Privát szféra: a karantén Spanyolországban

(Alicantei tudósítónktól) Gyomorideg, pánikreakciók, 30 fős nyaralónegyedben razziázó” rendőrök, bevásárlás utáni egyórás fertőtlenítés, fizetésképtelenség, kilátástalanság a bevétel hiánya miatt, 10 perces kutyaséták, sütögetős esték és borús jövőkép így telnek a napok a spanyol karanténban.

Egyre nyomasztóbb a helyzet. Mióta elkezdtem a tudósításokat, többször fordult elő, hogy nyomott a mellkasom és rám tört az a bizonyos szárazköhögés-roham. Túl sokat olvasok a koronavírusos megbetegedésekről, túl sok fotót és videót látok, a tévéből szünet nélkül üvölt a híradó, követem a percről-percre rovatokat, szóval érthető, hogy alkalmanként enyhe pánikkal reagálok a fejemben túlcsorduló információkra. Pocsék érzés. Nem vagyok hipochonder vagy pánikbeteg.

Amikor dolgozni kezdtem a Class FM-nél volt egy-két pánikreakcióm azután, hogy tudatosult bennem: hirtelen egy országos rádió mikrofonja mögött ülök, de segítség nélkül le tudtam küzdeni. Egészséges vagyok, szívós, erős, de most nekem is egyre nehezebb. Már igyekszem szüneteket tartani. Az elején még 2–3 bejegyzést írtam naponta, de be kellett látnom, hogy ez nem fog menni. Most reggeltől délután 1-ig foglalkozom a hírekkel, igyekszem felvenni a fonalat, frissíteni az adatokat, esetleg tájékoztatni a magyar sajtó munkatársait.

Aztán kikapcsolok. Ebédet főzök, relax jazzt hallgatok, tanulok, a hobbimnak élve asztrológiai írásokat olvasok, elemzek és legtöbbször sütök, mert az kapcsol ki a legjobban. Az elmúlt egy hétben volt pogácsa, zserbó, tegnap este kifli is, előtte pedig tortába öltem a stresszt, ugyanis kétéves lett a nagyobbik kutyánk 🙂

A kutyaséta már lassan egy hete nem kikapcsolódás: gyomorgörccsel megyünk ki az utcára, mert hiába lakunk olyan negyedben, ahol kb. 20-an maximum 30-an éldegélünk most csendesen, itt is fojtogatnak a rendőrök. Kicsit azt érzem, hogy átestek a ló túloldalára, mert már azokat is piszkálják, akik tényleg nem csinálnak semmi rosszat, és a kezdetektől fogva megtartják a karantént. Miután elment innen az a néhány turista, aki még itt „nyaralt” a kijárási tilalom kihirdetésének napján, mindenki, kivétel nélkül tiszteletben tartja a rendelkezéseket.

Már a kutyás ismerősökkel sem futunk össze, annyira rövidre veszi mindenki a sétákat. Nem megyünk el a szokásos körökre, a lehető legközelebb maradunk a lakásunkhoz, mégis megállított a rendőr néhány napja, hogy szóljon: mostantól két kutyával is csak egy ember mehet ki, illetve a maximális távolság a lakástól 200 méter (eddig nem volt ilyen szabály nálunk). Nem állt szándékukban megbüntetni minket – ezzel kezdték –, mert közel voltunk az otthonunkhoz, de elkérték az iratainkat, mondván „ be kell kerülniük a statisztikába azoknak is, akiket tájékoztattak”. Marhajó. Beszélgettünk velük, tényleg jó fejek voltak, de azért elültették bennünk a feszültséget.

Pont a korábbi bejegyzésemben kiemelt Nutella-vásárlót hozták fel példának, aki 2 ezer eurós büntetést kapott azért, mert leugrott a boltba egy üveg édességért.

Mondtuk nekik, hogy mi nem akarunk bajt, az elejétől fogva be vagyunk zárkózva. Naponta kétszer visszük ki a kutyákat és azért ketten, mert az egyik mindössze 5 hónapos, hebrencs még és gyorsabban túl vagyunk az egészségügyi körön, ha egyikünk az egyikkel, másik a másikkal foglalkozik. Apró következetlenség a szabályozásban, hogy ezt egyébként megtehetjük továbbra is, ha a férjem jobbra, én balra indulok el sétáltatni. Mindegy. Nem akarjuk ezt csinálni, csak úgy megjegyeztem. Kérdeztük, van-e időkorlát, ugyanis a nagyobbik kutyánk nem hajlandó elvégezni a dolgát úgy, hogy kivisszük a ház melletti murvára és mondjuk neki, hogy “Wifi, kaka!”. Neki mennie kell, szaladgálni, sétálgatni, szagolgatni a növényeket, majd amikor ezt megunja (általában a 40 perces séták utolsó perceiben) akkor hajlandó elengedni a nagy dolgot. Hogyan tájékoztassuk a kutyát arról, hogy most karantén van és vége az elmúlt 2 évben megszokott rutinjának? ” „Figyelj, kiskutyám, most azonnal kakálnod kell, mert sietnünk kell vissza a lakásba máskülönben megbüntet a rendőr.” Ez nem így működik és akármennyire meg akarjuk tartani a séták szabályait is, képtelenség lesz.

Úgyhogy gyomorgörccsel telnek a kint töltött percek most már napok óta. Figyeljük, hogy mikor jön a rendőr és indulunk is haza, hogy véletlenül se legyen baj. A másik probléma, hogy a négylábúink sosem voltak pórázra kötve, szabad állatok. Azért költöztünk ebbe a negyedbe, hogy ne kelljen őket városi körülmények között tartani, hogy élhessenek, szaladgálhassanak, fürödhessenek a tengerben, egyszóval boldogok legyenek. Ők nem értik, hogy most miért nem mehetünk ki a földútra vagy a partra bohóckodni. A legelkeserítőbb pedig az egészben az, hogy azok miatt kapunk mi is szigorított ellenőrzést, akik tényleg arra használják a kutyájukat, hogy 3–4 órát kint lehessenek a városban. Ne adj’ isten még kölcsön is adják az ebet a szomszédnak, hogy ő is levegőzhessen. Alicantéban jelentettek fel gazdikat emiatt. Volt, aki az egész délelőttöt kint töltötte a kutyaparkban, ezért most folyamatosan nézik a kutyásokat a városban.

Mindenkinek 10 percet engedélyeznek. Tizet…! Félő, hogy miattuk fogják a mi városunkban is maximalizálni végül a kint tölthető időt.

A karantén előtt, februárban készültek ezek a fényképek az elchei Pálma parkban.

Nem tudunk ennél fegyelmezettebbek lenni. A férjem hetente, másfél hetente megy ki a legközelebbi szupermarketbe, illetve kutyaboltba ételért. Nem járunk dolgozni, nem megyünk ki mondvacsinált indokokkal kocsikázni, nem megyünk benzinkútra, sem gyógyszertárba, én nem ültem autóban a karantén kezdete óta, kutyaséta közben nem állunk meg beszélgetni senkivel, elkerüljük a barátokat, ismerősöket is, a kutyáink nem láttak másik kutyát március 15-e óta. Hogyan lehetnénk még ennél is törvénytisztelőbbek?

Azt gondolom és érzem, hogy már azokat is zaklatják a rendőrök, akiket nem kellene. Az egyik környékbeli idős hölgy szintén gyomorgörccsel jár ki 3 kutyájával. Az út túloldaláról kérdezte meg a férjemet ma reggel, hogy mit tud a séták szabályairól, mert mindenhol mást olvas. Senki sem tud semmit, de leginkább azt nem, hogy miért piszkálnak itt minket, azokat, akik tényleg tisztességesen bezárkóztak az otthonukba. Egész La Marinán 2 (!!!) beteget regisztráltak eddig. Az egyik legfegyelmezettebb város a miénk, mégis szenvedünk a városlakók szarságai miatt.

A bevásárlás egy háromórás procedúra lett. A férjem indulás előtt összeszedi a kesztyűket, maszkot, fertőtlenítőt, majd útnak indul a legközelebbi élelmiszer-üzletbe. Táskát, pénztárcát nem visz, csak a bankkártyát, így nem érintkezik a kasszással sem. Az Alicantét és Torrevieját összekötő szakasz, ami télen-nyáron tele van autókkal, kong az ürességtől. Alig megy el jármű a szemközti sávban.

Guardamarban van a legközelebbi bank, ha pénzt kell betennünk a számlánkra. A férjem bekapcsolva hagyta a menetrögzítő kamerát míg beugrott a hivatalba. Félelmetes és egyben szomorú a látvány: mindenki, aki felbukkan a videón maszkot és/vagy kesztyűt visel. Az utcáról eltűnt a szokásos spanyolos zsivaj, az egymásnak kiabálás, a bárokban csörgő poharak, az autók dudálása, minden… Halotti csend van.

Amikor hallom, hogy megérkezett a férjem, bezárkózunk a szobába a kutyákkal, megvárjuk, míg fertőtleníti magát és csak utána érintkezünk egymással. A vásárolt holmikat egyesével fertőtlenítem, ez legalább 1 órás procedúra, de nem számít. Most erre is szükség van.

Nagyon szomorú és egyre feszítőbb minden. Fogy az emberek pénze, egyre több helyről számolnak be lopásokról, betörésekről, támadásokról elsősorban szupermarketek és bankok környékéről és ez csak rosszabb lesz. Főleg mert a spanyol kormány pont azokat nem segíti, akik a legnagyobb bajban vannak. Még mindig fizetnünk kell az albérletet, a rezsit, a hiteleket, mindent. Ami eddig született, az mind látszatintézkedés vagy félmegoldás. Ha a lakásunk tulajdonosa nem kedvelne minket, gyakorlatilag mehetnénk az utcára. Ehelyett azt mondta, leszámolja a következő két hónapot a két évvel ezelőtt letett kaucióból. Itt a levele, amiben azt írta, nem vagyunk hétköznapi bérlők, soha nem volt velünk problémája, tökéletesen megérti, hogy nem tudunk fizetni, ezért belemegy abba, hogy az áprilisi és májusi lakbért a depozitból számoljuk le. Utána azt írja, csak az áram- és vízdíjat fizessük ki. Az utolsó bekezdésben hozzáteszi, hogy beszéljünk május közepén arról, hogyan tudjuk megoldani a továbbiakat. Reméli, hogy jól vagyunk, kéri, hogy ne menjünk ki emberek közé, vigyázzunk magunkra és ölel minket.

“Buenos días Roland y Brigitta.

Entiendo perfectamente vuestra situación,sé  que sois unos inquilinos extraordinarios y que nunca he tenido ningún problema con vosotros,así  que estoy de acuerdo en que la fianza sea el método de pago de los meses de Abril y Mayo ,únicamente tendreis que ingresar la luz y el agua cuando me llegue el aviso.

Hablamos a mitad de Mayo (ojalá  se solucione antes) para ver qué podemos hacer.

Imagino que estáis  bien ,pero por favor no salgáis de casa y cuidaros mucho

Seguimos en contacto

Un abrazo”

Ez azt jelenti, hogy hála neki, nyertünk két hónapot, de utána nem biztos, hogy tud majd segíteni, mivel  továbbra is fizetnie kell a ház havi törlesztőjét, amit hitelre vett évekkel ezelőtt. Hogy mi lesz a két hónap letelte után? Fogalmunk sincs. Nincs munkánk, semmilyen bevételi forrásunk és egyre kilátástalanabbnak érezzük a helyzetünket. Ráadásul, még ha nyárra normalizálódik is a helyzet, akkor sem fogunk tudni dolgozni. A rendezvények, amelyeken részt vettünk, mind tömegeket csődített össze. Ezek megtartását nem fogják az idén engedélyezni, de még ha ez megtörténne is, az emberekben ott lesz az a bizonyos korlát, meg fogják nyomni a “Stop” gombot a mostani élményeik miatt.

Félni fognak, fenntartásokkal kezelnek majd mindent, nem szívesen érintkeznek majd egymással, nem akarnak majd gyülekezni, ami teljesen érthető.

Középkori hangulatú vásár Córdobában.

Azt gondolom, hogy a mi – egyébként rendkívül sikeres – vállalkozásunknak befellegzett. Nem fog tovább működni. Ez önmagában nem lenne baj, mert be akarjuk fejezni évek óta, de egy-egy vásár mindig jól jött, ha nagyobb bevételre volt szükség. És ezt nem csak azért mondom, mert az emberek egy ideig még félni fognak a tömegrendezvényektől. A komolyabb probléma az, hogy ez az ország alig lábalt ki a 2008-i gazdasági válságból, máris elérte a mostani krízis. A leginkább sújtott építőipar körülbelül másfél éve kezdett el újjászületni és most újra a padlóról kell felállniuk a vállalatoknak. A spanyolok még 2013–14-ben is alig akartak 3 euróért kézműves süteményt venni és előszeretettel költötték kevéske pénzüket az úgynevezett “antikrízis üzletekben”.

(Kép: La Verdad)

Mi három évig küzdöttünk azért, hogy beinduljon a cégünk, addig alig volt bevételünk és emiatt egy csótánytanyán, majd fűtés nélküli, 8–10 fokos lakásban vészeltük át a holtszezonokat. Amikor volt piac, akkor az autóban aludtunk, fürdés nélkül, volt hogy 0 fokban (ezeket a történeteket annak idején egy másik blogomon meséltem el ). Most a másik munkánk sem menthet meg minket, mert  azt a turizmusra építettük, ami most szintén halott. Mi maradt tehát?

A férjem webprogramozói, hangmérnöki és videós tudása, az én híradós és asztrológiai tapasztalataim és legfőképpen a hitünk. Semmi más. Egyszerűen csak hisszük, hogy lesz megoldás és hogy nem eshet bajunk. Hogy valamilyen csoda folytán még erősebben jövünk ki ebből a kalamajkából. Hisz’ annyi mindent túléltünk már együtt… Nem félünk, csak tesszük a dolgunkat, használjuk a tudásunkat, melynek segítségével eljuttathatjuk az olvasókhoz, a tévénézőkhöz és a rádióhallgatókhoz a híreket, hogy az információkból mindenki tanulhasson és hogy a tájékozódással segíthessük egymást.

Hogy mikor lesz vége a járványnak Spanyolországban? Senki sem tudja. A kormány emberei igyekeznek csitítani mindenkit, nem akarnak pánikot kelteni ezért napok óta azt sugallják, hogy közelítünk a tetőponthoz, de valójában szó sincs erről.

Tegnap a magyar sajtó is arról írt, hogy “csökkenő tendenciát mutat a betegek száma Spanyolországban”, de ezt még nem lehet kijelenteni. Nincs még semmiféle tendencia, csak volt pár nap, amikor kicsit kevesebb beteg jelentkezett a kórházakban. Ezt azonban nem lehet “csökkenő tendenciának” nevezni ilyen hosszú lappangási idő mellett.

Ma be is bizonyosodott, hogy korai volt az öröm: tegnap óta ismét több mint 7000 beteg került be a rendszerbe. Lassan elérjük a százezret, ebben a percben 94 417 koronavírusos beteg van Spanyolországban, a világ harmadik legfertőzöttebb államában.