Pusztuló patinás pénzügyi palota – Győr többet érdemel(ne)

Alighanem könnyebben lehetne fölsorolni azt, hogy mi nem volt és kié nem volt még a győri (egykor Vilmos császár út, Szent István út, majd Sztálin út, Tanácsköztársaság útja és újra) Szent István út 51. szám alatti egykori pénzgy(őr)i palota. Azt viszont csak igen nehezen, hosszadalmas keresgélés, levélváltás, telefonálgatás után lehetett kideríteni, hogy MOST ki(k)nek a tulajdonában van a Szent István út, a Gárdonyi Géza (egykor Fácán) utca, az Árpád út és az egykori gabona-vásártér által határolt területen 1904 áprilisára elkészült, mintegy háromezer-ötszáz négyzetméter alapterületű ingatlanon emelt irodaház, amely azzal hívja föl magára nem csupán a krónikás, hanem valamennyi arra járó figyelmét, hogy már-már a város szégyenévé züllött – az elhanyagoltsága okán. (A nyitó képen: a Szt. István úti főbejárat.)

A régi szép időket idézi a főbejárati kapualj.

Kezdődött azzal, hogy Győrött járván egy szerfölött leromlott, helyenként romosnak tetsző épülettömb hátsó bejáratán találtam ezt a kiírást: „Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztálya”. E-mailben érdeklődtem a Legfőbb Ügyészség kommunikációs és sajtóosztályától: miként fordulhat elő, hogy e tekintélyes szervezet látszólag ennyire méltatlan körülmények között dolgozik Győrött? Szerettem volna megtudni, kié az ingatlan és van-e szándék a felújítására a munkakörülmények javítása céljából.

Kis kapu kis “mackóval”.

Órákon belül megérkezett szerkesztőségünkbe a Legfőbb Ügyészség kommunikációs és sajtóosztályáról dr. Fazekas Géza sajtószóvivő főosztályvezető-helyettes ügyész válasza, amelynek lényege: a Győr, Szent István út 51. szám alatti épület négy tulajdonos osztatlan közös tulajdonában van. Az épület helyiségeinek összes alapterülete több mint 6000 négyzetméter, ezt osztották föl hét részegységre. Az egyiknek a Magyar Állam a tulajdonosa, és a Legfőbb Ügyészség vagyonkezelésében van, ahol a Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztálya működik.

Az épület komplex hasznosításának igénye már évekkel ezelőtt felvetődött, azonban a tulajdonosok erre vonatkozó megegyezése hiányában ez meghiúsult.

Az ügyészség szervezeti egysége számára a rendelkezésre álló helyiségterület elegendő ugyan, azonban magának az épületnek az állapota kifogásolható. Erre, és az épület többségi tulajdonosainak más célú komplex hasznosítási elképzeléseire tekintettel, a Legfőbb Ügyészség tervei között szerepel a helyzet rendezése…

Az újságíró kötelessége, hogy lehetőség szerint minden részletet számba vegyen, és az általa közzé tett számok, adatok pontosak legyenek. Ezért az esetleges tévedés elkerülésére és a tulajdonviszonyok pontos tisztázására – „megfejtendő” a kilencoldalas tulajdoni lap rejtélyeit – egy helyi szakember segítségét kértük a Szt. István út 51. tulajdoni viszonyainak a kiderítésére. A tulajdoni lap sok-sok bejegyzéséből kiderült, hogy a 6605. helyrajzi számon bejegyzett ingatlan 10 000 egységből áll. A tulajdonosok pedig: a Magyar Állam: 1200+530+2920; Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 1480+1400; a Lapcom Kiadó Zrt. 290 és a NUM Invest Vagyonkezelő Kft. 2180 részt birtokol a 10 ezerből.

A 20. század elejét idéző lépcsőházi díszítések.

A kezdet: az alig esztendő alatt fölépített pénzügyi palotába 1904 áprilisában költözhettek be az addig szétszórtan működött egységek, a pénzügy-igazgatósági hivatalok, a pénzügyőri biztosság és szakasz, a fővámhivatal, a magyar királyi adóhivatal, a dohányáru-raktár és még egy sor más raktár, a számvevőség, és persze a pénzügyigazgató is, aki hatszobás lakást kapott az épületben…

A fináncok tehát birtokba vették, mi több, az év őszén – ami akkor nagy szó volt – még két telefonvonalat is beszereltek a palotába. A költözködés utáni napokban már meg is kezdték működésüket a különféle ügyosztályok, amelyek az egyenes-, föld- és ház-, szesz-, italmérési, fogyasztási stb. adókkal, illetékekkel, vármegyei és árvaszéki számfejtéssel és még sok egyébbel foglalkoztak. A következő években kiegészítő beruházásra is sor került: a vámáru-raktár bővítésére, a pincék szigetelésére és egyebekre.

Nem palotaszálló, csak szálló(folyosó) a palotában.

Évtizedek teltek s múltak, a győri fináncpalota élte a hivatalok nem túl izgalmas életét, főigazgatók és beosztottak jöttek, mentek nyugdíjba, élvezték az állami hivatalnokok biztos megélhetést kínáló állását, mígnem elkövetkezett a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka, a második világháború, a gettósítással és deportálással együtt a zsidó vagyonok elkobzása. Az értékeket, az arany tálcától a porcelánokon át a varrógépekig, tűzhelyekig, kályhákig mind a pénzügyi palota pincéjébe hordták össze, hogy a Győrt ért tizenhárom súlyos bombázás egyikében csaknem teljesen elpusztuljon.

A bombázások után éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy legyen elegendő pénz és anyag a súlyos háborús károkat szenvedett épülettömb helyreállítására, mígnem 1948 második felében újra megkezdődhetett ott a hivatali munka. Újabb esztendők múltán, 1956 őszén fontos szerephez jutott a pénzügyőri palota azáltal, hogy könnyen megtalálható helyszínként onnan indultak a buszok és teherautók a nyugati határra azokkal, akik nem fértek föl a Hegyeshalmon át Bécs felé tartó vonatszerelvényekre.

“Kábelrendező” 2018-ban a dajkatanfolyam közelében.

És milyen az élet?! Ugyanoda érkeztek vissza is Nyugatról, akik meggondolták magukat vagy hittek a hazai propagandának, amely szerint rövid időn belül itthon minden szép és jó lesz. Drámák zajlottak le a vastag falak között, szétszakadt családok tagjai, elhagyott szülők várták szeretteiket, akik vagy jöttek vagy nem; a többség szétszóródott a nagyvilágban. És tragédia is: egy visszatért pesti ipari (mai szóhasználattal: szakmunkás-) tanuló fiú – a szerfölött szigorú apja büntetéséről tartva – öngyilkos lett, kiugrott a második emeletről, szörnyet halt…

És még mindig ötvenhat, meg ami utána következett: ebben az épületben alakult meg és rendezkedett be „az ellenforradalmi elemek elleni eredményes küzdelem szellemében” a karhatalom (közismert szóval: a pufajkások), majd pedig a munkásőrség. És ettől kezdődik az írásunk bevezetőjében említett „sokszínűség”, amely máig föllelhető – miközben főbejáratán háromszor is cserélték az utcanév-táblát (Sztálin út, Tanácsköztársaság útja, Szent István út), ám a nem kevésbé díszes hátsó bejárata továbbra is az Árpád útra nézett, néz ma is.

A hatalmas iroda-ház-tömb helyet adott az évtizedek során nem csupán laktanyáknak, hanem politikai szervezeteknek, katonai ügyészségnek, raktáraknak, garázsoknak, középiskolai kollégiumnak, lapszerkesztőségnek és sajtóklubnak, szakszervezetnek, büfének…

Ma sem üres, ám kívül-belül siralmas. A sokféle célú használat rányomta a bélyegét, és miként a mondás tartja: aminek sok a gazdája, annak nincs gazdája. A legfrissebb telekkönyvi kivonat szerint 8650 millió forint erejéig egyetemleges zálogjog terheli. A tulajdoni lapon különféle keretbiztosítéki jelzálogokról meg vagyonkezelésbe adásokról értesül az érdeklődő. Az egyik tulajdonos olcsó (munkás- vagy apartman)szállodát működet a felső emeleten (tiszta és rendezett, mintha nem is ebben az épületben lenne), és még kávé is kapható. Lejjebb szociális és gyermekvédelmi intézmény működik, ahol a többi között óvodai dajkatanfolyamot tartanak. Van és volt ott tulajdoni hányada a Magyar Államnak, a Honvédelmi Minisztériumnak, az oroszlányi Bákány Centrál Kft.-nek, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítványnak, egy lapkiadónak, Győr városának…

Bal oldali kép: lábazat kidőlés előtt; jobb oldalt: a szemközti saroképület sem nyerne a karbantartási versenyen.

És nem anyagi, pusztán eszmei tulajdona kutatóknak, akik a huszadik század magyar történelmének számos fejezetét kiolvashatják az észak-dunántúli megyeszékhely eme ikonikus épületében végbement események sorából.

Bizonyára meg is teszik, hiszen az ország harmadik leggazdagabb települése Európa (egyik) kulturális fővárosa címre pályázik. Legföljebb a vendégeket majd nem a pénzügyi palota előtti útvonalon szállítják a városházára.

Utóirat: Ha sikerülne a jelenlegi tulajdonosokkal megegyezni és elfogadható elhelyezést fölkínálni a számukra, akár európai uniós pályázati pénzből (ha még egyáltalán hajlandó rá a Brüsszeli Bizottság) gyönyörű szállodává lehetne átalakítani az egykori fináncpalotát.