Ritkán szoktam személyeskedni, most mégis megteszem. Nekem a színház gyermekkori szerelem. Családi okai vannak ennek, [...]
A színházi világnapja a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezésére 1961 óta március huszonhetedike. (A nyitó [...]
Minden eddiginél több színházi és gyerekprogrammal várja az érdeklődőket szeptember 7-én az immár tizenegyedik pozsonyi [...]
Azaz: boldog születésnapot, professzor úr! Erre ekként válaszol a felköszöntött: „Kiitos, ystäväni” (Köszönöm, barátaim!). Bizonyára [...]
Ritkán, legföljebb évente egyszer örvendhet a krónikás annak, hogy egy helyen, ma kora délután a [...]
Éppen másfél évtizeddel ezelőtt, 2002 októberében szólalt meg az első gitárhang a Gödör Klubban – [...]
A napokban mutatták be /harmadszor/ Balogh Gyula a Jordán-sztori / Egy színházi JELENSÉG című interjúkötetét. [...]
Újsághír: 56 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Korognai Károly, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok egykori [...]