jobban megértjük azt is, mi történik éppen Magyarországon – vagy éppen az informatika világában, ahol minden sikeres kicsi céget vagy megfojt vagy felvásárol a nagyok valamelyike.
David De Jong: Náci milliárdosok. Fordította: Csáki Judit. HVG Könyvek, Budapest, 2022. ISBN 978 963 565 1948 (papír). ISBN 978 963 565 2846 (e-könyv)
A könyv kiadói fülszövege
„Ma, amikor a dezinformáció mindenható, amikor a szélsőjobb világszerte feljövőben van, a történelmi transzparencia mindennél fontosabb. Mindez azonban valahogy nem érinti Németország legendás iparmágnásait. Az ő sötét örökségük rejtve maradt. Ez a könyv, a maga csekély lehetőségeihez mérten igyekszik ezt a hibát korrigálni.”
Hogyan alapozta meg a zsidó vagyon jogtalan megszerzése, valamint a kényszer- és rabszolgamunka olyan ma is jól ismert német szolgáltatók és nagyvállalatok üzleti befolyását, mint az Allianz, az AFA, a Siemens, a Porsche, az Oetker és a BMW? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? Miért hunyt szemet a történelmi bűnök felett a háború után az Egyesült Államok?
A német iparmágnások azáltal, hogy kisajátították a privát bankokat, áruval és fegyverekkel látták el a hadsereget, és mindent megtettek a profitjuk maximalizálásért, közvetve vagy közvetlenül, de támogatták a náci törekvéseket.
David de Jong oknyomozó újságíró mérföldkőnek számító művében a véres pénz nyomába ered, és mindeddig fel nem dolgozott dokumentumokra és forrásokra hagyatkozva feltárja Németország leggazdagabb üzleti dinasztiáinak történetét. Egyedülálló kötete azzal a szándékkal született, hogy végre napvilágra kerüljön a német és a világgazdaság egyik legsötétebb, elhallgatott fejezete.
A szerző a Bloomberg Newsnál dolgozott újságíróként. Főként az európai bankrendszerrel, az amszterdami pénzügyekkel, a rejtett vagyonokkal és a milliárdosok anyagi javaival foglalkozott. Jelentek meg írásai a Bloomberg Businessweekben, a The Wall Street Journalban és a Dutch Financial Dailyben is. Holland születésű, jelenleg Tel Avivban él. Miközben ezt a könyvet írta, négy éven át Berlinből tudósított.