Az újságíró archívumából – találkozás fegyverkereskedőkkel

Carl Gustav M4-et kezelő katona akcióban.Mindenekelőtt a fegyverkereskedő házigazdákról: a svéd Saab-csoport vezető szakemberei, akik a svéd repülőgép- és fegyvergyártó konszern megbízásából tájékoztattak katonákat és néhány kiválasztott újságírót 2015. március 15-én Budapesten, minden bizonnyal abban a reményben, hogy megismervén a legújabb hadi csodákat, vesznek is belőlük. (Persze, nem a sajtó munkatársai, mert azok többségükben békeszerető és szegény fickók.) A tárgyilagosság végett ide kívánkozik: a Saab egyébként elsősorban fejlesztő-gyártó cég, ám termékeit el is kell adnia…

Szerénységem évtizedekig annyit tudott a Saabról (az 1937-ben alapított Svenska Aeroplan Aktiebolaget-ről), hogy jófajta személygépkocsikat gyárt. Horn Gyula jó két évtizeddel ezelőtt egy különösen biztonságos, öreg Saab autóban ült, amikor súlyos közúti balesetet szenvedett, ám szerencsére megúszta, igaz, pár hétig „koronát” viselt, nyaki csigolyáinak gyógyulásáig… Készített a Saab teherautót is, most is teszi Saab-Scania márkanéven. Az igazán jövedelmező, nagy üzlet a katonai repülőgépek, majd fegyverzetek és kiegészítőik gyártása. A Svéd Királyság kétszáz esztendővel ezelőtt vívta utolsó háborúját, attól kezdődően semlegesként legföljebb nyert mások fegyveres konfliktusaiból, még a második világháborúból is sikerült hasznot húznia, miközben eléggé nem méltatható módon vett részt az üldözöttek mentésében (Wallenberg-küldetés).

Saab B17 1942-ből.Két évvel a második világháború kitörése előtt kezdte el a Saab a katonai repülőgépek gyártását német és amerikai licenszek alapján, három esztendővel később már repült a saját fejlesztésű Trollhättan-je, pár hónap elteltével pedig a Saab 17 jelű, kétüléses zuhanóbombázója is. A bombázó, felderítő, zuhanó-, torpedóbombázó gépeket természetesen nem elsősorban otthon használták: százával adták el őket részben a második világháború alatt, részben később, és a béke második évében már be is mutatták a svéd gyártó első sugármeghajtású repülőgépét, a Saab 21R-t. A cégtörténet máig legnagyobb sikereként tartja nyilván az együléses Saab 35 Draken-t: 606 példányt építettek (1955–74 között) ebből a dupla deltaszárnyú elfogóvadászból, amelyből jó néhány még ma is hadrendben van! 

Saab Viggen 1967-ből.

Saab J35 Draken.

 A Saab legkorszerűbb vadászgépét mi, magyarok is jól ismerjük, hiszen hadseregünk légierejének legfontosabb tagjai, a Gripenek. Hivatalos nevükön: Saab JAS-39 Gripen. Sorozatgyártása húsz évvel ezelőtt kezdődött, és legalább háromszáz készült belőle…

Egy magyar felségjelű Gripen.

Folytathatnók a svéd harcirepülő-fejlesztés és -gyártás meglehetősen izgalmas krónikáját, de ez alkalommal nem ez a mondandónk, tekintettel arra, hogy a bevezetőben említett fegyverkereskedők, azaz a Saab Group vezető szakemberei csaknem négy óra hosszat az új és legújabb nemzedékű radarokról tartottak izgalmas, apró részleteket ismertető, angol nyelvű bemutatót. (A radar nemzetköziesedett angol betűszó: radio detection and ranging, magyarul rádióérzékelés és távmérés.)

A Carl Gustaf-M4 hordozható, többfunkciós fegyverrendszer és a

Valamennyi előadó nemegyszer hangsúlyozta: védelmi elektronikai rendszerekről van szó. Erre a célra a Saab (az ugyancsak svéd Ericsson közreműködésével) külön leányvállalatot alapított Saab EDS néven, hogy a többi között kifejlessze a légi, szárazföldi és tengeri radarrendszereket. A kívülálló (tehát nem szakember, nem szakíró, csupán „mezei” újságíró) is megállapíthatja, hogy elképesztően jövedelmező üzletágról, a katonai védelem legmeghatározóbb előrejelző eszközeiről van szó.

Szovjet légvédelmi rakétákat volt szerencsém sorkatonaként testközelből megszemlélni valahol a Vértesben. Tudósíthattam a Brazília, Suriname és az Észak-atlanti-óceán közé ékelődött Francia-Guayanából az Eutelsat távközlési és műsorszóró műholdakat pályájukra juttató egyik hordozórakétának a föllövéséről; előtte még alaposan szemügyre vehettem a sok emelet magas óriást a kilövőállvány tövéből. És megadatott, ami sokaknak nem, hogy hosszan beszélgethettem korunk utolsó műszaki polihisztorával, az elektronikus tévé (1931), a raszter-elektronikus mikroszkóp (1937) feltalálójával, a II. háború alatt a német radartechnika atyjával, később a szovjet atombomba egyik megalkotójával, a német Manfred von Ardenne professzorral. A sokoldalú tudós nagyon sajnálta, hogy az elektronika az ő „radaros korszakában” nem volt fejlettebb, mert ha az lett volna, sokszorta hatékonyabban védekezhetett volna a légelhárítás a szövetséges bombázások alkalmával, és talán választott otthona, Drezda sem szenvedett volna a várost csaknem megsemmisítő károkat…

Ardenne professzor legföljebb elméleti ismeretekkel rendelkezhetett azokról a frekvenciákról (2–4, illetve 8–12 gigahertz), amelyeken napjaink legkorszerűbb, a gallium-nitrid félvezető-technológián alapuló Saab-radarok működnek, a többi között a Giraffe- meg az ARTHUR-változatok. Az ám: a Giraffe az összecsukható/kinyújtható mintegy 13-14 méterhosszú nyakáról kapta a nevét. Az ARTHUR viszont nem a másfélezer esztendővel ezelőtt élt (ha egyáltalán létezett) Artúr briton királyról, hanem az „Artillery Hunting Radar” kifejezésről, amely a neve szerint minden bizonnyal a tüzérség legfontosabb felderítő-előrejelző eszköze, és svéd–norvég kooperációban fejlesztették ki. (Csehország véderejének jó ideje része ez a lokátorrendszer.) Ezt az aktív fázisvezérelt antennájú, szerfölött nagy tudású távérzékelőt, letapogatót (persze a Giraffe-fal egyetemben) is szeretnék minél nagyobb számban eladni Saab-ék a többi között nekünk is.

Saab Giraffe 1X lokátor.A svéd gyár Budapestre érkezett szakembereitől megtudhattuk, hogy szárazföldi és légvédelmi, valamint tengeri célfelderítő radarjaik napjainkban a legkorszerűbbek e termékek piacán. A Giraffe 1X-et közeli célok felkutatására fejlesztették ki, könnyű (?), mintegy három mázsás, fázisvezérelt antennája teljes körben tapogatja le a teret, rögzített állapotban is 70 fok a látószöge. Szárazföldi változata 75, tengeri változata (SeaGiraffe 1X) akár 100 kilométerre ellát. Ezek a lokátorok természetesen nem egyetlen, hanem akár száz-kétszáz potenciális támadó eszköz felderítésére alkalmasak. Jól használhatók a többi között kiemelten fontos objektumok biztonságos védelmére.

Tekintettel arra, hogy a mind tökéletesebb és nagyobb tudású katonai eszközök kifejlesztése csillagászati összegekbe kerül, a tudósok, mérnökök eleve több feladat elvégzésére alkalmas lokátor-rendszerekben gondolkodnak. A Giraffe-ok is – hullámhossz, antennateljesítmény stb. függvényében – alkalmasak nem csupán felderítésre földön, vízen, levegőben, hanem légvédelmi és fegyverirányítási feladatok elvégzésére is. Megtudhatták a budapesti bemutató részvevői, hogy például a Giraffe 4A rendszer 280, tengeri megfelelője pedig350 kilométersugarú körben képes a védekezést szolgáló felderítésre úgy, hogy akár ezer támadó eszközt is szemmel tart, miközben folyamatosan közli a térbeli koordinátáit. Fegyverirányítási módban hatótávolsága mintegy100 kilométer, és száz célt követhet.

A radar neve: Saab Arthur.Szó volt még nagy hatótávolságú, légi felderítésre alkalmas, meg harcászati rakéták elleni védelemre kifejlesztett, légi korai előrejelző és irányító, S-hullámhosszon működő lokátorokról is, amelyeket harcvezetési, híradástechnikai rendszerrel is elláttak, továbbá bármilyen terep- és időjárási körülmények között kifogástalanul működnek, ám ilyen részletekkel nem szeretnénk terhelni az olvasót.

Írhatnánk digitális sugárnyaláb-formálásról, GaN félvezető-technológiáról, hosszan értekezhetnénk az elektronikai hadviselésről meg az elektronikai hadviselés elleni tevékenységről stb., ám mindezeket meghagyjuk a katonai szaksajtó munkatársainak, akik nálunk sokkalta jobban értenek ilyesmihez.

Befejezésül röviden az ARTHUR-ról még annyit, hogy természetesen Svédország, továbbá Nagy-Britannia, Görög-, Olasz-, Spanyolország, Dánia, Kanada, Norvégia, Malajzia és Dél-Korea használja nem kis számban. Ez utóbbi a Koreai-félsziget északi felét figyeli az ARTHUR-ok „szemével”, tekintettel a folyamatosan fenyegetőző és kiszámíthatatlan szomszédra.

És azt se feledjük, hogy nekünk, magyaroknak is közünk volt a radartechnikához! Jó hét évtizeddel ezelőtt, a második világháború idején az Egyesült Izzó tudós mérnöke, Bay Zoltán is kifejlesztett olyan rádiólokátort, amellyel a magyar légvédelem már „láthatta” az 1944 nyarán a magyar légtérbe berepülő szövetséges, illetve szovjet bombázókat. Arról nincs ismerete e sorok szerzőjének, hogy hányat tettek ártalmatlanná a Bay-lokátorral…

Bejegyzés megtekintése