Privát szféra: két hónap után emberek között

(Alicantei levél) Különös érzés volt újra emberekkel találkozni. Március 13-a óta nem voltam közösségben, boltban, sehol. Csak a kutyasétákon szívtam friss levegőt. Furcsa volt azt látni, hogy az emberek maszkban, kesztyűben sétálnak, hogy a jól ismert bárok többsége még zárva van, hogy május közepén csendes a tengerpart. Újabban QR-kód segítségével lehet betölteni az étlapot az éttermekben, az emberek futnak, sportolnak, azok is, akik eddig nem tették, sőt, már lehet beszélgetni a kutyagazdikkal is. Nem kell izgulni, hogy hazaküld-e a rendőr vagy sem, de még mindig folyamatosan járőröznek.

Izgatottan vártuk a május 18-át. Pont a tüntetések miatt nagy port kavart március 8-a óta nem voltunk kint a tengerparton. Nőnap alkalmából meghívott a férjem egy finom reggelire a simogató, tavaszi napsütésben. Vittük a kutyáinkat is. Wifi különösen imádja a tengert, alig bírta kivárni hogy megegyük a pirítóst, megigyuk a kávét. Kukucskált kifelé a korlát rácsai között, bámulta a homokban jógázókat és a szaladgáló kutyapajtikat, majd izgatottan vetette magát a hullámok közé, hozta-vitte a botokat, ez a kedvenc szórakozása.

Azt terveztük, hogy a születésnapját, március 17-ét kint töltjük majd a víz mellett és hagyjuk, hadd úszkáljon, amennyit csak akar. Végül máshogy alakultak a dolgok, hisz’ március 13-án a kormány kihirdette a szükségállapotot és azzal a lendülettel lezárta a tengerpartokat is, így tilos volt kint sétálni a homokban. Én attól a naptól kezdve nem mentem emberek közé, csak a kutyákat sétáltattam naponta kétszer. A férjem járt el bevásárolni, ügyeket intézni, ő hozta haza és osztotta meg velem a tapasztalatait több mint két hónapon keresztül. Ő mesélte el, hogy plexit tettek a kasszások elé a Mercadonában, hogy kesztyűt osztanak a bejáratnál, hogy a faluvégi körforgalomban igazoltatnak a rendőrök, hogy az állatbolt vezetője azt mondja, csökkent a bevétele, amikor San Fulgencio bekerült az 1-es fázisba, de La Marina maradt a 0-ásban. Ő küldte nekem a fotókat szombat reggel, a bolt bejárata előtt kígyózó sorról és mesélte el, hogy az előtte álló nő épp kiosztott egy férfit, aki túl közel ment hozzá. Milyen furcsa lehet most a világ – gondoltam. Mennyi minden változott meg hirtelen. Vajon milyen lesz az a nap, amikor mindannyian kiszabadulunk a karanténból és újra korlátok nélkül mozoghatunk? Változik majd valami? Vagy megy minden ugyanúgy, mint azelőtt?

Kígyózó sor a szupermarket bejárata előtt.

Bár nem volt gondom a bezártsággal, az otthonléttel, hisz’ a munkánk miatt eleve odahaza töltöttük az életünk 70 százalékát, másfél hónap után azonban mégis vágytam már arra, hogy sétálhassak egy nagyot a tengerparton, hogy ne csak az önkormányzat által meghatározott 200 méteres körben kelljen mozognom a kutyákkal. Unalmas volt, nemcsak nekem, hanem nekik is. Wifi mindig a tengerpart felé vette volna az irányt. Mosolygós kis pofijával próbált volna rávenni arra, hogy menjünk egyet pancsolni, de mindig nemet kellett mondanom neki. Elég sűrűn köröztek ugyanis a rendőrök La Marinán.

Sok olyan jelzést kaptam, amiben azt mesélték az itt élő magyarok, hogy náluk nincs gond a rendőrökkel, nem piszkálnak senkit, sőt, alig látni őket. Nálunk ugyanakkor alig volt olyan kutyaséta, amikor ne futott volna bele valamelyikünk a járőröző rendőrautóba. Komolyan vették a munkát és nálunk az első két hét után végül tényleg nem keringett senki indokolatlanul az utcán.

Május 15-én kihirdette a kormány, hogy kik azok, akik beléphetnek a karantén-feloldás 1-es szakaszába és szerencsére mi is köztük voltunk. A 0. fázis könnyítéseiből semmit sem éreztünk. Az órarend szerinti kijárás minket nem érintett, hisz’ a kutyákkal a megszokott rendben járunk ki. Nem tehettük át a szokásos 4 órai sétát este 8-ra csak azért, hogy együtt mehessünk ki a férjemmel, így mi maximum az esti futások lehetőségével éltünk. Ez is érdekes tapasztalat volt egyébként, mert úgy tűnt föl, egész La Marina elkezdett egészségesen élni és sportolni. Futott az egész település. 🙂

Az egyik 0. fázisos esténk kifejezetten izgalmasra sikeredett, mert a kisebbik kutyánk, Floppy megkóstolt egy darazsat és duplájára dagadt a feje, így sürgősségi esetre hivatkozva elszáguldhattunk az állatorvoshoz, aki adott neki egy injekciót. Mire hazaértünk, már lanyhult a gyulladás, de még látszott a kis pofiján a váratlan megpróbáltatás terhe. Ezt a kis kiruccanást nem nevezném a karanténom feloldásának, nem sok impulzus ért este 10-kor az autóban és a rendelőben.

A május 18-a, az 1-es szakasz kezdetének napja viszont már másmilyennek ígérkezett. Elterveztük, hogy kimegyünk a tengerpartra, másnap pedig a Santa Pola-i szendvicsbárba, ahol március elején jártunk legutóbb. Izgatottan vártuk a kora estét: 7 óra környékén el is indultunk a tengerparti bárba, ahol megittunk egy sört. Az asztalok szépen, 2 méteres távolságban voltak elrendezve, a pincéren kesztyű és maszk is volt. Nem adott étlapot, ahogy azt előírták neki. Helyette megkért minket, hogy az asztalon lévő QR-kódot olvassuk le a telefonunkkal és már meg is nyílik az étterem kínálata. Nagyon ötletes, okos megoldás – gondoltuk.

Két kislány közben a parton homokozott, egyikőjükön maszk is volt. Térdig bementek a tengerbe, pancsoltak, élvezték a szabadságot és Wifi is alig várta, hogy csatlakozzék hozzájuk, úgyhogy tempósan kellett inni a sört. 🙂  Levettem róla a pórázt és fülig érő szájjal, határtalan boldogsággal vágtatott bele a tengerbe két hónap után. Még Floppy is beleszaladt gondolkodás nélkül, pedig csak 7 hónapos. Öt sem volt, amikor kihirdették a karantént, tehát nem sok élménye volt a vízzel. Fenntartásokkal kezelte korábban, mert hangosnak, hidegnek és fura ízűnek ítélte. 🙂

Wifit alig lehetett kirángatni a vízből. Jó volt nézni az örömét. Sétáltunk 30-40 percet, dobáltunk botot, szaladgáltunk, aztán hazamentünk. Mint később kiderült, Elche önkormányzata hozott egy külön határozatot a tengerparti sétákra és eszerint nem mehettünk volna ki a partra, de hát ezzel valószínűleg senki sem volt tisztában, mivel tele volt a part mindkét este, amikor mi arra jártunk.

Másnap beültünk 4-esben a kocsiba. Mondanom sem kell, hogy már ettől is hatalmas volt az öröm, hisz’ a kutyáink szeretnek kirándulni és az autóhoz csupa jó élményt kötnek. Átmentünk Santa Polába, de sajnos, nem volt nyitva a bár, ahol ebédelni szerettünk volna, így hát visszamentünk La Marinára, hogy ott keressünk egy helyet, ami nyitva van. Sokan nem merték bevállalni az újrakezdést az 1-es fázisban, mert csak a teraszokat lehetett kinyitni, azt is csak fele kapacitással, így sokaknak nem érte meg, hisz’ nem volt annyi asztaluk. A kedvenc thai éttermünk is zárva volt, körülbelül 4-6 asztaluk szokott kint lenni, bent van több hely, így ők valószínűleg megvárják a 2-es szakaszt, amikor már a beltéri részt is ki lehet nyitni.

A pizzéria viszont tárva-nyitva várt mindenkit. La Marina legközkedveltebb étterme, nem is csoda, hogy megpróbáltak visszatérni a normál kerékvágásba. Ültek is bőven az asztaloknál. Miután egy felszabadult, a pincérnő jött, fertőtlenített mindent, majd hellyel kínált bennünket. Náluk nem volt QR-kód, helyette kihozta nekünk az étlapot, amit hivatalosan nem szabadott volna szétosztania, hisz kézről-kézre jár. Nem gond, volt nálunk fertőtlenítő, úgyhogy minket annyira nem zavart ez. Rendeltünk egy pizzát és egy salátát. Utóbbihoz kihozta a közös használatú szalvétatartót és olívaolajat, amit szintén nem lehetett volna a törvény szerint.

Isteni volt a kései ebéd, nagyon jól éreztük magunkat. Furcsa volt mindenkit maszkban, a bárokban pedig mindent hipertisztán látni. Olyan nyugalom volt a városon, mint még soha azelőtt… És bár az egyik bár maximálisan tartotta a szabályokat, a másik pedig nem, alapvetően pozitív volt a tapasztalatunk mindkét helyen. 🙂

Pár nappal ezelőtt kettesben is kimentünk a „világba” a férjemmel. Megettük az év első fagyiját. Ezt általában márciusban szoktuk megtenni, ám most váratott magára az élmény. Guardamar del Segurában van a kedvenc Alacant fagyizónk, ám nem nyitott ki, sőt, ahogy láttuk, lebontották az egész épületet. Talán felújítanak. Vagy ki sem nyitnak többé, nem tudom. Kerestünk egy másik helyet. Nem sokan voltak a parti bárokban, egy-két ember lézengett, az asztaloknál szintén csak néhányan ültek, de már 4 óra volt, biztosan ezért volt nyugalom. A pincérnő beengedett minket a beltéri részre, hogy választhassunk a fagyik közül. Maszk volt rajta, kesztyűt nem használt, az asztalok szabályosan, 2 méteres távolságra helyezkedtek egymástól.

Miközben ettük a fagyit az elsétáló embereket néztük, mindenkin más-más maszk volt, teljesen megváltozott a hangulat, a városkép, minden. Annyira kíváncsi vagyok, milyen lesz majd akkor, amikor véget ér az utolsó, 3. fázis. Jönnek majd turisták? Vagy inkább átteszik a foglalásukat jövőre? És ha jönnek, hogyan fogják megtartani a távolságot a tengerparton és a bárokban? Fognak majd maszkot viselni 40 fokban vagy mindenki elhajítja majd azzal, hogy ezt nem bírja tovább? Mi lesz vajon? Milyen lesz az idei nyár Spanyolországban? Milyen lesz ez az újfajta normál kerékvágás…?

Már csak egy nap választ el bennünket a 2-es karantén-feloldási fázistól. Hétfőn egész Valencia feljebb lép egy lépcsőfokot. Hogy mit fogunk csinálni? Talán elnézünk majd a bevásárló-központba, az ott lévő cipőboltokba, mert elkoptattuk tavaly a nyári lábbeliket; most már erre is lesz lehetőség. Aztán legszívesebben kimennénk végre a természetbe túrázni a kutyákkal, de ezt egyelőre még nem biztos, hogy megtehetjük. Meglátjuk. Izgatottan várjuk a további eseményeket… 🙂