Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó megnyerheti Marcalit a Jobbiknak. Cseh Katalin szülész-nőgyógyász bárhol képes parlamenti mandátumot szerezni a Momentumnak. Rója István, egykori makói iskolaigazgató az MSZP jelöltjeként méltó kihívója a Fidesz „örökös” hódmezővásárhelyi képviselőjének, a sokáig legyőzhetetlennek tartott Lázár Jánosnak.
A számok nem hazudnak, a politikusok nem mindig mondanak igazat. A gyávák, a kishitűek szerint, amit nem lehet, azt nem érdemes erőltetni. A vakmerők nem fontolgatnak, olykor nem is gondolkodnak, mennek fejjel a falnak, még akkor is, ha előbb látnak stadiont, mint orvost.
A közvélemény, mint egy jó boltos, beáraz, aztán véleményt mond: ezt viszik drágán, azt adhatom bármennyiért, akkor sem kell. Ha azt állítjuk, hogy egy ország számol, kétségbeesetten foghatjuk a fejünket: ennyi rossz matekos ritkán jut egy négyzetméterre. A végeredmény sokakat elborzaszt, szorozhatunk, oszthatunk, országgyűlési választásnál marad a jelenlegi hatalom, leválthatatlan.
Marhaság! Az ellenzék, csak akkor veszíthet, ha veszíteni akar. Ha mindent megtesz a kudarcért, ha bekötött szemmel nézi a számokat, ha a boltban férges almaként kínálja magát tisztítószerként. Szóval, az adatok: 2014-ben a 4 798 881-en szavaztak, a választásra jogosultak 61,7 százaléka. 2010-ben még 366 609 fővel kevesebben mentek az urnákhoz, a szavazók aránya 64,4 százalék, a csökkenés 4,8 százalék volt. A kormánypártok 2010-ben 53,6 százalékkal nyertek, négy esztendő múlva 44,3 százalékkal, 556 642 szavazattal kevesebbel.
E logikai sor feltételezi, hogy jövőre egy kicsit több, talán 5 millió választópolgár 36 százaléka voksol a folyamatosságra. Egymillió nyolcszázezer ember, bármilyen trükkös rendszerben, csak akkor győzhet le hárommillió kétszázezret, ha a többség, illetve annak vezetői hülyék, korruptak, esetleg nem tudnak számolni. Nem az érvényes voksok összeadásánál, hanem még korábban.
Abban manapság egyetértés van, hogy az ország sorsa az egyéni körzetekben dől el. A listán szerezhet a Fidesz-KDNP pártszövetség akár 50 százalékot is, főleg úgy, hogy a külhoni borítékok „értékesek”, de a lakóhelyek közösségei minden előzetes várakozást felboríthatnak. A demokratikus ellenzék felállhat, ahogy akar, győzhet. És ha az „elvtársak” nem tudják elviselni egymás lábszagát, akkor válthatnak kapcát. Gusztus dolga.
Katonaviselt ember tudja, hogy megy ez, olykor a legbüdösebb a legkényelmesebb. Nem tudnak egymásra nézni? Pillantsanak akkor az ördögre! Nem kell szövetséget kötni, nem kell programot egyeztetni, csak a szemmel üzenni. Az ördög jelen esetben a Jobbik. Mostanában angyalszárnyakon repdes, de persze látszik a patája. Szóval, ördög. Nem demokratikus, kicsit rasszista, kicsit antiszemita, és persze álszent, mert önmagát tagadja meg.
A demokraták választhatnak a jelenlegi és a várható rossz között. Kivéreztetés, esetleg sebejtés? Bizonyosság vagy feltételezés? Lehet, persze, kimaradni, sehova sem tartozni, az elmúlt 7 év erre volt példa, látszik is a közhangulaton. A sportpályákon régóta ismerik és értik a testbeszédet. Ha van egy mindkét félnek jó eredmény, akkor az szavak nélkül, nézésre, biccentésre megszületik. Ilyen lehetne ez a meccs.
A térképen látszanak a múlt választási eredményei, a közvélemény-kutatások bizonyítják, hogy 16 körzetben vitathatatlan a Fidesz–KDNP-győzelem. Bács-Kiskun-, Győr-Sopron-Moson megye 3-3 helyszíne, Vas, Békés és Fejér 2-2 szavazóhelye, a baranyai Mohács, a szabolcsi Vásárosnamény, a veszprémi Balatonfüred, illetve a Pest megyei Vác még bevehetetlen az ellenzéknek. Ugyanakkor 39 körzetben várható késhegyre menő küzdelem, ezeken a helyeken dönthetnek egy-két szavazatok a jelöltségről.
A dolgok mai állása szerint, a Jobbik 12 településen, többek között Cegléden, Monoron, Kisvárdán, Ózdon, Tapolcán, Tiszaújvárosban lehet biztos befutó. A demokratikus ellenzék 14 helyet szerezhetne egyedüli kihívóként, nemcsak Angyalföldön, hanem akár Érden, Nyíregyházán is. A fennmaradó 13 körzetben egyformák az esélyeik, de csak egyiküknek, a másik nélkül. A kis pártok sormintaként díszítenék a listát, jelenlétük nem osztana, nem szorozna, a váltásra vágyók tudnák a dolgukat.
Még kimondani is hihetetlen, de 2018-ban a körzetek többségét megnyerheti az ellenzék. Harminckilencnek talán a felét, és 51-et biztosan. Budapesten például 17-et, ha a gyengébbnek ítélt csapat nem futna ki a pályára, de a szurkolóik ott lennének. A számítások szerint a demokratikus erők így juthatnánk 25, a Jobbik 10 parlamenti helyhez. A fennmaradó 16 helyszínt kellene a „népakarat” szerint felosztani, a harcos indulók, és a tisztességes távol maradók között.
Mindez, persze, csak matematika, a száraz, érzelmek nélküli számok sorra vétele. Tétel benne: ugyanolyan érték az MSZP, mint az LMP, a Momentum vagy a Kétfarkú. A miniszterelnök-jelölt is csak néhány pötty, nevezzék is bárhogyan, a feldobásra váró kockán. A közös nevezőjű egyenlet nem tűri a büszkeséget, a gyűlöletet, a sérelmeket. Átírja a történelmet, háttérbe szorít egyéni érdekeket, pártkötödéseket, korábbi fogadalmakat. Feltételez józan észt, annak belátását, hogy ha csak egy a járható út, akkor azt nem széttaposni, hanem használni kell.
Mi lesz, ha mindez megvalósul? Nem tudhatjuk, még a rémesnél is rémesebb előfordulhat. Lehet, hogy egy év múlva ismét ég az uniós zászló, és feketeinges keretlegények terelik marhavagonba a tegnapi urakat, és a demokratákat.
Istenem, jól számoltunk, de rosszul döntöttünk.