A római költő, Quintus Horatius Flaccus volt az, aki szerint egy költeménynek nem csak gyönyörködtetnie, hanem gondolkodtatnia is kell. (Ez amúgy a többi írásra is érvényes…) Az idézetet aztán csaknem 1800 év múlva Immanuel Kant tette meg a felvilágosodás jelmondatának. Manapság legalább annyira aktuális, mint 2000, vagy 250 éve.
SAPERE AUDE!
“A felvilágosodás az ember kilábalása a saját maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata.” Ezt írta a königsbergi filozófus, Immanuel Kant, még 1784-ban, az eredeti kiadásban, megválaszolva a kérdést: Mi a felvilágosodás?
Kant szövege a német írásban akkor használatos gót betűkkel íródott, de az idézett két szó latin betűs, mintegy hangsúlyozva azt, hogy egy más korból származó gondolatot emelt ide a szerző. Persze ott vannak a saját gondolatai is:
„Az egyes embernek nagyon nehéz tehát a szinte természetévé vált kiskorúságból kivergődnie. Valósággal megszerette, s egyelőre valóban képtelen arra, hogy a saját fejével gondolkodjék, mivel soha nem is engedték, hogy megpróbálja. … Ám, hogy egy közösség váljék felvilágosodottá a maga erejéből, az sokkal inkább lehetséges, sőt,ha szabadságot engednek neki, majdnem elmaradhatatlan.”
Nos, én csak a saját tapasztalatomról beszélek, és eszerint egy közösségnek legalább olyan nehéz kivergődnie a kiskorúságból, mint az egyénnek…
Kant azt írta: „Az ész nyilvános használatának mindenkor szabadnak kell lennie, mert egyedül ez képes megvalósítani az emberek között a felvilágosodást; az ész magánhasználatát azonban többször nagyon is korlátok közé lehet szorítani, anélkül, hogy ez különösebben gátolná a felvilágosodást. Saját eszünk nyilvános használatának azt nevezem, ha egy tudós az olvasók teljes közösségének színe előtt gondolkodik. Magánhasználatának azt, amit egy bizonyos rábízott, polgári tisztségben vagy hivatalban tehet az eszével.”
Professzor Úr, eltelt csaknem 250 év, és sajnos a dolgok nem, vagy csak ritkán alakulnak úgy, ahogy Ön gondolta és írta, de nagyon köszönöm, mindannyiunk nevében, és természetesen Horatius úrnak is, hisz programot adtak a következő évtizedekre, esetleg évszázadokra, bár ezt már aligha tudom dokumentálni.
Jelenleg viszont az a helyzet, hogy nálunk a hatalom ismét megpróbálja elhitetni, hogy nem kell felvilágosodás, nem kell a gondolkodás, mert ő, mármint a hatalom, mindenki helyett gondolkodik, és amit tesz az jó. Mindig az. Ha téved, az is jó. Professzor úr, nálunk egy különös rendszer, az államfeudalizmus épül ki, amely az Ön munkáját nem tiszteli, sőt, egyenesen pokolra valónak tekinti a szabad gondolkodást a szabad gondolkodókkal egyetemben. Megint távol kerültünk attól, amit Ön így fogalmazott meg:
„Mert ha a természet a kemény burok alatt kifejlesztette a csírát, amelyről a leggyengédebben gondoskodik, nevezetesen a szabad gondolkodásra való hajlandóságot és hivatottságot, akkor ez fokozatosan visszahat a nép érzületére (miáltal ez egyre inkább alkalmas lesz a cselekvés szabadságára), s végül még a kormányzat alaptételeire is, amely a maga számára is előnyösnek látja, hogy az emberrel, amely több mint gép, méltóságának megfelelően bánjék.”
Meglátjuk, a mindenkori kormányzatok mikor látják ezt a dolgot előnyösnek… Mindenesetre van még esély, hogy változtassunk ezen, mégpedig akkor, ha a közösségünk felemeli a fejét és a szavát, megfogadva az Ön tanácsát, a maga erejéből felvilágosodottá válik, mer gondolkodni és cselekedni.
Az eredeti változat itt található:
https://wooland.blog.hu/2023/09/26/sapere_aude_merj_gondolkodni
