Kétrészes interjú készült S. Hegyi Lucia divattervezővel, akinek egész életében az volt a fontos, hogy önazonos legyen. Feltehetően ez immár három évtizedes sikereinek titka. Ezúttal az alkotásról és a vezetésről is beszél. (A beszélgetés első része itt olvasható; tessék kattintani!)
– Biztosan felmérted, hogy a butikvilágban sokkal gyorsabban lehetett meggazdagodni, pénzt keresni, mint azzal a szalonnal, amit megteremtettél.
– Az a típus vagyok, aki mindig a nehezebb utat választom gyerekkorom óta és a hosszú távú célok érdekelnek. A rövid távú meggazdagodás nem inspirált. Tudtam, hogy luxusmárkát szeretnék felépíteni és az egyedi, megismételhetetlen minőségi alkotásokra szeretnék fókuszálni, amelyek időtállóak, fenntarthatóak. Azt mondhatom, hogy az élet bennünket igazolt. Az ügyfeleink harmincéves ruhákban is vígan elvannak, mert olyan a minőségük, ami nem kopik el, és generációról generációra öröklődnek. De pontosan ezért nagyon fontos a minőség. Persze, ez korántsem olcsó, de ha valaki ebbe beruház, akkor utána sok éven át nem kell újra jönnie. A saját magunk ellenségei is lehettünk volna ezzel, de én akkor is ebben hittem.
– A nap melyik időszakában szeretsz leülni és tervezni?
– Szeretek zenére alkotni, amiben nagyon sokat segít a férjem, akinek csak a témát kell elmondanom, például azt, hogy hárfa vagy tenger és ő azonnal bekapcsolja azt a zeneművet, ami engem inspirál. Nagyon szeretek aludni és sok ötlet álmomban születik meg. Megjegyzem, ébredés után azonnal piciben leskiccelem magamnak és utána elkészítjük a matériából. A legjobban inkább az dob föl, ha maga az ügyfél az, aki megihlet, miután megismertem a személyiségét.
– Akkor játsszuk el, hogy nem ismersz engem, becsöngetek, hogy szeretnék valami kollekciót magamnak és ez az út hogyan vezet el odáig, hogy felveszem a ruhát?
– Induljunk ki abból, hogy te céltudatos üzletasszony vagy és pontosan tudod, milyen célra kell neked az öltözék. Akkor lemérlek, beszélgetünk, megnézem, hogyan mozogsz, milyenek az alkati adottságaid.
– Megkérdezed a csillagjegyemet is?
– Mindent megkérdezek, de van, amit nem is kell, mert anélkül is érzékelem.
– Szerinted milyen csillagjegyben születtem?
– Nem tudom, de biztos, hogy van benned vízöntő is.
– Azt nem tudom, de kos vagyok.
– Az jó hír, de biztosan van egy kis vízöntő is benned. Amikor már látom, hogy az ügyfél milyen típus, és vegyük azt, hogy több benne a férfienergia, akkor olyan ruhát fogok tervezni, amibe több női vonalat, női minőséget fogok beletervezni, hogy a férfi a női minőséggel abszolút egyensúlyba kerüljön. Olyan kosztümöt, amiben vannak női dolgok, meg olyan rejtett titkok, kincsek, amiket belealkotok és az ügyfél a tükörbe nézve egy másik nőnek látja magát. Megnézzük, mennyire van szinkronban önmagával és akkor annak és az alkati adottságainak megfelelően rakjuk össze a ruhatárát. Ez az egyszerűbb eset. Akadnak azonban olyanok, akik keresik önmagukat, és úgy jönnek ide, hogy ruhát szeretnének, de nem tudják, milyent, és azt sem, hogy valójában útkeresésben vannak. Ilyenkor nem ruhával kezdünk, hanem kitöltetünk velük egy kérdőívet és a válaszaikból megismerjük a karakterüket és mindazt, ami segít eligazodni abban, hogy ők hol állnak most és annak alapján felajánljuk a stúdió szolgáltatásait, például a kreatív rajzkurzust, a jógát, a masszázst.
– Általában kik keresnek fel benneteket?
– Többségében olyan üzletasszonyok, akik váltani szeretnének.
– Milyen korosztályból és milyen társadalmi rétegből?
– A korosztály harmincöt plusz és az üzleti szféra női felső vezetői, illetve a vállalkozói réteg a legfogékonyabb erre.
– Érdekes összehasonlítás lehet, hogy az első cikkben, amit írtam rólad, az szerepel, hogy az áraid a bolti árakhoz képest túl magasak és egy kosztüm 20-25 ezer forintba kerül, mert nem futószalagon készül. Ha valaki mostanság egy kosztümöt rendel nálad, akkor az háromszázezer forintnál kezdődik. Akik felkeresnek, azok fel vannak erre készülve?
– Igen, mert mi egy luxusvonalat képviselünk. Nálunk a ruha nagyon magas minőségű, viszont aki idejön, az tudja, hogy mire számítson és azt is, hogy különböző szolgáltatásokat is igénybe vehet úgy, hogy nem fontos, hogy az ruhában végződjék. Aztán lehet, hogy a végén egyszer majd ruha is lesz.
– Mindezeken túl, 2012 óta működteted a Lucia Divatakadémiát, ahol nem csupán fiatal tehetségekkel foglalkoztok. Mi volt ezzel a célod?
– A covid miatt, sajnos, most pihentetjük az akadémiát, de valójában egyéni tanrendre is van lehetőség, ahol üzletasszonyok, változásra vágyó, kreatív emberek találhatnak önmagukra. Volt már nálunk könyvelőből lett divattervező, aki annak előtte csak a számok birodalmában élt és rájött, hogy ha egy kis kreativitást visz az életébe, akkor boldogabbnak fogja érezni magát. Valójában abban segítünk, hogy megnyissuk, ráébresszük az embereket arra, hogy mindenkiben van talentum, tehetség, csak fel kell ébreszteni. A fő küldetésem, hogy segítsem az embereket abban, hogy megtalálják, mi az ő igazi kompetenciájuk, erősségük, és a gyengeségüket is el tudják fogadni. Én mindig abból figyelem meg, hogy hol kell még magamon dolgozni, hogy milyen visszacsatolásokat kapok kívülről. Hol kapok olyan piros jelzéseket, amik idegesítenek, mert onnantól kezdve tudom, hogy azzal dolgom van. A munkatársaimat is aszerint próbálom meg kiválogatni, hogy minél kevesebb piros jelzésük legyen.
– Egyértelműen a nőknek szeretnél örömet szerezni azzal, hogy megtalálják önmagukat az általad készített ruhában, és a ruhakészítés által sok mindenre fény derüljön az életükben, de az úri szabóság árai miatt nagyon szűk kört tudsz csak megérinteni és elérni. Nem bánt ez kicsit?
– Ez nagyon jó kérdés. 2001-ben, amikor elkészítettem a horoszkóp-kollekciót, az egyik ügyfelem, aki reklámszakember volt, azt mondta: Husikám, két út áll előtted. Vagy belépsz a sorozatgyártásba és folyamatos harcban, versenyben állsz majd a világgal vagy maradsz és kiteljesedsz az egyedi alkotásokban. Melyiket választod? Rögtön rávágtam: az egyedit. Akkor értettem meg, hogy azt egészen másként kell felépíteni. Így maradtunk kis vállalkozás, de olyan, amelyik már sok száz embernek bizonyította, hogy ő igenis úgy jó, ahogyan van, kapcsolódjék magához, legyen tudatosabb, mert ő is egy márka. Ehhez persze az is kellett, hogy nagyon optimista vagyok és az én világomban rend és szépség van. Persze, nekem is vannak nehéz pillanataim, de abból igen gyorsan ki tudom magam húzni. Szerencsés a természetem, nem vagyok sértődékeny, ezért tudok segíteni, tanácsot adni.
– Arra sem vágytál az elmúlt években, hogy időnként a nyilvánosság előtt is bemutasd a kollekciódat?
– Utoljára 2009-ben mutattunk be, azóta nem, mert változott a piaci környezet. Mi nagyon magas minőséget képviselünk és annak a bemutatásához húsz-harminc-negyvenmillió forint szponzorpénz kellene, amit ma, Magyarországon egy divatbemutatóra lehetetlen összeszedni. Ráadásul az, amivel mi foglalkozunk, az energia, ami az emberek életét mozgatja, azt nem lehet a kifutókra kivinni. Előfordul, hogy elmegyünk egy kiállításra, bemutatunk egy pár ruhát valahol, de ez a márkaismertség fenntartását, életben tartását szolgálja, hogy a fiatalok is megismerjenek, megtaláljanak. A fő célunk azonban az, hogy az említett holisztikus szemléletet, amit képviselünk, minél többen megismerjék.
– A Lucia Divatakadémián is tanítjátok?
– Nem, csak négyszemközt, mert csoportosan nem lehet elsajátítani. Ez olyan készség, ami az emberben vagy van, vagy nincs. Öt egyforma ember nincs, tehát egy tanfolyamon csak bizonyos alapelveket tudnak elsajátítani, de azért az egészen más, mint amikor az ember négyszemközt beszélget valakivel és úgy ad tanácsot.
– A lányod átvette ezt a személetet, „tudományt”?
– A lányom és a férjem is nyitott szemléletű, gondolkodó ember és nagyon erős hátteret jelentenek nekem. A lányom, aki közgazdász végzettségű, producer és kiváló menedzseri alkat, nagyon sokat segít a cég működtetésében. A férjem a férfiak ízlésformálásában vállalja a feladatokat és nagyon jó hátteret biztosít ahhoz, hogy a mindennapok zökkenőmentesek és harmonikusak legyenek. Ő elektroműszerész volt, amikor 35 évvel ezelőtt a Moszkva téren megismertem. Úgy, hogy megláttam és azt éreztem, megtaláltam azt az embert, akivel az életemet le akarom élni. Megszólítottam és közöltem vele, hogy mi jár a fejemben. Azóta együtt vagyunk. Nagyon jó az ízlése, a kreativitása, ő foglalkozik a férfiügyfelekkel, ő állítja össze a ruhatárukat és abban nagy szerepe van, hogy az otthoni együttlétünk is harmonikus legyen. Így aztán mi egy klasszikus családi kisvállalkozás vagyunk.
– Ezek szerint férfiak öltöztetésével is foglalkoztok?
– Igen. Üzletemberek járnak hozzánk és nagyon sokat tudunk segíteni úgy, hogy időt spórolunk meg nekik. A férjem, aki ebben otthonosan mozog, összegyűjti, stíluskollekciókba rakja az öltözéket, ha erre szüksége van egy üzletembernek.
– Szerinted mi a titka annak, hogy ha az utcán szembe jön velem egy olasz férfi, nő, vagy egy francia férfi és nő, az öltözékük minőségéről, stílusáról, harmóniájáról azonnal látom, hogy olaszok, illetve franciák – anélkül, hogy megszólalnának?
– Velük született talentum. Már gyerekkorban ez rögződik bennük. Meg az ezeréves manufaktúra, ami lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusához illő ruházatot a saját pénztárcája szerint. Ott ez generációról generációra öröklődik, és a vérükben van az, hogy ízlésesen öltözködjenek. Az olaszok lazábbak, jobban kimutatják az érzéseiket és vállalják önmagukat. A magyarok többsége nem ilyen, sokkal inkább meg akarnak felelni a vélt vagy valós elvárásoknak és a multik világában ez nagy daráló. Nos, ez az, amin mi megpróbálunk változtatni.
– Te milyen öltözékben érzed jól magad?
– Attól függ, hogy mit csinálok. A szabászaton melegítőben. Miután bennem több a férfi energia, ha megyek valahova, akkor nőies, francia stílusú kiskosztümöt veszek fel, amit persze én csinálok meg. Amúgy pedig, ha kényelmesen akarom érezni magam, akkor minőségi, laza az öltözékem, zakó, ing, nadrág összetételben.
– Említetted, hogy ti egy kis családi vállalkozás vagytok, és lelkesen beszéltél is a lányod, a férjed közreműködéséről. Sosem volt ebből feszültség, konfliktus közöttetek?
– Annyival bővíteném, hogy most már vejem is van, Topolánszky Tamás Yvan filmrendező, a lányom producer és már nekik is van egy filmes családi vállalkozásuk. Claudia ettől függetlenül továbbra is a divatházunk kiváló menedzsere. Huszonötéves volt, amikor azt mondta, hogy szívesen rendbe rakná a több lábon álló cégünket, azzal a feltétellel, ha nem szólok bele az ő munkájába, cserébe ő sem teszi ezt az enyémmel. Megbeszéltünk mindent és azóta ez így működik. És, milyen jó, hogy így lett, mert az első tíz-tizenöt évben tipikusan rossz vezető voltam, diktatórikus, hierarchikus és mindent én akartam csinálni. Bele is betegedtem, de ez már a múlt.
– Ma már tíz és hat óra között végzem a dolgomat, amiben a férjem segít, és tíz előtt, hat után már övéké a terep. Akkor én vonulok a háttérbe, én szolgálom ki őket, mert az alázat is nagyon fontos az életben. Apukám mondta mindig, hogyha az élet száz százalék, akkor háromszor harminchárom százalékokra kell bontani: harminchárom a családdal, harminchárom a hivatással, harminchárom küldetéssel teljen el és akkor a család is működik.