Variációk az Erasmus megoldására – ne engedjenek Orbán-ország zsarolásának!

Mint a Politico amerikai portál európai kiadásának előrejelzéséből kitűnik: az Európai Parlament költségvetési bizottsága ma folytat vitát a Magyarországnak szánt uniós pénzügyi alapokról. Az Európai Bizottság, az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye arra készül, hogy ezen alapok egy részét felszabadítsa, miközben Magyarország továbbra is akadályozza a döntéshozatalt arról, hogy Ukrajna hosszú távú megsegítése végett növeljék az EU költségvetését – vázolja a portál a pillanatnyi helyzetet, hozzátéve, hogy az EP-képviselők többsége valószínűleg abba az irányba terelné Ursula von der Leyen bizottsági elnököt és a tagállami kormányokat, hogy ne engedjenek Magyarország zsarolásának, továbbra is tartsák vissza ezeket a pénzeket, mert nem szűntek meg a korrupciós és jogállami aggályok.

A Politico szerint Orbán Viktor jelkép értékű kézfogása a háborús bűnös Vlagyimir Putyinnal tovább távolította Magyarországot az EU többi részétől, és aláásta az Orbán-kormány iránti maradék jóindulatot is, ám a költségvetési tárgyalásokban részt vevő tagállami tisztségviselők azt mondták, hogy az EU valószínűleg így is feloldja majd a források egy részét.

Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselőnő, az Európai Parlament magyar ügyekkel foglalkozó jelentéstevője, valamint John Morijn, a Princeton Egyetem közpolitikai és nemzetközi intézetének a kutatója úgy nyilatkozott a Politiconak, hogy az EU-nak fel kellene szabadítania az egyetemekre és a kutatásokra szánt pénzt. Szerintük az akadémiai kutatás és az Erasmus olyan terület, amelyen az EU a támogatás üzenetét küldhetné a „mindennapi magyaroknak”. Úgy vélik, e területen el lehet kerülni azt, hogy az uniós alapokat egy korrupt rezsim kaparintsa meg, annak ellenére, hogy eddig nincs valódi előrelépés azokban a kérdésekben, amelyek a támogatás felfüggesztéséhez vezettek. Ide értendő a korrupció mellett a hatékony bűnüldözés, a bírói függetlenség, illetve az, hogy állami javakat különítettek el privatizált jogi személyeknél.

Delbos-Corfield és Morijn javaslata szerint ezeket az alapokat az Európai Bizottság közvetlen irányítása alá lehetne helyezni, a – megfogalmazásuk szerint: túszul ejtett, vagyis az „modellváltáson átesett” – oktatási struktúrák bevonása nélkül, vagy pedig új, független magyarországi közvetítőhöz lehetne a pénzeket átutalni, ahonnan a tudományos kutatók és a diákok közvetlenül részesülnének a támogatásból. Emellett azt az alternatívát is elképzelhetőnek tartják, hogy ezeket a pénzeket egy Magyarországon kívüli független közvetítő más tagállamok kutatóintézeteihez csatornázhatná át, azzal a megkötéssel, hogy az összeget kifejezetten magyar kutatók, illetve diákok javára kell fordítani. Ez utóbbi megoldás azzal járna, hogy az Erasmus-alapokat magyar diákok más EU-tagállamokban folytatott tanulmányaira lehetne fordítani, miközben nem nyílnék módjuk más országbeli diákoknak tanulmányok folytatására a korrumpálódott magyar egyetemeken.

Most pillantsunk vissza a közeli múltra! Két vezető amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times is recenziót közöl Matthew Longónak, a leideni egyetem politológiatanárának az 1989-i páneurópai pikniket tárgyaló könyvéről. A The Wall Street Journal egyebek közt azt emeli ki, hogy Longo szerint Németh Miklós, akinek a neve a szakmai érdeklődőkön kívül ma már aligha mond bárkinek valamit, talán a legfontosabb szereplő volt a vasfüggöny végnapjaiban. Németh és Gorbacsov bizonyos értelemben barátok voltak. Öt évvel a piknik előtt, amikor mindketten mezőgazdasággal foglalkoztak, együtt látogattak végig magyar állami gazdaságokat, és Némethre mély benyomást tett az, hogy Gorbacsov nem fogadott el ajándékot, és nem is vodkázott. Ami a piknik ürügyén Ausztriába menekült keletnémetek lelkivilágát illeti, a könyv szerzője megírja, hogy a határtérség tele volt elhagyott Trabantokkal és Ladákkal. Egy menekült, Katja arról beszélt Longónak: amikor hátrahagyod a kocsidat, amire egy fél életen át spóroltál, megérted azt, mit jelent a szabadság vonzereje.

A The New York Times ismertetése szintén bő teret szentel Németh Miklósnak – mint írja, a Harvardon képzett közgazdásznak –, aki a Balaton-környéki szőlejében visszavonultan él, és ott beszélgetett Matthew Longóval, aki megállapítja: a történelem során a legfontosabb pillanatokat néha egyszerű emberek idézik elő. A könyv szerzője kitér arra, hogy ma már nem esik szó szabadságról, úgy, mint 1989-ben, és az egész olyan, mintha 1989 meg sem történt volna. De a lap kritikusa hiányolja annak bővebb elemzését, hogy miként alakított ki Orbán Viktor autokráciát Magyarországon. 

Végül lapozzunk bele a Denník N című, a kormányzattól független, igencsak szókimondó szlovák lapba. Filip Obradovič kommentátor, valamint Szalay Zoltán, a lap magyar nyelvű változatának, a Napunknak a főszerkesztője ahhoz fűz megjegyzéseket, hogy a frissen felállt Fico-kormány nagyszabású biztonsági műveletet hajtott végre a magyar határon, rendőrökkel, kutyákkal, vízágyúval, de végül kiderült, hogy egyetlen illegális migránst sem fogtak. Mire volt jó ez az egész? Szalay szerint álproblémára álintézkedéssel reagáltak, hiszen a migránsok száma folyamatosan csökken, és nincs jele annak, hogy ezt valódi problémának tartaná Szlovákia lakossága. Obradovič szerint Robert Fico egyszerűen demonstrálni akarta, hogy az ő kormánya nem olyan bürokratikus jellegű, mint az előző ügyvezető kormány. Meg akarta mutatni, hogy „cselekvőképesek vagyunk, itt vagyunk”.

Szalay ehhez hozzátette: a Smer szavazóinak legtöbbje nem olvassa el, hogy miket fogadott el Fico Brüsszelben, nekik az számít, amit a miniszterelnökük mond a sajtóértekezleten. Fico ugyanazt csinálja, amit Orbán, immár 13 éve.