Ismerkedjünk meg Vaszary Jánossal, aki, noha irodalmi értékeit tekintve inkább csak epigon lehet 
Molnár Ferenc árnyékában, mégsem annyira jelentéktelen szerző, hogy ne lenne érdemes játszani színházainkban!
Vaszary János (1899–1963) író, rendező, színész és színigazgató, nem tévesztendő össze azonos nevű festőművész nagybátyjával. Vaszary Gábor író öccse, Vaszary Piri színésznő bátyja, Muráti Lili színésznő férje, és még Vaszary Kolos bíbornok-hercegprímás is a tágabb rokonságába tartozott. Jogásznak tanult, színészként folytatta, külföldi útjai alatt Párizsban, Berlinben kezdett el írni, majd színházi és filmrendező lett. Első darabját 1928-ban a Magyar Színházban mutatták be. Évente több darabját vitték színre, valamennyit saját rendezésében. (Ebben is hasonlít Molnárra!) Művei közül a Rád bízom a feleségem, a Zöld bárány és a Házasság a Magyar Színházban, az Igazi asszony, az Egy nap a világ és a Ma éjjel szabad vagyok az Andrássy úti Színházban, az Angyalt vettem feleségül a Királyszínházban, a Házassággal kezdődik a Belvárosi Színházban, a Jó házból való úrileány és A vörös bestia a Vígszínházban gazdagította sikereit, és ezzel még nem is említettem valamennyi művét. 1945-ben letartóztatták, de sikerült megszöknie, majd a család Madridban telepedett le. A családot és műveiket sok igaztalan váddal illették, és bár hivatalosan nem voltak betiltva, mégis agyonhallgatták őket, csak a régi filmekkel bukkant fel egyszer-egyszer a nevük. Tény, hogy Muráti Lili vállalt szerepet jobboldali filmekben, férje pedig 1944-ben jelen volt egy Szálasi által összehívott értekezleten, de az is igazolt tény, hogy ugyanezen évben, a budapesti gettó tőszomszédságában, a tulajdonukban lévő színház pincéjében zsidókat és francia hadifoglyokat rejtegettek.
Muráti Lili 1990 után kapta vissza magyar állampolgárságát és vele együtt a MagyarKöztársasági Érdemrend középkeresztjét. Közel fél évszázad kihagyás után, 1994-ben, A nagymama című darabban, a Karinthy Színházban tért vissza újra magyar színpadra, amiképpen hosszú idő után Vaszary Gábor: Klotild néni című darabját is ugyanott mutatták be pár hete. Vaszary Jánost is elkezdték már újra felfedezni. A vörös bestia darabjával Zalaegerszeg és Gyömrő után most az Újszínház is csatlakozott ehhez, különös tekintettel arra, hogy ebben az épületben működött az egykori Andrássy úti Színház is, amelynek 1934–35-ben rendezője, 1935–36-ban főrendezője volt Vaszary. 1939–41 között, a Magyar Színházhoz tartozás éveiben, mindkét játszóhely főrendezői tisztét ő látta el, 1941–44 között, az önállósodás után pedig az Andrássy úti Színház tulajdonos-igazgatója lett. A napokban volt ötven esztendeje, hogy elhunyt. Ennek az évfordulónak az emlékére vitte színre az Újszínház A vörös bestia című, 1934-ben írott egykori sikerkomédiát, mintegy ezzel is rehabilitálva az írót.
A darab az 1930-as évek elején, egy velencei szállóban, lényegében egy-másfél nap alatt játszódik, amely idő lidércnyomássá válik Félix, bankigazgató (Kautzky Armand) számára. Azért jött ide, hogy rézbányákra vonatkozó üzleti ügyben találkozzon G. B. Morrison angol pénzemberrel (Nagy Zoltán), aki még nem érkezett meg. Megérkeztek ellenben a Riminiből átlátogató Lamberték, vagyis Félix menyasszonya, Hedvig (Nemes Wanda), jövendőbeli anyósa (Kökényessy Ági) és apósa, aki egyben üzlettársa is (Incze József). Ám az eljegyzési vacsora előtt eltűnt Félix valamennyi nadrágja, és ő most felül szmokingban, alul egy kínai tűznyelőtől kölcsönkapott tarka fellépő nadrágban veszekszik a csak olaszul beszélő és értő szállodai boyjal (Varga Ádám), hogy szerezzék vissza a nadrágját! Ettől kezdve a 69-es szoba kész átjáróházzá változik. A mindent mindig udvariasan megígérő hoteligazgatón (Vass György) kívül, váratlanul megjelenik Félix egykori osztálytársa és barátja, Basil, a gazdag magánzó (Jánosi Dávid), befutnak Lamberték, a legrosszabb pillanatban pedig előkerül a fürdőszobából egy mindenki számára ismeretlen, csinos, vörös nő, Evelyne (Pikali Gerda), aki állítólag eltévedt, miközben állítása szerint az azonos folyosón lakó barátját kereste. A vörös bestia ezen túl is kínos helyzetbe hozza Félixet, többször fel- és eltűnik a balkonon át, közben úgy tesz, mintha a férfi ismerőse, vagy nővendége volna. Félix egyre jobban kétségbe esik, mert nem érti mindezt, hebeg-habog, de magyarázkodása egyre képtelenebb helyzetbe sodorja. Érthetetlen, hogy ki ez a nő, miért akarja lehetetlen helyzetbe hozni őt, és hova tűnik, ugyanis a balkon csak olyan szobaszomszédokra nyílik, akik szóba sem jöhetnek. Ráadásul állandóan betéved a szobába a kissé lökött, de szexmániás amerikai Ferguson házaspár (Bicskey Lukács és Gregor Bernadett), és Molly is (Koncz Andrea). Evelyne húga. Ebből a katyvaszból kell rendet csinálnia a szerzőnek, hogy hőseink sorsának alakulása legalább bohózati szintű magyarázatra leljen.
Azt kell mondjam, hogy A vörös bestia nem igazán jól megírt, viszont igazán jól eljátszható darab. Ez csak látszólag ellentmondás. Érzésem szerint dramaturgiailag túlbonyolított, és a nézőnek nem egy baki felett szemet kell hunynia, bizonyos dolgokon nem szabad elgondolkoznia, mert abban a pillanatban rossz érzései támadnak, mint nekem is, ugyanis kezdenek hiteltelenné válni a dolgok. Viszont ha nem gondol bele az ember, hogy ki mikor és miért nem mond igazat, hogy valakinek olyasmiket kell bevallani, hogy higgyenek neki, amiket el sem követett, mivel a nők csak az igazságot nem hiszik el soha, akkor a színészi játék derűssé teszi az estjét. A kritikus azonban kénytelen szóvá tenni több túlbonyolító írói bakit is.
Kezdjük az elején! Félixnek eltűntek a nadrágjai, de ahelyett, hogy gatyában, fürdőlepedőben kerestetné, magára vesz valami lehetetlen és röhejes ruhadarabot. A szituáció látványkomikumáért a szerző egy ostobán abszurd, stílusidegen motívummal fizet, mert ha Félix gatyában került kapcsolatba a tűznyelővel, akkor már akár a boy, akár az igazgató szeme elé is kerülhetett volna ekképpen. Hogy a boy az előkelő szállodában csak olaszul tud, és így a vendéggel elbeszélnek egymás mellett, még csak-csak belefér, de hogy asaját olaszszállodaigazgatója, aki képes más nyelveken beszélni idegen vendégeivel, miért nem olaszul, hanem magyarul – azaz az általunk értett „idegen” nyelven – szól hozzá, az nekem már következetlenség. Megint a logikát áldozzuk fel egy humorforrásért. Aztán a világ valamennyi szállodájában a számozás emeletenként újra indul, az emeletszámmal az elején. Tehát a 69-es a VI. emelet 9-es szoba, a 96-os meg a IX. emelet 6. Kicsi a valószínűsége annak, hogy valaki olyan hülye legyen, hogy a VI. emeleten tévedjen be a IX. emeleti lakrészébe. Az egy emeleten bóklászásnál, ha a szerző ragaszkodik a régi, szám-megfordulásos poénhoz, akkor elég volna neki a 6-os és 9-es számokkal szórakozni.
Bár Bicskey Lukács és Gregor Bernadett kiváló pillanatokat szerez az ütődött amerikai házaspár szerepében, ez a két szerep is a túlbonyolításhoz kell, mert a cselekmény tartalmi részéhez semmi köze. Itt viszont egy nyelvvel kapcsolatos rendezői hibára hívnám fel a figyelmet. Egy külföldi, természetes, hogy komikusan töri az adott helyszín nyelvét, de miért töri a nyelvet, mikor a férj és feleség egymással beszélget? Vagy nem egy nyelvet beszélnek? Nagyvonalúan hunyjunk szemet efelett is? Nem lesz ez egy kicsit sok?
Vannak azért olyan rendezői ötletek, amelyek tetszettek. Az érkező közönséget félig nyitott színpad várja, ahol megjelenik Nemes Wanda, és dizőzként néhány hangulatos énekszámmal teremt hangulatot korban és térben, mintha máris egy korabeli szállodai étterem-mulatóban lennénk műsor közben. Ez persze nem része a darabnak, csak az előadásnak, amely lényegében ez után fog elkezdődni. (Picit zavaró is, hogy a művésznő ezek után ugyanazon jelmezben és maszkban jelenik meg Hedvigként.) A másik rendezői ötlet a filmekből került ide, amikor is a történet lezárultával egy narrátor még pár mondatban összefoglalja, hogy miként alakult hőseink sorsa évekkel később. Pozsgai Zsolt is érzi, hogy ez a kis színes, velencei szállodai epizód nem épp a máról szól, mint a korabeli néző számára, ezért a végén sárga fénnyel kimerevített fotótablóvá alakítja a színt, és a záró taps előtt összefoglalja, mennyire más sorsot is szánt a történelem a szereplőknek. Ez egy picit utal a Vaszary család történelmi tündöklésére és bukására is, amiről persze nem ők tehetnek, de ha a sors így bánt velük, akkor hőseiknek is kijár ez a „nekrológ”. Az ötlet nagyon tetszett, és a mai közönség is ezzel kap sorsközösséget a színpadon játszók és a nézőtéren ülők között.
Kautzky Armand színesen szerencsétlenkedi végig a két részt, melyben a fő elem a pechsorozat. Nem könnyű végigjátszani egy ennyire egysíkúan megírt szerepet, de Kautzky a kétségbeesett bohóckodások közepette is tud színeket hozni a barátság, a szerelem, a parancsolgatás és a reményvesztettség állapotaiba.
A vendégként a szerepre meghívott Pikali Gerda nagyon jó nő és nagyon jó színész. Elejétől kezdve azt is el kell játszania, amit mi csak a második rész végén fogunk megtudni, hogy neki mi a szerepe az egészben? De ahogyan az ő titokzatossága felfejlik, úgy változik a végzet asszonyából esendő kis nővé, akit még a szerelem is megérint. A vörös bestia lassan doromboló cicává szelídül, akinek kijár a simogatás, főként, hogy már nem rombolja szét mások boldogságát.
Jánosi Dávid kapta Basil szerepét. Elég váratlanul, előkészítetlenül csöppen Félix életébe az egykori iskolatárs, de fontos szerep, mert a második részben ő is akaratlan kulcsfigura a dolgok kialakulása szempontjából. Nem fejlődő karakter, de amit ki lehet hozni a szerepből, azt a színész hozza is.
Koncz Andrea, mint Molly, lényegében csak a második részben kap színeket. Az első részben kicsit sokat jelenik meg fölöslegesen, ezt is a darab dramaturgiai gyengeségének érzem, de úgy látszik, Vaszarynak fontos, hogy ebben a szerencsétlen lakosztályban állandó forgalom legyen. Aztán már ő is bohóckodhat és romantikázhat egy kicsit, mert a kor és a műfaj szabályai szerint, ahol facér férfi és nő előfordul, azokat feltétlenül össze kell hozni egymással. A női néző nem viselné el a boldog szingliséget, ha már a romantika szabályai szerint minden a házasság irányába kell hasson.
Következzék a Lambert család! Incze József nagyon szórakoztató családfő. Az apa el akarja passzolni a lányát, ezért is lesz üzlettárs, ám a férfiszolidaritás teljességgel elfogadja, hogy valakinek ilyen „dögös” barátnője is legyen, („de előbb a házasság, és csak azután!”), akit persze könnyűvérű nőcskének is néz, akiből netán ő is részesülhet. Ez az figura hálás szerep, ha ilyen jól játsszák el. Kökényessy Ági van annyira rutinos színésznő, hogy észreveszi a szerep talán meg sem írt lehetőségeit. A folyton sikoltozó és meglehetősen konzervatív anyából a fürdőszobában szeretkező amerikai pár látványa édes emlékeket kezd felidézni, amit Kökényessy elrévedő tekintete mutat. Ezzel pedig egy már elhanyagolt nő valóságos és vágyott világába is bepillantást enged, színesítve a karaktert. Hedvig, akit Nemes Wanda formál meg, ugyancsak jól eltalált szerep. Ő nem igazán szerelmes, de férjhez kell mennie. Kissé hisztérikus alkat, aki ismeri a női praktikákat, és a legjobb úton halad afelé, hogy Félixből papucsférj legyen. Aztán, amikor módja van felszabadulni, kicsit előkészítetlenül ugyan, de ő is megtalálja a maga vágyott boldogságát.
A külföldi pénzembereket Vaszary karikírozva ábrázolja. Ferguson úr külsőségeiben is nagyszerűen jelenik meg a boldogan ökörködő Bicskey Lukács játékában, Gregor Bernadett pedig a mindig szeretkezni vágyó nőt hozza ugyancsak hitelesen. A karakterhez Vaszary jól hozzáteszi azt az ostobaságot, ahogyan ezek az amerikaiak Európához viszonyulnak. Morrison úr egy másik típus, akinek idejét a ripsz-ropsz pénzcsinálás köti le, aki aztán váratlanul lelassul. A reménybeli üzlettársatNagy Zoltánjátssza.
A szálloda személyzete is dicsérendő produkciókat eredményez.Vass Györgya rendíthetetlen nyugalmú, de csak ímmel-ámmal intézkedő igazgatót állítja színre, aki lassan, de biztosan beleőrül, hogy Félixszel több gondja van, mint az egész hotellel együttvéve. A szerep az önuralom és annak elvesztése körül hitelesen formálódik a szemünk előtt.Varga Ádámazzal teremt humoros figurát a boyból, hogy egyfelől szép olaszsággal pereg a nyelve, másfelől nem tudható, hogy mit ért, vagy nem ért meg mindabból, amit neki mondanak. Így aztán elég öntörvényű ez az alkalmazott. Ifj.Farkas Sándor, a színház állandó muzsikusa ezúttal a bárzongorista szerepét kapta, így fontos része van a hangulati elemek kialakításában.
Berg Glória díszletei és jelmezei gazdaságosan még éppen elégségesek ahhoz, hogy a miliőt érzékeltessék, de nem igazán emlékezetesek. Pozsgai Zsolt rendezése hasonlóképp megfelelő, de emlékezetes csak a záró tabló marad számomra. Az előadás viszont nagyon alkalmas arra, hogy a közönség szórakozva gondolkozzék el azon, mennyire hiányzik a mai színházi palettáról Vaszary, és mennyire nem. Véleményem szerint jó, hogy visszakerül a tudatba, de emlékművet, szobrot nem kell neki emelni.