Vágyunk a fogság: ­Elcsábítva

Szótárt! Nem egyet, sokat! Feliratos a film, olvasható benne minden szó, mégis félő, hogy ahány néző, annyiféle értelmezés.

De jó lenne most egy köztévés, bulvárlapos történet! Az ellenség katonája, megsebesül, ellenfelei megtalálják, befogadják, gyógyítgatják. Lehetne tele torokból ordítani, hogy az emberi jóság minden körülmények között győzedelmeskedik, reménykedhetünk, mert a gyűlölet még nem borította el a Földet. Esetleg verhetjük a mellünket, hogy mi megmondtuk, betolakodó, migráns, menekült mind egyforma, isten óvja a hazát, és bennünket tőlük.

Hát, nem ennyire egyszerű, a Csábításban semmi sem egyszerű, csak csodálatos, tanulságos és elgondolkodtató. Ha isten kegyes volt, akkor észt is adott, használhatjuk.

A ma mozilátogatója aligha járhatott Amerikában délen, a polgárháború idején. Nem ismerhette a harcoló feleket, a kor divatját, az internetet, az okostelefont nélkülöző embereket, és természetesen azt sem tudhatja, hogyan érintkeztek, miként szóltak egymáshoz a nők, illetve a férfiak, a nevelők és a neveltek, mit tartottak illendőnek, és mitől csináltak úgy, mintha felháborodnának. A film, a rendező, Sofia Coppola érdeme, hogy beutazhatjuk az időt, visszaröppenhetünk a múltba, és még a soha nem látott tájban is felfedezhetjük az utat, jé, mi is ilyenen kaptattunk.

A történet, az 1971-ben forgatott: A tizedes háreme újragondolása. A maga látszólagos egyszerűségében, szól az előítéletről, a befogadásról, a féltékenységről, a bosszúról, csupa jó és rossz emberi tulajdonságról. De miért is szólna másról, hiszen embereket mutat be, olyannak, amilyennek. Születtek, lettek, kitöltötték a maguk idejét, a jóisten meg Darwin majd elvitatkoznak a minőségen.

Képzeljük el, de inkább nézzük, hogy egy sebesült a szánalom, aztán a vágy fogságába kerül. Egy katona, egy férfi hirtelen összezárva találja magát hét nővel. Neki börtön a lánynevelde, miközben az ott élőknek börtön a nemiségük: jól viselkedni, szépen enni, nedvesedő bugyiban egyedül aludni.

A hét nőből három már tudja, mi az a libidó, szabadságnak nevezik, vágynak rá, de a börtönnek csak egy a kijárata, és kulcsból sincs több. Ebben a kerítés mögé zárt világban minden a helyén van. Nincs hivalkodó díszlet, felesleges mozdulat, és mindenki csak annyit beszél, amennyit kell. A megdicsértek faliújságja maga a stáblista, senki sem maradhat le róla. A rendező: Sofia Coppola, az operatőr: Philippe Le Sourd, a jelmeztervező: Stacey Battal, a vágó: Sarah Flack, az idegekkel játszó hangosító: sajnos az ő nevét nem közlik.

A színészek közt sem lehet sorrendet állítani, mindenki hozza a maga karakterét Nicole Kidman, Kirsten Dunst, Colin Farrell világsztárként, Elle Fanning a serdülő csábítóként, a fiatalabbak: Oona Laurence, Angourie Rice, Emma Howard, Addison Riecke pedig a jövő ígéreteként. A száz perc feszültséget olykor feloldja valami kis humor, így van ez, ha az egymással vetélkedő hölgyek komolyan veszik magukat.

A rendező: Sofia Coppola, az apjától tanulhatta a szakmát, nem is tagadhatja. A Keresztapa, Francis Ford Coppola remeke, olykor beköszön a Csábításba, a fények és árnyak mesteri válogatása ugyanúgy, mint a maffiaszleng: nem mondjuk ki nyíltan, hogy mit akarunk, de akinek mondjuk, annak értenie kell. 

Értjük, vagy legalábbis hisszük, hogy értjük… Elcsábultunk.

Csábítás: színes,  feliratos amerikai film Thomas Cullinan regénye alapján; a forgatókönyvet írta: Sofia Coppola. Fényképezte: Philippe Le Sourd. Producerek: Roman Coppola, Sofia Coppola, Youree Henley- Rendezte: Sofia Coppola. Szereplők: John McBurney /Colin Farrell, Martha Farnsworth /Nicole Kidman, Edwina Dabney /Kirsten Dunst, Carol / Elle Fanning. Korhatár: 16 év, országos bemutató: szeptember 7. Bemutatja az UIP-Duna Film.