Nemzetgazdasági szempontból az elsődleges feladatok között szerepel a kül- és belföldi vendégéjszakák számának, azaz a turisztikai költéseknek a növelése. A Magyar Turizmus Zrt. azt szeretné, ha 2011-ben a külföldi vendégéjszakák száma 3,4, a belföldieké 2,7 százalékkal emelkedne. A társaság a gazdaságosság és nyereségesség jegyében minimalizálja a működésre fordítandó költségeket, így több pénzt fordíthat a szakmai tevékenységre.
A szakmai szervezet ma mutatta be az „Új vizeken” címet viselő, 2011-re vonatkozó terveit, amelyek kiemelt figyelmet szentelnek a vásároknak, a visegrádi országok együttműködésének, Magyarország esedékes EU-elnökségének. A célországokat két kategóriába sorolta. Az egyikbe tartoznak azok az országok, ahonnan a turisták általában egyénileg, vagy nagy számban érkeznek. A másik csoportba sorolt országok szemszögéből hazánk távoli, egzotikus úti cél, ezért a turisták kevesebben, és általában szervezetten és utazási irodákon keresztül érkeznek. (Kiemelt célpiacok 2011-ben az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, a Benelux-államok, Francia-, Lengyel-, Német-, Olasz- és Oroszország.)
Előrejelzések szerint 2022-re a turizmus és az egészségipar együttesen a világ egyik meghatározó gazdasági ágazatává válik. Így a Magyarországra látogató külföldi turisták indokai között nagy szerepet játszhat az egészségturizmus, és a hazai lakosság belföldi utazásaiban is kiemelkedő lehet.
A gyógy- és termálforrások Magyarország területének nyolcvan százalékát lefedik. Fürdőink kulturális és földrajzi értelemben egyaránt széles területet fognak át, és lehetőséget kínálnak a kulturális, vallási, bor- és gasztronómiai, illetve az ökoturizmusnak. Ezek az adottságok nemcsak a „civil” turisták számára vonzóak, hanem fellendíthetik a konferenciaturizmust is. (Főbb ilyen rendezvények jövőre: a Duna-konferencia, a turizmus-konferencia és az ETC-közgyűlés.) A „sportnagyköveti program” célja három nemzetközi sportesemény rendezési jogának elnyerése.Kiemelt program 2011-ben a légimarketing-alap: a kezdeményezés célja hazánk megközelíthetőségének javítása. Evégett a szakmai partnerekkel és szolgáltatókkal való együttműködésre törekszik a társaság. A budapesti forgalom növelése mellett kiemelt figyelmet fordít a két nemzetközi vidéki (Debrecen és Sármellék) repülőtér forgalmának fejlesztésére. A múlt években számos sikeres kezdeményezés (pl. torkoscsütörtök, fesztiválprogram-ajánló) vált közismertté, melyek népszerűsítését a jövőben is folytatja a társaság. Emellett a regionális programajánlók részletes tájékoztatást adnak az egyes régiók turisztikai kínálatáról.
A kommunikációs célok között a nemzeti turisztikai szervezet kiemelt figyelmet szentel a nyomtatott kiadványok és internetes portáljai korszerűsítésének. Az utazók tájékoztatásában az internetre helyezi a hangsúlyt a Magyar Turizmus Zrt., ezzel is tetemes megtakarítást érhet el a nyomtatott kiadványok költségeiben. A turistának szóló oldalakat (Hungary, Itthon) úgy szerkeszti újra, hogy a szolgáltatókat a lehető legközvetlenebbül lehessen elérni. Az újonnan kialakítandó vállalati honlap a szakmai információk megjelentetése mellett a partnerekkel való kapcsolattartást szolgálja.