Malgot István szobrász, grafikus, színházi rendező és író (*1941, Szombathely) 1961-ben a MagyarIparművészeti Főiskolán kezdte meg tanulmányait, de az első félév után mestere, Borsos Miklós eltávolítása miatt félbe kellett szakítani a főiskolát, mert „bomlasztotta a szocialista erkölcsöt”. 1964-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász-rajztanár szakán találjuk, ott kétszeri felfüggesztés után, 1973-ban kapott diplomát. Mestereinek vallja még Somogyi Józsefet és Kerényi Jenőt.
Malgot István nyughatatlan, alkotó ember, aki akár más és más művészeti nyelven, de örökké újrafogalmazza és újrateremti a világot. Korai munkáiban acélból öntött kisplasztikákat készített. Egyik alapítóként 1969–72 között az Orfeo Együttesben a bábszínház és a színpadi rendezés foglalkoztatta, majd a 70-es évek második felében a Népszínházban gyermekdarabok és alternatív színházi kísérletek kötik le az energiáit. A Jancsó–Gyurkó vezette kecskeméti Katona József Színház rendezőjeként 1983-tól önálló tagozatot vezetett. Négy évvel később létrehozta a Soros-ösztöndíjból működtetett Hold Színház nevű társulatát. Szegeden, a JATE-n színházelméletet és gyakorlatot tanít, majd a pesti XVI. kerületben, egy régi moziban létrehozta a Holdvilág Kamaraszínházat. Megelégelve az alternatív színház befelé fordulását, lovári nyelvű cigány társulattal kezdett dolgozni, mígnem 1997-ben felhagyott a színházi tevékenységgel.
Amikor minap az Uránia moziban tartott könyvbemutatón rákérdeztek a folytatásra, így nyilatkozott: „Színházzal sokan foglalkoznak, még jobban is, mint én, de ilyen szobrokat senki más nem készít, tehát már megmaradok ennél”.
Ebben sok igazság van, mert a 90-es évek második felétől készített újabb szobrai, fából faragott, csapolt, ragasztott, festett, mintázott kerámia kisplasztikái, domborművei és középméretű kompozíciói egyedi alkotói világot mutatnak, amelyre rányomta bélyegét délkelet-ázsiai utazásainak, és az ott megismert khmer törzsi kultúráknak, főleg a szobrászatnak a hatása. Művei antropomorf, esetenként a népi kultúra tárgyait kompozícióba illesztő, expresszív hangvételű, mágikus-szürrealista alkotások.
„…Malgot István szobrai lények. Beszélnek, kommunikálnak, a kapcsolatot keresik. Szólnak – egymáshoz, hozzánk, a démonokhoz, az istenekhez. Otthonuk a Föld, szülőjük a Menny, létük a feszültség: néha fájdalom, néha beteljesülés, néha reménytelenség, olykor öröm. A lét határhelyzetei. Pillanatfelvételek – lendületük, mozdulatuk végtelen, hátterük a világmindenség. Anyaguk tömör: fa, fém. Testük mégis anyagtalan, súlytalan, elröppennek a tömegvonzás börtönéből. Túlmutatnak a pillanaton: időtlenek. Hidat vernek, hidak Föld és Menny között. Mint magunk, mint az Ember: alulról kezdenek, anyagból vétetnek, a mélységből kiáltanak – valami magasabb felé fordulnak. Magasabb: a teremtő, az istenek, az örökkön való felé. Fényben megmártózó arcok, egymást szorító kezek, egymáshoz préselődő testek, szeretkezők. Helyüket keresők, tér és idő keresztjén. Minden porcikájukban velünk, halandókkal rokonok. Tükröt tartanak nekünk ezek a lények, emberi-isteni alakok: magunkat látjuk, mindennapos küzdelmeinkben, hogy mivé is lehetnénk. Ahogy alkotójuk mondja magáról: „Sötét angyal voltam egykor, de átálltam a jó oldalára” – jellemzi a szobrászművész alkotásait Lendvay Miklós, a Kláris Kiadó és Művészeti Műhely vezetője a „Teremtett lények” fülszövegében.
Götz Eszter három részre tagolja a kötetet. Az első, Közelítések című egység a malgoti életműben kiemelt fontosságú, és az őhozzá, Götz Eszterhez különösen közel álló szobrok fényképes bemutatása, szubjektív jegyzetekkel. Jók ezek a bensőséges megközelítések, nyelvezetük szép, irodalmi, értelmezésük tiszta és világos. Érezni bennük, hogy nem művészettörténész, hanem egy igazán befogadó, értő szemlélő vallomásos szavaival szólnak a művekről. Jóllehet, a fotó síkban ábrázol, a szobor térplasztika, ha jól helyezik el, körül lehet járni. Malgot szobrait érdemes is körüljárva szemlélni, olvasni, és a szerző ezt örömmel meg is teszi.
A második egység Szobrok címmel szöveg nélküli fotóalbum, de a képeket készítő Malgot István él azzal a lehetőséggel, hogy már közölt plasztikáit más-más látószögben, optimális fényviszonyok között is láthassa az olvasó.
A harmadik, Beszélgetések részben – ugyancsak fényképek kíséretében – különös hangulatú interjúnak lehetünk részesei apró, aforizmaszerű, önvallomásos megfogalmazásokkal, és kérdés-felelet párbeszédekkel. Az ügyesen irányító, tömör kérdések utáni szaggatott monológ kiad egy olyan önéletrajzot, amely mind tartalmával, mind formájával jellemzi magát a beszélőt, mert láttatja a tények mögött a töprengő, útkereső embert is. Ugyanakkor, pl. egyes részei bepillantást engednek a Távol-Kelet számunkra kevéssé ismert politikai és világnézeti másságaiba is, felmutatva a különbözőségeink mögötti azonosságunkat. Malgot filozofálgató alkat jól megfogalmazott, saját ideológiával, és a beszélgetések során ezeket a nézeteit sem rejti véka alá. Mi pedig akár egyetértünk vele, akár nem, kénytelenek vagyunk elgondolkozni mindazon, amit ő másként lát, hátha ő látja jól a dolgokat…
Bárcsak a mi mai értelmiségünk ilyen töprengések után mondana ítéletet sok mindenről!
Malgot, az író több kötetet is megjelentetett: Korábban indulj – barangolások Cambodiában, Fuldokló istenek és A cigány Hold címekkel a Kláris Kiadó és Művészeti Műhely gondozásában, tehát aki még jobban meg akarja ismerni ennek az izgalmas művészembernek az univerzumát, általuk most megteheti a kiadónál. De Götz Eszter szeretettel megírt interjúkötet-albuma különösen szép olvasmány és művészeti gyűjtemény ahhoz, hogy aki eztán meglátja, hogy Malgot Istvánnak valahol kiállítása nyílik, habozás nélkül elmenjen találkozni az ő teremtett lényeivel és alkotójukkal.