Bár újra felvetődött a rohingya menekültek visszaküldése Mianmarba (egykor: Burma), Arakán állam (a többségében buddhista Mianmar Arakán szövetségi államában jó egymillió muszlim rohingya él) továbbra sem biztonságos a számukra, az atrocitások elkövetőit pedig nem vonták felelősségre – figyelmeztet az Amnesty International. Most vasárnap lesz két éve annak, hogy a mianmari katonaság akcióinak következtében több mint 740 ezer (muszlim vallású) rohingya nő, férfi és gyermek menekült el az Arakán állambeli otthonából. (Nyitó képünk forrása: UNHCR/Roger Arnold)
A brutális katonai művelet idején számtalan atrocitás történt, az ENSZ vizsgálata szerint emberiesség elleni bűncselekményeket és akár népirtást is elkövethettek a mianmari hatóságok.
A nemzetközi felháborodás és az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata ellenére azok a tábornokok, akik felügyelték ezeket az akciókat, a ma is a helyükön vannak. Májusban az Amnesty International dokumentálta, hogy a mianmari hadsereg újabb háborús bűncselekményeket követett el az arakán hadsereggel vívott háborúja közben.
„Súlyos félelem alakult ki a bangladesi menekülttáborokban, amikor Banglades és Mianmar nemrég ismét meglebegtette, hogy több ezer rohingyát vinnének vissza Mianmarba. A gyilkosságok, szexuális erőszak és felgyújtott falvak emléke még mindig kísérti a rohingya menekülteket. A mianmari hadsereg semmivel sem lett gyengébb vagy kevésbé kegyetlen az elmúlt időszakban, ezért továbbra sem lenne biztonságos senkinek visszatérnie Arakán államba” – mondta Nicholas Bequelin, az Amnesty International kelet- és dél-kelet-ázsiai regionális igazgatója.
„A szomorú évfordulón a többi között arra emlékezünk, hogy az ENSZ BT nem volt képes kiállni az áldozatokért és az elkövetőket felelősségre vonni. A BT-nek azonnal a Nemzetközi Büntetőbírósághoz kell fordulnia, és átfogó fegyverembargót bevezetnie Mianmarral szemben.”
A rohingyák számára a határ egyik oldalán sem biztosítottak az emberi jogok. Mianmarban több százezer ember él az apartheid rezsim elnyomása alatt, táborokban és „börtönfalvakban” összezsúfolva, nem mozoghatnak szabadon, és jóformán nem részesülnek oktatásban, egészségügyi ellátásban.
A katonaság totális ellenőrzése alatt tartja Arakán államot, ekként azok körülményeinek a megfigyelése, akik visszatérnének, szinte lehetetlen. A múlt két hónapban a hatóságok az állam és északi és középső részén felszámolták a távközlést, gyakorlatilag elvágták ezeket a területeket a külvilágtól.
A mianmari katonaság 2017 vége felé Arakán állam északi részén legalább 10 ezer rohingya nőt, férfit és gyermeket ölt meg az ENSZ vizsgálata szerint. Több mint 740 ezer ember menekült a szomszédos Bangladesbe. 2018 júniusában az Amnesty jelentése megnevezett 13 olyan magasrangú katonai vezetőt – köztük a hadsereg vezetőjét, Min Aung Hlaing tábornokot –, aki a gyanú szerint emberiesség elleni bűncselekményt követett el. Az EU a 13 megnevezettből 11-gyel szemben vezetett be célzott szankciókat.
Az idén májusban az Amnesty jelentésben mutatta be, hogy a mianmari hadsereg újabb katonai műveletekbe kezdett Arakán állam területén megtorlásul, hogy az arakán hadsereg rendőrségi épületeket támadott. Megtorlás közben tárgyalás nélkül végeztek ki embereket, öltek és sebesítettek meg civileket, önkényesen tartóztattak le, kínoztak meg és bántalmaztak másokat, sokakat pedig elraboltak. A cselekmények egy része háborús bűncselekménynek minősül.
Több mint 910 ezer rohingya – köztük sok egykori menekült – él menekülttáborokban. A bangladesi kormány szigorúan korlátozza a jogaikat – nem dolgozhatnak, nem mozoghatnak szabadon, a gyerekek pedig nem járhatnak iskolába.
Mióta 2017 novemberében aláírták a hazatelepítésről szóló megállapodást, a bangladesi és mianmari kormány több alkalommal is bejelentette, hogy elkezdi visszaküldeni a rohingya menekülteket. Egy évvel később a nemzetközi felháborodás hatására elhalasztották az akciót.
Augusztus 15-én a két kormány bejelentette, hogy megállapodott 3540 rohingya hazaküldésében. A bangladesi hatóságok szerint a hazaküldésekkor gondoskodnak a menekültek biztonságáról, szavatolják emberi méltóságukat, és csak önkéntes alapon küldenek vissza bárkit. Csakhogy: a mianmari hatóságoknak eszük ágában sincs felelősségre vonni az atrocitások kitervelőit és végrehajtóit vagy felszámolni az apartheid rendszert.
„Arakán állam az ott maradt rohingyák számára szabadtéri börtön. A mianmari hatóságok az égvilágon semmit sem tettek, hogy javítsanak a helyzetükön, sőt, folytatják az emberiesség elleni bűncselekmények elkövetését. Az ország nemzetközi támogatóinak, köztük a regionális kormányoknak gondoskodniuk kell arról, hogy nem járulnak hozzá további bűncselekményekhez. Nyomást kell gyakorolniuk a mianmari kormányra, hogy ismerjék el a rohingyák jogait, kapjanak például állampolgárságot” – mondta Nicholas Bequelin, az Amnesty International kelet- és dél-kelet-ázsiai regionális igazgatója.
„A nemzetközi közösségnek együtt kell működnie Bangladessel a rohingya menekültek ellátásában és támogatásában, hogy újra tudják kezdeni az életüket. A rohingyákat érintő semmilyen döntést sem szabad anélkül meghozni, hogy előtte ne konzultáljanak velük.”
Tavaly szeptember 27-én az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa határozatot fogadott el, amely szerint össze kell gyűjteni és meg kell őrizni a mianmari hatóságok által elkövetett bűncselekmények bizonyítékait. Az EU szankciókat léptetett életbe a katonaság vezetőivel szemben, illetve felkérte e Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészét, hogy kezdjen nyomozást a rohingyák ellen 2016 októbere óta elkövetett bűncselekmények kapcsán.
Az Amnesty üdvözölte ezeket a lépéseket, de továbbra is létfontosságúnak tartja a Nemzetközi Büntetőbíróság előtti eljárást. Eljárást kell indítani a rohingyák rovására elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények, illetve a Kacsin, Arakán és Shan államban jelenleg is folyó háborús bűncselekmények miatt.
„Az üldözött rohingyák és a többi mianmari kisebbségi csoport körülményei addig nem fognak javulni, amíg a katonaságot nem vonják felelősségre az általuk elkövetett borzalmas bűnök miatt – mondta Nicholas Bequelin. – A rohingyákat támogató humanitárius lépéseknek és az elkövetők felelősségre vonásának egyidejűleg kell megtörténnie. A nemzetközi közösség eddig mindig cserben hagyta őket – itt lenne az ideje tenni végre valamit értük.”