Lassan felnő egy generáció Magyarországon, amelyik csak azt látta, hogy az állam döntései egy emberre vezethetőek vissza. Ez nyilván nem azt jelenti (csak majdnem…), hogy még az utolsó háttérintézmény portásáról is Orbán Viktor dönt. Nincs erre szükség, a különböző szintek próbálnak alkalmazkodni a központ vélt vagy valós akaratához. Ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zajlik – legyen bármi is a vége – azt jelzi, hogy szerencsére ezt nem veszi mindenki egy eleve elrendeltetett helyzetnek.

Már az idősebb korosztályoknak is csak egy homályos emlék, amikor úgynevezett koalíciós viták voltak a kormányzás körül, és nem csak az MSZP–SZDSZ idején, de még Orbán első országlásakor is. Le is vonta a következtetést magára nézve: ilyet többet nem akar. Nincs vita. Senkivel. Minderre rá lett építve annak az illúziója, hogy így hatékonyabb a rendszer. Látjuk, mennyire az.

Napi szinten követem a szlovákiai eseményeket, ahol ripacsok egész sora is bekerült a hatalomba, de komolyan mondom, üdítően hat, amikor azt olvasom, hogy a miniszterelnök kitalál valamit, erre a koalíciós partner miniszter azt mondja: nem. Jelzem, ettől ott nem rosszabb a helyzet, sőt.

Azért meg külön megzabál az irigység, hogy az államfőjük nem egy leharcolt morcos droid, hanem egy európai és atlantista értékeket büszkén felvállaló, demokratikus elkötelezettségű nő. Ilyet nálunk már csak könyvekben olvasni. Csak nehogy azokat is ledarálják.

A Miniszterelnöknek lehet nemet mondani (Szovákiában) bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.