Reguly Antal – Észak-Urál (Oroszország)

Kevés magyarra emlékeztet olyan monumentális „emlékmű”, mint Reguly Antalra (181958). A 19. századi néprajzkutató, utazó, a magyarországi finnugrisztika egyik, talán első képviselője gyűjtő- és kutatómunkájának távoli helyszínén, az Urál-hegység északi szakaszán egy 1711 méter magas csúcs őrzi a nevét. (Nyitó képünk: a Reguly-csúcs felhőben)

„Észak Kőrösi Csomájaként” is emlegetik a tudóst, aki már fiatalon magába szívta a történelem és a nyelvészet szeretetét. Jogot tanult, de az etnográfia és az utazás vonzotta. Diákként beutazta a Felvidéket, tapasztalatait már akkor rögzítette. Az egyetem befejezése után, 1839-ben kiélhette szenvedélyét: nyolcéves kutatóútra indult Európa nyugati és északi területeire. Stockholmban állítólag egy finn könyvtáros keltette föl érdeklődését a finnugor nyelvrokonság iránt. Ennek hatására következő úti célja a Finn Nagyhercegség volt, ami akkor a cári birodalomhoz tartozott. Hatalmas területeket bejárva megtanulta nyelvüket (a Kalevalát is fordította), sőt a lapp kultúrával is megismerkedett. Végül Helsinkiben már elismert tudósként, a Finn Akadémia levelező tagjaként folytatta kutatásait, barátság fűzte az uralisztika atyjához, Matthias Alexander Castrénhoz, az egyik leghíresebb finn nyelvészhez is.

Helsinki után következett Szentpétervár, ahonnan Reguly a szükséges anyagi támogatás megszerzése után expedícióra indult a keleti finnugor népek közé, tanulmányozni kultúrájukat. Közel hároméves oroszországi kutatóútján több északi városban és az Urálon túl, Szibériában is megfordult, az embert próbáló utazást egészsége is megsínylette. Ugyanakkor legközelebbi nyelvrokonaink, a manysik (régebbi szóhasználattal vogulok) nyelvét olyannyira megtanulta, hogy szótárt is készített, emellett lejegyezte népköltészetüket, hitvilágukat, meséiket. A hanti (osztják) nyelvet, amely másik legközelebbi rokon nyelvünk, szintén tanulta, kutatta, énekeiket gyűjtötte. A hantik és a manysik népköltészetére elsőként ő hívta fel a világ figyelmét.

Mindemellett az Orosz Földrajzi Társaság kérésére földrajzi és néprajzi térképet is készített az Észak-Urálról. A hegység egyik csúcsa később róla kapta nevét, az 1990-es Reguly-expedíció tagjai pedig emléktáblát állítottak fel az Európát és Ázsiát elválasztó hegylánc északi szakaszán, a hegycsúcs alatt.

Reguly Antal 1847-ben tért vissza Magyarországra. Óriási dokumentációval: néprajzi, nyelvészeti, antropológiai anyaggal érkezett haza; a Magyar Tudományos Akadémia – amelynek akkor már tagja – az expedíciók során gyűjtött rekvizitumokból megrendezte az első magyar néprajzi kiállítást. Betegsége miatt már csak közelebbi népet, a palócot választotta kutatásai tárgyául, fényképezőgéppel, tehát az akkori legmodernebb technikával dolgozott. Korán érte a halál, csupán 39 éves volt.

Az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban szobor őrzi Reguly Antal emlékét. A térplasztikát 1994-ben állították fel, alkotója Domonkos Béla szobrászművész. Reguly halála után Hunfalvy Pál, a finnugrisztika másik kiemelkedő nyelvtudósával, Budenz Józseffel folytatta hősünk munkásságát, örökségének továbbvitelével küzdöttek a finnugor nyelvrokonság elismeréséért

Nagyon köszönjük Igor Szavolszkij, Oleg Volovik, valamint Kubassek János segítségét.