Tűnődés

Hallgatom a Klubrádió adásának várható szüneteltetéséről szóló híreket, s közben megszólal egy hangutánzó művész. Orbán Viktor bőrébe bújt.  Lelkesen biztosítja a hallgatóságot kormánya jóindulatáról: „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akikkel nem értünk egyet.”

A parodista hatalmas sikert arat: tombolva nevet a közönség. Velük mulatok én is.

Csakhogy kiderül, nem kabaréfelvételt rögzítettek a hangmérnökök, hanem a miniszterelnök fellépését Brüsszelben! Be is mondja a Klubrádió kommentátora.

Azon tűnődöm: vajon lehetséges-e ez? Ha a fenti mondat tényleg nem egy szórakoztató műsor keretében hangzott el, akkor az állítólagos „kormányfő” komolyan gondolta volna a fogadkozást? És ezen miért hahotázott a hallgatóság?

Én mégis inkább egy másik változatot tartok valószínűnek – és sajnálom „Brüsszelt”. Odamegy egy szélhámos, Orbán Viktornak maszkírozza magát, s remekül parodizálja a Fidesz-vezért: elszavalja a liberalizmus jelszavát!

Ha egyes szám egyes személyben mondja, plágiumgyanús a szónoklat.

„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.” Ugye, ismerős? Voltaire-nek tulajdonítják az elhíresült mondatot, valójában azonban Evelyn Beatrice Hall angol írónő a szerző. Ő adta a felvilágosodás vezéralakjának szájába az idézett szavakat.

Voltaire magyar hangja – az a bizonyos parodista – olvasott ember. Ajánlom, hogy ha legközelebb Brüsszelben jár, idézzen hasonló bölcsességeket. Például Orwelltől: „A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy.”

Tájékozott emberektől azt hallom, hogy a Brüsszelben ágáló fazon és az itthoni Orbán Viktor egy és ugyanaz.

Az meg hogy lehet? Hogy mertek akkor a bírák a Klubrádió ügyében olyan döntést hozni, amilyent? Nem szívesen lennék a helyükben. Meg fogják ütni a bokájukat! (Vagy mégsem…?)